Átoktábla

A főváros egyik legnagyobb ásatásán várhatóan ez év őszéig dolgoznak a régészek: a Bécsi út mellett akár százezer római sír várhat feltárásra. A csontok mellett pénzérmék, edények, ékszerek kerültek elő a mai járószint alatt több méter mélységben. Meg egy különös eszköz.

A Kolosy tértől a Bécsi út mentén két-három kilométer hosszan húzódik a temető, a környező építkezéseken leletmentést végeznek a régészek Fotó: Kurucz Árpád

A rasztás haját varkocsba fonó férfi egyik kezében gyereklapát, másikban a kőműveslapáthoz hasonló eszköz. Óvatosan kapargatja velük a földet egy korsó körül, a kitermelt hamut zacskóba pakolja. Ahogy a zacskó telik, úgy válik egyre szabadabbá a cserépedény. Amikor minden égéstermék és föld eltűnt, a férfi gyakorlott mozdulattal megemeli, és a korsó egészben elválik a talajtól. Az agyagedény ezerhétszáz éves helyét tárja fel a szakember. Ahol most ásnak, ott negyedszázada egy-két emeletes, alápincézett sváb házak sorakoztak. Azóta a régi épületek helyére újak kerültek. Vagy parkoló, mint a Bécsi út 68–84. szám alatt, ahol azonban hamarosan mélygarázsos épületkomplexumot húznak fel.

A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumának régészei dolgoznak a városi körülményekhez képest nagy felületű feltáráson. Tavaly márciusban kezdődött a munka, néhány héttel a nyitás után már száz fölötti temetkezési helyet azonosítottak. Idén március 9-én újraindultak a munkálatok, amelyeket a koronavírus-járvány átmenetileg megakasztott, de májusra újra benépesült a terület. Az elmúlt néhány hét a korábban megszokott képet mutatta: „csontvázas” és hamvasztásos sírok egyvelege került elő. Utóbbi esetben a hamvakat gödörbe tették, de arra is van példa, hogy urnában temették el a maradványokat. Eddig több mint ezer sírt tártak fel – becslések szerint százezer embert temethettek el Óbuda legnagyobb ókori nekropoliszában. Bár a római kori Aquincum, vagyis a katonaváros és a polgárváros több temetkezési helye ismert, a legnagyobb ezek közül a nagyjából a mai Bécsi út nyomvonalán húzódó hely.

A Kolosy tértől a Bécsi út mentén két-három kilométer hosszan húzódik a temető, a környező építkezéseken leletmentést végeznek a régészek
Fotók: Kurucz Árpád

Az egyik hamvasztásos sírban madár alakú kerámiacsörgőre és egy ugyancsak kerámiából készült, ülő istennőt ábrázoló kis szobrocskára leltek. Együttes sírba helyezésük arra utal, hogy szülés közben meghalt nőt és gyermekét helyezhették ide. A legizgalmasabb lelet egy újabb átoktábla. Az obudaianziksz.hu portálon írt arról Lassányi Gábor régész, hogy az átoktáblák mágikus rontó szertartások fontos kellékei voltak. Rajtuk keresztül lehetett segítséget kérni az istenektől és az alvilági erőktől sérelmek miatt, vagy hogy egy másik ember akaratát megtörjék. A társadalom minden rétege – a császári családtól a rabszolgákig – élt ezzel a sötét eljárással, ha úgy érezte, más eszköz már nem áll a rendelkezésére. Az átokszövegeket valószínűleg mágikus receptgyűjtemények útmutatásai alapján készítették a titkos tudásban jártas varázslók. A táblákat sokszor szentélyeknél rejtették el, vagy olyan helyeken – például temetőknél vagy tavaknál – ­ásták el, süllyesztették vízbe, amelyekről úgy gondolták, kapcsolatban állnak a túlvilággal. Az eljárás ismert, de illegális volt: az átkok készítése, megrendelése súlyos bűncselekménynek számított, amiért akár halálbüntetés járhatott.

Június elején a feltáró régészek olyat tettek, amit kevesen a szakmában: a Facebookon élőben közvetítették egy kősírláda feltárását Vámos Péter régész vezetésével. A mészkő táblákkal kibélelt sírgödörhöz mintegy ezerhétszáz éven keresztül senki, még sírrablók sem nyúltak. A felnyitáshoz először a fedelet kellett elmozdítani: öt férfi csákánnyal tolta le a legalább kétszáz kilós tömböt. Miután sikerült, vastag iszapréteget távolítottak el a szarkofág belsejéből. Belül késő római kori csontváz volt, igaz, a koponya a test mellé csúszott, valószínűleg a talajvíz mozgása miatt. Az ujján gyűrűt, a kulcscsontnál klasszikus ókori fibulát, vagyis bronz hagymafejes ruhakapcsot, lábánál csatot, pohár és üvegpalack töredékét, illetve bőrből készült maradványt találtak.

– A római kori Aquincum központja a mai Flórián téren lévő katonai tábor volt, ahol hatezer legionárius állomásozott. A tábor körül gyűrűszerűen kialakult a katonaváros, ahol a katonák hozzátartozói, iparosok, kereskedők és hivatalnokok éltek. Az egykori katonaváros harminc-negyvenezres település lehetett – tájékoztat Nagy Alexandra régész, akitől megtudjuk, hogy a római katonák első csapata Krisztus után 50 körül érkezett, s a mai Víziváros területén állomásozott. A mai Flórián tér környékére 73-ban masíroztak be a katonák, 89-ben pedig a legio II Adiutrix ütött tábort.

