A magyar történelemben tragikus emlékezetű helynevek szójáték tárgyai is lehetnek. Mikes Kelemen írja, hogy Rodostóba érkezésükkor Bercsényi Miklós ezzel az anagrammával (betűk átcsoportosításával) sóhajtott fel: Rodostó – ostorod. Trianon francia település, illetve kastélyának neve magában foglalja a szójátékot: tria non: három nem! Péter László írja ennek kapcsán: „Ostoba volt az a francia diplomata, aki 1919-ben a Nagy-Trianon palotába tette a béketárgyalásokat. Eleve kínálta a legyőzöttek számára a szójátékot: nem, nem, nem! A változatosság, a szebb, sőt fokozó jelentésű harmadik nem helyett: soha! Ez költői fölismerés. Illyés Gyulának köszönhetjük…”
Kiemelkedő személyiségeink megkülönböztető történeti neveket kaphattak. Egy részük jelzős szerkezet: Könyves Kálmán, törökverő Kinizsi Pál, sőt „családias” megszólítás is akad: Kossuth apánk. A megkülönböztető történelmi nevek – ismerve eredetüket – helyettesíthetik a személynevet (ezeknél fontos a határozott névelő használata, hiszen az utal az egyedi, összetéveszthetetlen személyre): az államalapító, a lovagkirály, a törökverő; a kőszegi hős, a vezérlő fejedelem (később: a bujdosó fejedelem), a legnagyobb magyar, a haza bölcse.
Az édes anyanyelvünk szerkezet is hungarikum. Sehol másutt nem édes…
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!