Mindhárom szópár esetében az a különbség, hogy a -ság, -ség képző az egyik esetben az igéhez (fárad, ijed, izzad) járul, a másik esetben a befejezett melléknévi igenévhez (fáradt, ijedt, izzadt). Ugyanakkor az is igaz, hogy az izzadság és ijedség szavakat igen ritkán használjuk, már-már archaizmusnak tekinthetők, így nem csoda, ha sokan tévesen alkalmazzák.
Egy felmérésben magyar szakos hallgatókat kértem meg arra, hogy értelmezzenek hasonló hangzású szópárokat, és ebből kiderült, hogy legkevésbé az egyesség, a felszólamlás, a nótárius és az elfogódott szavakat ismerik. Ezek is ritkán használatosak. Az egyesség egyetértést, békességet jelent: A lakótársak szinte testvéri egyességben éltek.
A felszólamlás hivatalos kifogásolást, reklamációt, panaszt fejez ki. Gvadányi Józsefnek 1790-ben jelent meg az Egy falusi nótáriusnak budai utazása című elbeszélő költeménye, melynek alcíme: Melyet önnön maga abban esett viszontagságaival együtt az elaludt vérű magyar szivek felserkentésére és mulatságára e versekbe foglalt. A nótárius jegyzőt jelent. És végül az elfogódott nem az elfog ige passzív alakja, bár ritkán az is lehet, például: elfogódott a ház tolvaja, hanem egy melléknévi igenév, amelynek a jelentése: megilletődött. A tolvaj, ha elkapják, inkább bosszús. Elfogódott legfeljebb a gyermeke esküvőjén.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!