A kérdések költőiek, a válaszok egyértelműek… De ez már egy másik történet. Most elégedjünk meg annyival, hogy a lejátszóban forog Tóth Reni (a korábban megjelent Nem az első, valamint a Volt, van, lesz kiadványokat követően) immár harmadik digitális korongja, az Utazók éneke. Tizenkét vadonatúj dal a fentebb leírtak jegyében megkomponálva és előadva. Amelyek döntő többségét zeneszerzőként és szövegíróként, egyszersmind a kísérő zenekar billentyűseként a viszonylag ismeretlen Szabó Előd jegyzi. Talán e bennfentesség okán is érzi a zenehallgató, hogy a darabok – nomen est omen, jó szabó módjára az énekesnőre szabva – mérték után készültek. És nem lett nagy a kabát.
Annak ellenére, hogy meglehetősen szokatlan egy lemezalbumot lassú vagy épp középtempós dallal indítani, a címadó Utazók éneke mégiscsak jó felütésnek bizonyul. Képzeletbeli időutazás az ősök segítségével, irodalmi életképekkel. A szinte elbeszélő előadásmód már-már elandalít, ebbe úszik be a rövid, kőkemény gitártéma, amely egy-egy villanásra megmutatja a rock erejét, és amelyre csak ráerősít a két exkormorános: Jenei Szilveszter, illetve Margit József vokálja. A keményebb ritmusokra, az egyébként női lélekhez igazított rock and roll életérzésre a Véget nem ér opuszáig várnunk kell, ám megéri, hiszen előbújik a Harley Davidson-os Tóth Reni. Felemelő a Tizenhárom kopjafa története duettben előadva Molnár Péter Stula énekessel, a népies hangulatot viszont a Volt egy március egyébként szintén kemény alapú, rockos, történelmi tétele hivatott megjeleníteni egy jól eltalált hangzású elektromos hegedű segítségével. Hangszerelési bravúr a magvas gondolatokat megfogalmazó, néhol Deep Purple-ös beütésű Szívem egy ország, ám az album eszmei mondanivalóját mégiscsak a záró szám, az Uram, adj békét! könyörgése, hegedűvel is kísért csöndes rockimája adja.
A rock iskolájának záró értékelése: jeles.
(Tóth Reni – Utazók éneke, CD, GrundRecords, 2020)
