Sötét turizmus: tragédiákhoz kapcsolódó helyek útikalauza

A könyv egyik fejezetébe megtalálhatjuk a budapesti Terror Háza két kis méretű fényképét is.

Az ember kíváncsi lény, de nemcsak a szép, jó, kellemes érdekli, hanem a rút és szomorú is. Így nem pusztán szépművészeti alkotásokat bemutató tárlatokra és komolyzenei koncertekre látogat el, de tömegkatasztrófák, gyászos emlékezetű tragédiák helyszíneit is felkeresi. A tengerentúlon már külön iparág szakosodott eme érdeklődési irányra. Eddig a katasztrófaturizmus tárgykörébe utalhattuk mindezt, ám egy nemrégiben megjelent bookazine más szóval illeti a jelenséget. (A bookazine az angol könyv [book] és magazin [magazine] szavak összevonásával jött létre. Olyan kiadványt jelöl, amely színes és könnyen befogadható, mint egy magazin, ugyanakkor tartalmas, mint egy könyv.) Ez az angolból fordított, eredetileg brit kiadvány a „sötét turizmus” megnevezést használja. Az előszó röviden elmagyarázza, mit értsünk a fogalmon: a múltbéli halálhoz, tragédiához vagy bűnhöz kapcsolódó helyszínek meglátogatását. A bevezető megfogalmazói nem tagadják, hogy a jelenség etikai aggályokat is felvethet – rendjén való-e ilyen helyszíneket megnyitni a turisták előtt, belépődíjat szedni, emléktárgyakat árusítani, netán kitenni az áldozatok fényképét –, ám úgy látják, hogy a sötét turizmus segíthet a történelem tanításában és tanulásában.

Az olvasó ezek után rövid útmutatót kap arról, mit tegyen és ne tegyen sötét turistaként. Például: tartsa tiszteletben a meglátogatott helyeket s a hozzájuk kapcsolható emberek emlékét. Semmit se vigyen el onnan – még egy kődarabot vagy egy szál virágot se! –; ne kezdjen tréfálkozni az ott történtek vagy a kiállított tárgyi emlékek kapcsán; ne lásson neki szelfiket készíteni, hogy később legyen mit feltöltenie az internetre (nem biztos, hogy egy ilyen képhez például az auschwitzi haláltábor hírhedt sínjei jelentik a megfelelő hátteret); ne legyen felháborodva, ha nem talál szuvenírboltot; végezetül: ne hagyjon hátra hulladékot, ha nem talál szemetest. Csupa evidens kérés, a kiadvány összeállítóinak ugyanakkor nyilván nem véletlenül kellett kitérniük minderre…

Hét fejezeten – Katasztrófák, Gyilkosságok, Népirtás, Háborúk és csaták, Kommunizmus, Sírok és mauzóleumok, Bizarr és hajmeresztő – keresztül sorjáznak az említésre érdemesnek ítélt helyszínek. Az ötödikben – a vasfüggöny mögötti ­Európa múltjának relikviáit bemutató részben – megtalálhatjuk a budapesti Terror Háza két kis méretű fényképét és pár soros leírását is.

A kiadványt bajosan lehet egy ültő helyben elolvasni, de nem is e céllal készült. Az információk sok helyről valók, de nem túlságosan bőségesek – a szerkesztők látható módon a mennyiségre, a minél szélesebb merítésre s nem a mélységre, az alaposabb kifejtésre helyezték a hangsúlyt. Többek között éppen ebben mutatkozik meg a bookazine-jelleg. De olykor egy-egy kép is többet közöl, mint egy kurta bekezdés: a Csernobil melletti Pripjaty elhagyatott óvodájában árválkodó játékbaba, az Aral-tó egykor vízzel borított, ma sivatagos medrében rozsdásodó hajóroncs mellett elballagó tehenek, a csehországi Sedlec osszáriumában összegyűlt, különféle alakzatokba rendezett – például egy jókora csillár megépítésére használt! – emberi csontok látványa felkavaró, egyben elgondolkodtató.

Kissé bizarr témaválasztás ide vagy oda, A sötét turizmus útikalauza érdekes és információkban gazdag olvasmány. (Mennyire van benne a köztudatban, hogy Belfast városát nemcsak az IRA kapcsán lehetne emlegetni, de amiatt is, hogy annak idején ott szerelték össze a Titanicot?) Csak azt nem lehet egykönnyen eldönteni, pontosan kiknek is készült a kiadvány. A történelmi események iránt érdeklődő kultúrembereknek vagy a közlekedési balesetek mellett elhaladva nyomban lassító, mobiltelefonnal pásztázni kezdő bámészkodóknak? Netán ezeknek is, azoknak is?

(Koszó-Stammberger Kinga [főszerk.]: A sötét turizmus útikalauza. Ringier Axel Springer Magyarország Kft., 2020, 127 oldal. Ára 1990 forint)