Vannak mindenféle ételek.
Vannak egyszerű kosztok, ünnepiek, varázslatosak, különlegességek és furcsaságok, van a házi koszt meg az üzemi, a menza és a szomszéd néni főztje, van, amit imádsz (nagymama rád szól, hogy csak Istent imádjuk, kisfiam…), s amit utálsz (nagymama rád szól, hogy az ételt nem utáljuk, kisfiam, legfeljebb nem szeretjük annyira), van sós, édes, savanya és keserű – sőt ezek kombinációi is vannak, van ázsiai konyha és dél-amerikai konyha, van német konyha is, bár az értelmezhetetlen.
– És van a pörkölt…
Ezt már Rezeda Kázmér tette hozzá magában, és lássuk be, igaza volt. Mert van minden, és aztán van a pörkölt. A pörkölt úgy lebeg az étkek felett, mint Isten lelke a vizek felett.
Na most a bonyodalmat az adja, hogy a pörkölt sokféle. Alig lehet szétszortírozni. Ráadásul a magyar lélek makacssága, az örök magyar individualizmus éppen a pörköltnél csúcsosodik ki.
– Birkapörköltöt csak mi tudunk készíteni! – hallja az ember a szentenciát Karcagon.
– Szegény karcagiak, azt hiszik, amit főznek, az birkapörkölt – hallja az ember Túrkevén.
– Persze mindenfélével lehet próbálkozni, és a mindenfélét akár birkapörköltnek is lehet hívni, de a birkapörkölt itt készül – hallja az ember Hortobágyon.
– És nyilván mindenkinek igaza is van – gondolta magában Rezeda Kázmér, aki képtelen volt megenni a birkát, felőle készülhetett volna akár a Valhallában is.
Aztán volt még néhány pörköltféle ezen a tájon.
Készült pörkölt csirkéből, tyúkból és kakasból – nyilvánvaló, hogy amint a baromfiaknál elterjed majd a gender, lesz transzpörkölt is, legfeljebb kicsit tovább kell rotyogtatni. Aztán készül pörkölt heréből, zúzából, szívből, májból, gyomorból (pacal), kacsából meg lúdból, őzből, szarvasból, muflonból és nyúlból, bornyúból meg tehénkéből, sünből és varnyúból, csülökből meg körömből, harcsából meg annak bajuszából, ha jobban belegondolunk, elég kevés dologból nem főzünk mi pörköltöt, talán csak cinkéből meg cserebogárból nem, s ha a kert végében elefánt kapirgálna, abból is pörkölt lenne, feltehető.