A Kolosy tértől a Bécsi út mentén két-három kilométer hosszan húzódik a temető, a környező építkezéseken leletmentést végző régészek biztosan találnak valamit. Tavaly tavasszal a Bécsi út 102. alatt is ástak. A feltárás első napján a korábban itt álló Schlosser Söröző törmelékeinek elhordása során kiváló állapotú, díszes szarkofág látott napvilágot. A szarkofág méreteiből adódóan első ránézésre is egyértelművé vált – olvasható Fodor Fanni régész összefoglalójában –, hogy csakis gyermeksírról lehet szó. A leletet az Aquincumi Múzeum udvarára vitték, ahol nyugodt körülmények között bontották ki. Belseje erősen bolygatott volt, több rétegben emberi csontokat figyeltek meg. Az aljából néhány centiméterre kiemelkedő jelképes párnát faragtak ki az elhunyt számára. A szarkofág homlokzati részének közepén helyezték el a hétsoros feliratot: „Az alvilági isteneknek. Popilius Dignusnak, a legkedvesebb fiúnak, aki öt évet és öt hónapot élt, anyja, Aurelia Felicissima készítette gondosan.” A kisfiú a II-III. században élhette rövid életét.

– A megtelepedő rómaiak eleinte a hamvasztásos megoldást részesítették előnyben, később több lett a csontvázas sír. A helyet az I. század végétől a IV. századig biztosan használták, a legtöbb sír II. és III. századi. A sírokból ékszerek, pénzérmék, kerámiaedények, korsók, poharak, tányérok kerülnek elő – ad képet a feltárásról Nagy Alexandra. – Emellett sok mécses is megmaradt, ami szintén a túlvilági életét segítette az elhunytnak. Üvegedényekre is viszonylag sűrűn bukkanunk.

A szakember szerint munkájukat nehezíti, hogy esetenként a sírok halmazából kell kibontani, melyik lelet melyikhez tartozhat. Néhol öt sír található egy helyen, ezeket egymásra ásták, utólag megbolygatták, illetve arra is van példa, hogy némelyiket már a római korban kirabolták – pénzt, ékszereket, bármilyen fémet örömmel vittek a rablók.

A múzeum szakemberei négyzetméterenként törvényben szabott áron ásnak, és addig dolgoznak, amíg a legutolsó apró emléket, maradványt is kiemelik. A területet rétegről rétegre lerajzolják, beszintezik, lefotózzák, majd folytatják a bontást. A leleteket a múzeumba viszik, mosás, tisztítás után a töredékesen maradt darabokat összeragasztják. Raktárba kerülnek, de a cél az, hogy a legértékesebbeket a nagyközönségnek is bemutassák. Megéri, olyan sok szép lelet került elő. Nagy Alexandrához közel áll az emberi arcot formázó kerámiaedény, az agancsnyelű vaskés és az épen megmaradt bronztükör. Az ókorra specializálódott, ELTE-n végzett régész húsz éve dolgozik az Aquincumi Múzeumban, de sohasem volt rossz napja, amikor ne akart volna dolgozni. A miértekre keres választ, összefüggések után kutat, a folyamatos gondolkodás izgalma tartja a pályán.

A konténerben az elmúlt napok leletei bezacskózva várják, hogy elszállítsák a múzeumba. Az egyik tasak a kémiaórákon használt lombikhoz hasonló üvegtárgyat rejt, a különbség annyi, hogy a gömbölyű részen csúcs van. Úgynevezett tejcsepegtető vagy csőrös üveg ez, amely leggyakrabban csecsemő- és gyereksírokból kerül elő. Ezért feltételezik, hogy a gyerekek táplálásánál volt hasznos, de annak is van esélye, hogy a mécses olaját tartották benne. A rómaiak számos tárgyat tettek az elhunytak mellé, amelyek alapján meghatározható a temetés időpontja, az antropológus megállapíthatja a nemüket, életkorukat, esetleges betegségeiket.

Távozóban felmerül, ha ezer év múlva feltárnak egy napjainkban keletkezett sírt, milyen következtetést vonhatnának le rólunk távoli utódaink. Egy-két ékszer és a viseleti tárgyak, amire támaszkodhatnak.

Város a mélyben

Először térképeztek fel úgy egy teljes római várost – a Rómától ötven kilométerre északra található Falerii Novit –, hogy egyetlen kutatóárkot sem ástak. A georadar (Ground Penetrating Radar) néven ismert eszköz tette lehetővé a föld alatt rejtőző lenyűgöző romok felfedését.

A georadar vagy más néven földradar nagy frekvenciájú elektromágneses hullámokat sugároz a talajba, a visszavert jeleket megjeleníti a rendszerhez kapcsolt számítógépen.

A Cambridge-i Egyetem és a Genti Egyetem csapata 30,5 hektáros terület radarozása során fürdőkomplexumot, piacot, templomot, sőt a város vízellátását biztosító csövek hálózatát is megtalálta. A maradványok a szakértők szerint kifinomult tervezésre és építkezésre utalnak, ami szokatlan egy viszonylag jelentéktelen város esetében. Később különböző mélységeket elemezve a régészek azt is megvizsgálhatják, hogyan alakult a város az évszázadok során.

Martin Millett, a Cambridge-i Egyetem professzora szerint – szavait a phys.org idézte – ez a módszer forradalmasíthatja olyan ősi városok tanulmányozását, amelyeket nem lehet feltárni például azért, mert modern építmények terpeszkednek felettük. Emellett olyan egykori nevezetes helyek felmérésére is használhatják, mint amilyen a törökországi Milétosz, a görögországi Nikopolisz vagy a Líbiában található Küréné.