A padlásról a szobrok egy irodába kerültek, ahol Bicskei Zoltán hetekig porolgatta, egyenként megmosta és letörölgette őket. A munka során kézbe vette és körülsimogatta mind. Ekkor jött rá, hogy több szobor különös térbontású, növényszerű csavarodását tulajdonképpen a két tenyér egyidejű mozdulatsora szülte. Magától adódó, természetes megoldás – Kovács Antalt a megérzés vezette, de spontán mozdulatai többet hoznak felszínre a bennünk élő ősképből, mint bármilyen bűvészmutatvány.
Bicskei számára ma is rejtély, milyen világ működött a hallgatag alkotóban. Vallomása szerint miközben több mint két évig fotózta a szobrokat, nem Kovács Antalról, hanem a világról tudott meg többet. Az alkotásokat körbejárta, így látjuk az albumban is: szemből, aztán kicsit felülről, oldalnézetből fényképezve a figurákat. Ettől ismerősek, és egyre ismerősebbek. A fej, ahogyan az ég felé fordul, a száj, ahogyan szóra nyílik. Az alkotások egyre csak sorjáznak, s közben láthatóvá válik az út a klasszikus formázástól a démoni, belső viaskodáson át a letisztult, abszolút szobrászvilágig. Tolnai Ottó szerint feladatunk most már csak annyi, hogy az egészet megmutassuk, prezentáljuk valamiféleképpen, miközben mi hátrálva eltűnünk a képről. Itt Kovács Antal birkózik az agyaggal.
(Kovács Antal szobrász birkózása az agyaggal. Szerkesztette: Bicskei Zoltán és Tolnai Ottó. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2019, 150 oldal. Ármegjelölés nélkül)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!