időjárás 3°C Virág 2022. november 26.
logo

Mária királyné kincsei

Tóth Ida
2020.07.04. 10:24
Mária királyné kincsei

A Kerekzátony-sziget déli végénél, három méter mélyen a víz alatt három­szögletű építményt jelez a szonár a Dunában. Ezt vizsgálja meg közelebbről Tóth János Attila búvárrégész. Az Argonauta Kutatócsoport elnöke nemzeti tudományaink közé emelné a víz alatti régészetet, mert meggyőződése,­ hogy a folyami régészet hungarikummá válhat.

Szemerkél az eső a Keszeg soron. A távolban dörög az ég, így jólesik a helybéli Schenk József megnyugtató szava, hogy jönnek-mennek a záporok a Ráckevei-Dunán, most is hamar elvonulnak majd a szürke fellegek. Tóth János Attila régészt sem zavarja a rossz idő, a víz tiszta, zöldes és áttetsző, a látási viszonyok kedveznek ma a búvárkodásnak. Csak ne csapjon villám a Dunába!

A ráckevei Árpád Múzeum régésze, az Argonauta Kutatócsoport elnöke a partot vizsgálja, de nem elégszik meg a fecsegő felszínnel. Búvárruhába bújik, hogy szóra bírja a Duna hallgatag mélyét.

A Kerekzátony-sziget déli végénél háromszögletű cölöpépítményt jelez a szonár. Ezt nézi meg most Tóth János Attila közelebbről is társaival, és megpróbál a cölöpökből kifűrészelni egy darabot, hogy aztán évgyűrűalapú kormeghatározásnak vesse alá. Előfeltevése több is van: egy tölgyfa oszlop akár egy-két ezer évet is eltölthet víz alatt anélkül, hogy korhadás vagy rothadás elpusztítaná. De lehet, hogy nem is olyan régi a lelet, „csak” második világháborús átkelő maradványa. Bármi kiderülhet.

– A szonárfelvételen látható, hogy a cölöpök legalább egy méterre kiállnak az aljzatból. Komoly konstrukciónak tűnik, mégsem szerepel az objektum a térképeken. Korábban már bemértük a koordinátáit, most lemerülünk, és végigtapogatjuk az iszapot – vázolja terveit a búvárrégész. – Ha lőszert találunk a környékén, akkor második világháborús emlékről van szó, ha római cserepet, akkor ókoriról. Famintát is veszünk, de a kormeghatározás eredményére várni kell pár napot. És kipipálhatjuk a helyet: ezt az objektumot is megnéztük. De van itt még sok másik. Következő alkalommal a ráckevei Duna-ágon feltárunk egy roncsmezőgyanús helyszínt, aztán visszamegyünk a nagy Dunára.

Tóth János Attiláék a főágon, Lórév és Ercsi között ugyan már átkutatták a területet – találtak is egy nagy vashajót, egy bordázott hajóroncsot –, de a mai Szigetújfalu–Ercsi rév és a ráckevei határ közötti szakaszon még sohasem jártak szonárral. Horgászoktól viszont kaptak tippeket, hogy talán harckocsi van a mélyben, és a második világháborús átkelés nyomai is fellelhetők. Egy harckocsi- vagy repülőgép-maradvány tudományos szempontból jelentős lelet, és a társadalmi érdeklődés miatt is hatalmas érték.

– Ezért nem mondanám, hogy minél régebbi, annál izgalmasabb, inkább úgy gondolom, attól igazán érdekes egy felfedezés, hogy milyen történetet tudunk hozzákanyarítani – teszi hozzá a búvárrégész.

Európa gazdasága, kultúrája és történelme összekapcsolódik folyóival. A vasút előtti kontinentális Európa első számú közlekedési folyosói a folyamok voltak. Energiát, élelmet, ivóvizet is adtak. Napjainkban ismét a természetes vízforrások felé fordul a kontinens: egyre több szó esik transzeurópai közlekedési folyosókról, megújuló energiaforrásokról, és az éghajlatváltozás, a katasztrofális áradások vagy a veszélyes szennyezések is rávilágítanak a környezet törékeny voltára. Az Argonauta Kutatócsoport elnöke úgy véli, csak a korábbi nemzedékek hibáinak és eredményeinek megismerésével képzelhető el a fenntartható fejlődés, amelynek része a régészeti korok több évezredes bizonyítékainak felkutatása. Akár a folyók mélyéről is.

