Rejtő Jenő rongyban és szmokingban

Rejtő Jenőt zugárusításért 15 napi fogházra büntetem. Hamburg, Hauswelt rendőri büntetőbíró.

Rejtő Jenőt a francia gyarmati légióból elbocsátom. Gumizón Ain Szefra. Colonel Lampieur.

Rejtő Jenőt tiltott határátlépésért 30 napi fogházra ítélem. Klagenfurt, Altmann járási rendőrkapitány.

Rejtő Jenő és Sándor Jenő operettje a száz budai előadás után a Városi Színházban talált otthont. A szerzőket a ritka sikerű operettért a hálás közönség sokszor a lámpák elé hívta az Aki mer, az nyer száznegyedik előadásán.

Az Aki mer, az nyer librettistája szmokingba öltözötten áll a Városi Színház színpadán és várja, mikor ér véget a taps, hogy elvonulhasson és elmondhassa élettörténetét, amelyből egykor egészen bizonyosan regény lesz. Regény eddig is.

[…] Tizennyolc éves voltam, amikor Heltai Jenő kijelentette nekem, hogy író vagyok. Márton Miksa ajánlólevelével Berlinbe kerültem, ahol Reinhardtnál fizetésnélküli tanonc voltam. Szörnyű nélkülözések között bolyongtam Charel, Piscator, Jessner és más színbűvészek árnyékában, mindig éhesen és rongyos ruhában, míg végre ajánlólevél nélkül fix állást kaptam egy magyar zsoké jóvoltából: a Karlshorst melletti versenypályán lovakat csutakoltam.

[…] Bécsben kábelt raktam a Fleischmarkton, majd Svájcba kézimunkákat szállítottam, átutaztam Pesten, ittam egy fröccsöt a Keleti-pályaudvarnál és mentem tovább. Három évig barangoltam a Keleten.

1930-ban tértem vissza Budapestre – zsakettnadrágban, vitorlavászon kabátban. Somogyi Kálmán igazgató jóvoltából elértem mint kabaréíró az első keresetet, Salamon Béla révén az első sikert, Faragó Miklós segítségével az első regényjövedelmet a Világvárosi Regényeknél és végül Sebestyén Géza pártfogása révén az első egész estét betöltő premiert.

Ez volt az egész. Mi jöhet még?

(Esti Kurir, 1935. szeptember 18.)

*

Az „Egyedül Vagyunk” megtámadta Rejtő Jenőt, a Howard-ponyvaregények szerzőjét. Rejtő beperelte a lapot. A felelősséget a cikkért Oláh György képviselő vállalta, így a mentelmi jog következtében a per nem indulhatott meg. Idáig rendben van a dolog. Bírálatért nem szabad perelni, akkor sem, ha a bírálat kíméletlen. Csupán azt furcsáljuk, hogy az „Egyedül Vagyunk” erről diadalmaskodva számol be „Nem perelhet minket a Piszkos Fred atyja” című cikkben. És itt aztán némileg túlmenve a bírálat szokott határán, nyílt célzásokat tesz Rejtő betegségére. Nem szívügyünk Rejtő-Howard, de úgy találjuk, hogy ez a hang Egyedül álló példája a „bátorságnak”.

(Népszava, 1943. december 18.)

*

Rejtő – mint ismeretes – a fasizmus áldozata lett, 1943. január 1-én a doni halálkanyarban pusztult el.

Feleségétől már 1940 májusában elvált, így a kiadók azóta az író testvérével kötötték a szerződést. Az elvált feleség azonban néhány hónappal ezelőtt szerzői jogdíj fizetése iránt keresetet indított a törvényes örökösök ellen. Előadta, hogy Rejtő több művét akkor írta, amikor még a házasság fennállott, így a szerződ jogdíj fele, vagyis az azokból eredő jövedelem, mint közös szerzemény, őt is megilleti.

Az örökösök viszont arra a régi jogszabályra hivatkoztak, hogy a szellemi foglalkozású egyénekre: írókra, művészekre, muzsikusokra, stb. nem vonatkozik az az általános jogszabály, hogy az együttélés alatt a feleség és férj által szerzett vagyon mindkettőjüket egyforma arányban illeti meg. Az asszony azt az álláspontját hangoztatta, hogy a felszabadulás után a szocialista jogszabályok megszüntették ezt a nőkre nézve hátrányos megítélést és az új jogszabályt visszamenőleg is alkalmazni kell.

(Hétfői Hírek, 1958/9.)

*

Nem egy olyan lapszámot láthatunk (az Élet és Irodalom, a Magyar Nemzet régebbi számaira gondolok, de a Népszabadság egyik-másik cikke sem volt mentes ezektől a hibáktól), ahol a „népi” írókkal kapcsolatos vita teljes félreértésével, mintha letették volna a fegyvert más polgári (elsősorban liberális-polgári, radikális jellegű ideológiák, „urbánus” színezetű) művek előtt: ugyanott, ahol jogos és szükséges kritikát olvashattunk a „népi” írókról, a másik lapon Heltai Jenő, Szép Ernő, vagy éppen Rejtő Jenő kritikátlan magasztalását láthattuk. Szép Ernőt például jelentős költőnek tartom, de semmiesetre sem valami harcos társadalom-javítónak, vagy éppen forradalmárnak; Heltai Jenő könnyedségét, szellemességét, fordulatosságát jelentős értéknek tartom, de ennek az alapjában csak-szórakoztató, ezer szállal a pesti liberális polgárság felső rétegeihez kötött, nem-egyszer művészileg is másodlagos írónak messze kortársai fölé emelését nem látom jogosultnak: Rejtő Jenő művein keserűen mulatok s – mint magam is részese azoknak az időknek – megértem, miért s kik ellen keletkeztek, de nem tartom szerzőjüket kimagasló művésznek és az igazi kivezető utat mutató tévedhetetlen írónak; Karinthy Frigyes hírnevének sem használunk, hanem inkább lejáratjuk, ha múlandó, rosszul-sikerült műveit is többkötetes sorozatokban bocsátjuk közre; olyan író ő, akinek a mértéktartó, megalapozott válogatás csak használ.

(Szabolcsi Miklós: Vita a „népi írókról” – Megjegyzés a vitához, Kortárs, 1959/1.)

115 éve, 1905. március 29-én született Rejtő Jenő író. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár