Igazságot szeretettel

„Legyen ez a tér egy téglába épített, kőbe vésett, ércbe öntött Nem, nem, soha!”

Glattfelder Gyulát (középen) elűzték Romániából Fotó: Szeged–csanádi Püspöki Levéltár

A csanádi egyházmegye élére történt kinevezésekor harminchét éves Glattfelder Gyula a világ egyik legfiatalabb püspökeként lépett szolgálatba. Ő az első csanádi főpásztor, akinek – Trianon következtében – Szeged a székhelye, s nevéhez fűződik a szegedi dóm fölszentelése, a püspöki székház és a papnevelő intézet megépítése. Bár kiutasították Románia területéről, olyan nagy formátumú személyisége volt kora katolicizmusának, hogy élete végén kalocsai érsekké is kinevezték, sőt a magyar kormány esztergomi érsekként és hercegprímásként, vagyis a magyar katolikus egyház fejeként is szívesen látta volna.

Az iparos polgárcsaládban született Glattfelder Gyulát (1874–1943) 1896 októberében szentelték pappá. Tudományos munkásságára tekintettel mindössze harmincnégy évesen a budapesti egyetem teológiai fakultásának nyilvános rendes egyetemi tanára lett. A fiatal professzor oktatói karrierje nem tartott sokáig, hiszen alig több mint két évvel később Ferenc ­József a csanádi püspöki méltóságot adományozta neki.

Glattfelder Gyulát 1911. március 18-án nevezték ki a csanádi egyházmegye élére. Május 14-én szentelték püspökké, főpapi székét egyházmegyéje központjában két héttel később foglalta el. Főpásztori jelmondata: Iustum amore! – azaz: Igazságot szeretettel! Nehéz időszakban volt csanádi püspök: előbb az első világháború megpróbáltatásai, majd az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása jelentettek nagy kihívást. Megszűnt a történelmi Magyar Királyság, s a tria­noni állam területén a csanádi egyházmegyének mindössze töredéke maradt. Ráadásul Temesvár, a püspöki székhely – s így az egyházjogi előírásoknak megfelelően maga a főpásztor is – Románia területén volt.

A csanádi püspökség területének hatvanegy százaléka (24 963 négyzetkilométer) került Romániához százötvennégy plébániával és több mint félmillió hívővel. Az újonnan létrejött délszláv államban püspökségünk huszonhat százaléka (9387 négyzetkilométer) maradt. Az ott élő több mint kétszázezer katolikus lelkipásztori ellátását hatvankét plébánia végezte. A trianoni Magyarországot mindössze az egyházmegye területének tizenhárom százaléka (562 négyzetkilométer) illette.

A harminchárom magyarországi plébánián működő papság százkilencvenezer hívőt szolgált.

A román impérium alá került Temesvár püspökeként Glattfelder Gyula mind a római katolikus egyház érdekei mellett, mind a magyar nemzetiséget ért sérelmek ellen fölemelte a szavát a szószékről és a hírlapok hasábjain egyaránt. Emiatt igencsak népszerűtlenné vált a román ortodox egyházat pozicionálni és a magyar kisebbséget megbéklyózni igyekvő román hatóságok szemé­ben. Az egyik korabeli bánsági román újság már 1920 novemberében Ki Horthy ügynökeivel! címmel közölt írást, amely kifejezetten a csanádi püspök ellen irányult. A cikk szerzője arra kérte a román kormányt, illetve a katolikus egyház központi szervét, az Apostoli Szentszéket, hogy „mentesítsen bennünket e főpap jelenlététől Temesváron”, hiszen – mint írta – „a püspöki ruha alatt nem csupán Horthy ügynökségének egy utálatos alakja rejtőzik, de a magyar irredentizmus propagandistája is”.

Glattfelder püspök 1921 júliusában egyik pásztorlevelében nyíltan szembefordult a román agrárreform intézkedéseivel, a magyar egyházi iskolák anyagi alapját – ezzel létét – fenyegető voltuk miatt. A román kormány ettől kezdve még határozottabban követelte Rómától leváltását. Végül 1923 márciusában a román hatóságok egyszerűen kiutasították az ország területéről a püspököt. (Jellemző a Glattfelderhez való hivatalos román viszonyulásra, hogy kiutasításának és az azt megelőző sajtókampánynak a történetét – már a magyarországi rendszerváltozás és Ceaușescu romániai diktatúrájának bukása után is – csak álnéven merte publikálni a jeles aradi történész, Glück Jenő.)

Glattfelder Gyulát (középen) elűzték Romániából
Fotó: Szeged–csanádi Püspöki Levéltár

Az Apostoli Szentszék az egyházmegye Romániához csatolt területének vezetését a német származású Pacha Ágoston temesvári kanonokra – mint kinevezett apostoli kormányzóra – bízta. Nem sokat kellett azonban várni a helyzet végleges kánonjogi rendezésére. XI. Piusz pápa ugyanis Solemni conventione kezdetű apostoli konstitúciójával 1930 júniusában a Romániához került részen létrehozta a temesvári püspökséget, amelynek élére a már említett Pachát nevezte ki. Az új főpásztor gyorsan megszervezte az új egyházmegye területét, létrehozván nyolc főesperességet és tizenhat esperesi kerületet.

A főpapi székvárosából elűzött Glattfelder Gyula csanádi püspök előbb a makói püspöki rezidencián, illetve a budai Szent Imre Kollégiumban lakott, majd a szegedi katolikus tanítóképző intézetben rendezte be egyházmegyei központját.

A pápa 1923-ban engedélyezte számára, hogy elhagyja püspöki székhelyét, amelyet a szentatya 1925-ben ideiglenesen, 1931-ben pedig véglegesen Szegedre helyezett.

A trianoni békediktátum utáni években több, az egyházmegyéjével együtt az országhatárokon túlra került főpap hagyta el – mindig az adott utódállam hivatalos szerveinek nyomására – székhelyét (például Batthyány Vilmos nyitrai püspök, Papp Antal munkácsi görögkatolikus püspök), de nekik le kellett mondaniuk a méltóságukról. Csak Glattfelder Gyulának volt lehetősége püspöki székét megtartania, sőt egyházmegyei székhelyét is módosítania. Mindez a katolikus egyház római vezetésének iránta megnyilvánuló bizalmát és megbecsülését is kifejezte.

A szegedi fogadalmi templom a harmincas években
Fotó: MTI–Haár Ferenc

De nemcsak az Apostoli Szentszék elismerését bírta Glattfelder, hanem a magyar kormányét – s kifejezetten Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszterét – is. Ennek talán legemblematikusabb megnyilvánulása az volt, hogy Csernoch János bíboros, esztergomi érsek – a történelmi Magyarország utolsó hercegprímása – 1927. évi halála után a kormány az esztergomi érseki székbe ajánlott jelöltjei között őt az első helyen tüntette föl. Hogy mégsem Glattfelder Gyula lett a magyar katolikus egyház első számú főpapja, annak két oka van. Egyrészt a szentatya, XI. Piusz pápa személyes jó barátja (s az 1917-es kánonjogi kódex megalkotásában munkatársa), Serédi Jusztinián mellett tette le a voksát, aki végül 1945-ös haláláig állt a hazai katolicizmus élén. Másrészt az Apostoli Szentszék – éppen az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamai iránti tapintatból s az azok területén élő katolikusok érdekeit szem előtt tartva – nem akart olyan esztergomi érseket, aki a trianoni határokon kívülről lett volna való.

A szegedi katolikus egyházmegyei központ kiépítésének folyamatában nagy szerep jutott az 1926 és 1930 között zajlott építkezéseknek, amelyek során befejeződött a szegedi székesegyház, valamint elkészült és megkezdte működését a papnevelő szeminárium (amely egyházmegyeközi volt, hiszen a csanádi mellett a szatmári és a nagyváradi s a kassai és a rozsnyói egyházmegye papnövendékei is itt tanultak). A katolikus egyházi intézményfejlesztésekben és nagyberuházásokban Glattfelder két fontos szövetségesre talált új püspöki székhelyén: Klebelsberg Kunóra, aki 1926-tól haláláig a város egyik országgyűlési képviselője volt, és Somogyi Szilveszterre, aki akkoriban a polgármesteri tisztséget töltötte be. Klebelsberg a Kolozsvárról elűzött Ferenc József Tudományegyetem és a Temesvárról távozni kénytelen csanádi püspökség Szegedre helyezésének fölkarolásával végső soron egy alföldi katolikus tudományos és kulturális centrumot szeretett volna létrehozni.

Az állam, a tudomány és a katolikus egyház jó kapcsolata reprezentálásának jegyében 1930 októberében a kormány és az egyház legmagasabb rangú vezetői jelenlétében zajlottak az ünnepségek a szegedi Dóm téren, ahol egyetemi és szakrális épületeket adtak át. Klebelsberg Kunó ezen alkalommal beszélt a tér szimbólumértékéről is. A szegedi katedrális körüli terület ugyanis a klebelsbergi intenciók szerint a magyar kereszténység, a magyar állam és a magyar tudomány ezeréves megbonthatatlan egységének és szövetségének a jelképe. Klebelsberg a trianoni békediktátumra utalva mondta ekkor: „Legyen ez a tér egy téglába épített, kőbe vésett, ércbe öntött Nem, nem, soha!”