(Népszava, 1943. december 18.)
*
Rejtő – mint ismeretes – a fasizmus áldozata lett, 1943. január 1-én a doni halálkanyarban pusztult el.
Feleségétől már 1940 májusában elvált, így a kiadók azóta az író testvérével kötötték a szerződést. Az elvált feleség azonban néhány hónappal ezelőtt szerzői jogdíj fizetése iránt keresetet indított a törvényes örökösök ellen. Előadta, hogy Rejtő több művét akkor írta, amikor még a házasság fennállott, így a szerződ jogdíj fele, vagyis az azokból eredő jövedelem, mint közös szerzemény, őt is megilleti.
Az örökösök viszont arra a régi jogszabályra hivatkoztak, hogy a szellemi foglalkozású egyénekre: írókra, művészekre, muzsikusokra, stb. nem vonatkozik az az általános jogszabály, hogy az együttélés alatt a feleség és férj által szerzett vagyon mindkettőjüket egyforma arányban illeti meg. Az asszony azt az álláspontját hangoztatta, hogy a felszabadulás után a szocialista jogszabályok megszüntették ezt a nőkre nézve hátrányos megítélést és az új jogszabályt visszamenőleg is alkalmazni kell.
(Hétfői Hírek, 1958/9.)
*
Nem egy olyan lapszámot láthatunk (az Élet és Irodalom, a Magyar Nemzet régebbi számaira gondolok, de a Népszabadság egyik-másik cikke sem volt mentes ezektől a hibáktól), ahol a „népi” írókkal kapcsolatos vita teljes félreértésével, mintha letették volna a fegyvert más polgári (elsősorban liberális-polgári, radikális jellegű ideológiák, „urbánus” színezetű) művek előtt: ugyanott, ahol jogos és szükséges kritikát olvashattunk a „népi” írókról, a másik lapon Heltai Jenő, Szép Ernő, vagy éppen Rejtő Jenő kritikátlan magasztalását láthattuk. Szép Ernőt például jelentős költőnek tartom, de semmiesetre sem valami harcos társadalom-javítónak, vagy éppen forradalmárnak; Heltai Jenő könnyedségét, szellemességét, fordulatosságát jelentős értéknek tartom, de ennek az alapjában csak-szórakoztató, ezer szállal a pesti liberális polgárság felső rétegeihez kötött, nem-egyszer művészileg is másodlagos írónak messze kortársai fölé emelését nem látom jogosultnak: Rejtő Jenő művein keserűen mulatok s – mint magam is részese azoknak az időknek – megértem, miért s kik ellen keletkeztek, de nem tartom szerzőjüket kimagasló művésznek és az igazi kivezető utat mutató tévedhetetlen írónak; Karinthy Frigyes hírnevének sem használunk, hanem inkább lejáratjuk, ha múlandó, rosszul-sikerült műveit is többkötetes sorozatokban bocsátjuk közre; olyan író ő, akinek a mértéktartó, megalapozott válogatás csak használ.
(Szabolcsi Miklós: Vita a „népi írókról” – Megjegyzés a vitához, Kortárs, 1959/1.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!