Elfogódott tolvaj

A tévesztés szinte sohasem okoz félreértést, a szövegkörnyezetből kiderül, hogy ki mire gondol.

A szótévesztés leggyakoribb esete a paronímia, más néven hasonlóalakúság, illetve hasonlóhangzásúság. Az a jelenség, amikor egy nyelvben több hasonló alak létezik egymás mellett, és a jelentésük kisebb vagy nagyobb mértékben különbözik egymástól. A hasonló alakú vagy hangzású szavakat paronimának nevezzük. Ezen szópárok tagjainak a fölcserélésére létezik lélektani magyarázat is: a beszélő tudatában véletlenül keverednek össze a szavak, de előfordulhat, hogy helytelenül rögzült a szópárok tagjainak a jelentése, azaz a tévesztés a nyelvi ismeret hiányából fakad.

Kétségtelen, hogy a tévesztés szinte sohasem okoz félreértést, így ha a helyiség (a ház, épület része) szót használja valaki a helység (település) helyett, nem okoz kommunikációs gondot, a szövegkörnyezetből kiderül, hogy mire gondol.

Funkcionális szempontból a paronimák összetévesztése lehet kétirányú és egyirányú. A kétirányúság azt jelenti, hogy a két szóalak kölcsönösen fordul elő egymás helyett. Például: gondatlan (hanyag, felületes, nemtörődöm) – gondtalan (gond nélküli). Az egyirányú összetévesztés esetében csak az egyiket mondják, írják a másik helyett, fordítva nem történik meg. Például a szível (szeret, kedvel) helyett a szívlel igét használják különösképpen tagadószóval. „Aki nem szívleli a joghurtot, annak a sovány tejföl is tökéletes választás.” Helyesen: nem szíveli. A honatyák pedig egyhangúlag szavaznak, ha mindenki egyetért az előterjesztéssel, nem pedig egyhangúan, azaz monoton módon.

Ez utóbbi szópár esetében megnézhetjük a hibázási arányt is úgy, hogy a vele legszorosabb kapcsolatban álló kifejezéssel együtt beírjuk a keresőbe, majd az így kapott számadatot egybevetjük. Így az „egyhangúan megszavazták” szószerkezetre 3390 találat van, míg az „egyhangúlag megszavazták”-ra pedig 3040. Tehát több mint felében hibás.

Külön kell szólnunk az úgynevezett helyesírási paronimákról. Azokról a szópárokról, amelyek kiejtve teljesen egyformán hangzanak, és csak írásukban térnek el: fáradság (fáradozás, kimerítő tevékenység) – fáradtság (fáradt állapot). Az ijedség jelentése: ijedelem, megijedés. Például: Nagy ijedséget keltett a járókelők között a járdára esett cserép. Az ijedtség jelentése: riasztó esemény kiváltotta állapot. Például: Ijedtségében félrerántotta a kormányt, és kocsijával a fának rohant. Az arca fürdött az izzadságban, azaz verejtékben fürdött. De: Kényelmetlenül érezte magát a moziban az izzadtsága (izzadt állapota) miatt.

Mindhárom szópár esetében az a különbség, hogy a -ság, -ség képző az egyik esetben az igéhez (fárad, ijed, izzad) járul, a másik esetben a befejezett melléknévi igenévhez (fáradt, ijedt, izzadt). Ugyanakkor az is igaz, hogy az izzadság és ijedség szavakat igen ritkán használjuk, már-már archaizmusnak tekinthetők, így nem csoda, ha sokan tévesen alkalmazzák.

Egy felmérésben magyar szakos hallgatókat kértem meg arra, hogy értelmezzenek hasonló hangzású szópárokat, és ebből kiderült, hogy legkevésbé az egyesség, a felszólamlás, a nótárius és az elfogódott szavakat ismerik. Ezek is ritkán használatosak. Az egyesség egyetértést, békességet jelent: A lakótársak szinte testvéri egyességben éltek.

A felszólamlás hivatalos kifogásolást, reklamációt, panaszt fejez ki. Gvadányi Józsefnek 1790-ben jelent meg az Egy falusi nótáriusnak budai utazása című elbeszélő költeménye, melynek alcíme: Melyet önnön maga abban esett viszontagságaival együtt az elaludt vérű magyar szivek felserkentésére és mulatságára e versekbe foglalt. A nótárius jegyzőt jelent. És végül az elfogódott nem az elfog ige passzív alakja, bár ritkán az is lehet, például: elfogódott a ház tolvaja, hanem egy melléknévi igenév, amelynek a jelentése: megilletődött. A tolvaj, ha elkapják, inkább bosszús. Elfogódott legfeljebb a gyermeke esküvőjén.