Az Argonauta Kutatócsoport közhasznú civil szervezetként működik 2011 óta, tagjai érdeklődnek a múlt iránt, szeretik a Dunát, és szeretnének nagy felfedezések részesei is lenni. Erre van lehetőségük bőven. Ma Schenk József informatikai mérnök kezében az evezőlapát, ráadásul úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét, tavasztól őszig vízitúra-szervezéssel is foglalkozik. Most épp felülről biztosítja a búvárokat, nehogy véletlenül rájuk menjen egy motorcsónak. Bár legfeljebb 15 km/órával szabad itt közlekedni, nem mindenki szabálykövető, ezért nem árt az óvatosság. Tóth János Attila másik segítőjét, Puskás Norbert jogászt a felfedezés lehetősége ösztönzi: a Vám- és Pénzügyőrség nyomozó szolgálatától ment nyugdíjba, de itt, a víz alatt is nyomozni kell – mondja –, történeteket kideríteni. Harminc éve búvárkodik, 15 éve búvárrégész barátjával. Alacsony vízállásnál hetente átlagosan két-három alkalommal merülnek, egy-egy hosszabb kutatás viszont akár hetekig is eltarthat. Igazi közösségi régészet ez, találtak már török kori hidat a Drávában és római kori erődöt a Duna mélyén.

Tóth János Attila búvárrégészt mindig is a víz alatti történelem vonzotta. Cousteau kapitány filmjein nőtt fel, így a ráismerés örömével jelentkezett a Magyar Búvárszövetség tanfolyamára, amelyet a víz alatti régészet hazai megteremtése érdekében hirdettek meg egyetemi hallgatók körében a ’90-es években. Hamar kiderült, hogy a folyami búvárrégészet gyökeresen más, mint Cousteau kapitány tengeri világa. A végtelen és káprázatosan kék tengerben merülni látványos élmény, a Kárpát-medence folyóiban viszont nem sokat látni. A lelőhely inkább csak kitapogatható, és a búvár – ahelyett, hogy hosszú, elnyújtott tempókkal siklana vagy lebegne a vízben – a meder alján mászik, mint a rák. De épp erre van szükség.

Tóth Attila János ma is alaposan túlsúlyozta magát: a 15 literes búvárpalack mellé 12 kiló ólmot vett fel, amely masszívan levitte a víz alá. Letapadt a Duna aljára, és lent is maradt jó ideig. 18 év búvárrégészeti tapasztalattal a háta mögött elegendő ránéznie egy régi térképre, hogy kiszűrje, hol mekkora esélye van tárgyi emlékre bukkanni. Talán nem véletlen, hogy ez a mostani objektum nem szerepelt semmilyen térképen.

– Két helyen merültünk végül – meséli, amikor újra szilárd talaj van a lába alatt. – Amit mi cölöpöknek gondoltunk, arról kiderült, vastag fatörzseket süllyesztett el valaki úgy, hogy az egyik végüket betonba öntötte. Egészen elképesztő építmény, valószínűleg haltartásra akarták használni, de mert friss volt a fa, mint a keljfeljancsi, elindultak fölfelé a rönkök a szabad végükkel. Most függőlegesen áll hat darab fatörzs egymás mellett a betonba ágyazva három méter mélyen. Ilyet még sehol se láttam. De ez is benne van a régészetben: a szonár mutat valamit, amiről aztán kiderül, hogy nem világszenzáció. Nincs ezzel semmi gond, megyünk tovább, csak Ráckeve térségében 25-30 objektumot mutat a szonár. Egy másik merülésből való ez a vasból készült hajószög – mutatja a leletet –, eredetileg húsz centiméter hosszúságú lehetett. A hajóbordák és a hajópalánk összeerősítésére használtak ilyen szögeket a XVII–XIX. században.

Az argonautáknak elkötelezettségük ellenére is végesek az erőforrásaik. 2018-ban 25 település határában több mint negyven helyszínt vizsgáltak át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával. Az eredmény: hajóroncsok, középkori, török kori malomhajók és újkori vashajók maradványai. Az idei NKA-támogatást oldalpásztázós szonárrendszerbe fektették, amellyel nagyobb területet lehet felmérni rövidebb idő alatt. A szonár gyakorlatilag letapogatja a medret.

Tóth János Attila a csónakban biztosítja Puskás Norbertet, aki több száz éves vas hajószöget hoz föl a Duna mélyéből
Fotó: Havran Zoltán

– Persze az lenne a logikus, ha Rajkánál vízre szállnánk, és végignéznénk az egész folyamot Mohácsig – magyarázza a búvárrégész.

– Erre azonban egyelőre nincs forrásunk. Igyekszünk azokra a helyekre összpontosítani, ahol biztos eredménnyel számolhatunk. Ilyenek a szigetek és a régi átkelőhelyek. A szigeteket különben is körüllengi valami titokzatosság. A misztikum talán abból fakad, hogy a középkori kolostorok gyakorta épültek víz által körülhatárolt területekre, bár a különleges mikroklíma miatt gyümölcsöst is szívesen telepítettek ezekre az elzárt helyekre. A sziget mint történelmi táji elem jelentős eredménnyel kecsegtet bennünket, és az eredmények jönnek is sorra: a római limes időszakából való lelőhelyek vagy az Árpád-kori emlékek már hosszú távú tudományos programba kapcsolódnak. Régi átkelők környékén is szinte bárhol nekiláthatunk a keresésnek, egy kilométeren belül biztosan találunk valamit, mert csak úgy sorjáznak egymás után az objektumok.

A jelenlegi tempóval több mint száz évig lehetne térképezni csak a Dunát, és akkor még a Tisza vagy a Balaton szóba sem került. Hogyan lehetne ezt a munkát tempósabban elvégezni? A Duna magyarországi szakasza 417 km, szélessége átlagosan hatszáz-nyolcszáz méter. A búvár azonban a zavaros vízben az orra hegyétől legfeljebb negyven centiméterre lát. Még ha jobbra-balra forgatja a fejét, akkor is maximum nyolcvancentis sávot tud végigpásztázni tekintetével. Feküdhet tőle akár csak egy méterre is a kincsesláda, elúszik mellette anélkül, hogy észrevenné. Aki tehát felderítést akarna végezni búvármódszerrel, annak szisztematikusan, sávokban kellene végigmennie az egész Dunán. Sziszifuszi munka. Lehetetlen küldetés.

Kisüt a nap. Ahogy haladunk előre a csónakkal, a képernyőn kirajzolódik, mi minden van a mederben. Mintha kihúzták volna a dugót.

A műszer persze nem tudja meghatározni a lelet korát, bár meglehetősen plasztikus képet nyújt, jelzi az objektum körvonalait. Ettől azonban még lehet értéktelen dolog, amelyet tegnap hajítottak a vízbe, de akár egy hajóroncs is, amely ötszáz éve rostokol a Dunában. Le kell tehát merülni.

Az ideális persze az lenne, ha – mint Franciaországban – intézményi keretek között rendelkezésre állna több hajó, régész és technikus munkatárs, a kutatók az év 365 napjából százat kint töltenének a Dunán, a maradék időben pedig feldolgoznák az adatokat, kiállításokat rendeznének, és könyveket írnának a tudomány, valamint a nagyközönség legnagyobb örömére. Addig legfeljebb magának teszi fel a kérdést a búvárrégész: merül vagy sem a meglévő szerény feltételekkel? Tóth János Attila válasza: akkor már inkább kutat így, mint sehogy.

– Tavaly kapcsolatba kerültünk az Aradi Múzeum régészeivel, akik – amint a vírushelyzet engedi – visszavárnak minket jó szívvel a Maros és az Aranyos folyó gyönyörű természeti környezetébe. Sürgető feladat a magyar vonatkozású emlékhelyek felkutatása: középkori kolostor van a Marosban, az Al-Duna romániai szakaszán pedig középkori magyar vár került víz alá még a szocializmus idején, a Vaskapu-erőmű építésekor. Felfedeznivaló akad bőséggel – állítja Tóth János Attila, akinek célja nemzeti tudományaink közé emelni a víz alatti régészetet.

A Duna alacsony vízállása miatt felszínre került hajóroncs a Baranya megyei Kölked közelében 2018 októberében
Fotó: MTI/Sóki Tamás

– Meg-győződésem, hogy a folyami régészet hungarikummá válhat. A nemzetközi kutatás ugyanis inkább a tengereket preferálja.

Nem véletlenül van a magyar búvároknak olyan jó hírük a világban, mert aki a hazai bányatavak rossz látási viszonyai között szocializálódik, az utána bárhol megállja a helyét. Az első dunai, víz alatti régészeti kutatás is hazánkhoz kötődik: 1987-ben Tolna megyében, a Duna bölcskei szakaszán Gaál Attila és Szabó Géza régészek vezetésével római kori erődítmény alapjai, faragott kövek, oltárok kerültek elő a mederből. Nem mindennapi körülmények között folyt a feltárás, mely lázba hozta mind a szakembereket, mind pedig a kívülállókat. Még Cousteau kapitány filmeseinek érdeklődését is felkeltették a romok.

– Evlia Cselebi XVII. századi török világutazó történetírásában olvashatjuk, hogy a magyaroknak milyen szép malmaik vannak a Dunán. Többtucatnyi hajómalmot felállítottak, egész malomfalvak épültek ki vizekben gazdag országunkban, ahol erre alkalmas volt a meder. Hírmondó sem maradt belőlük. A ráckevei múzeumban látható egy XIX. századi malom replikája, újjáépítése, de azt nem tudtuk, hogyan nézett ki a török kori, amíg bele nem mentünk a Dunába – mondja Tóth János Attila.

Vagy ott van Mária királyné kincses hajója, amely szintén felkutatásra vár. A mohácsi csata után a Dunán menekült Budáról a királyné, kíséretét azonban Esztergom alatt rablótámadás érte. Több hajó elsodródott, és elsüllyedt kincset érő rakományával. Ez nem legenda. Megtörtént. Az elveszett magyar középkor királyi udvarhoz és udvari nemességhez köthető értékes tárgyai ott vannak valahol a Duna fenekén. Már csak nemzeti identitásunk miatt is érdemes lenne felkutatni a maradványokat.

– A régészet olyan tudomány, amelyet nem lehet fotelből űzni – hangsúlyozza Tóth János Attila. – A mélybe nem lehet robotot küldeni, még ipari búvárt vagy búvároktatót sem. A régésznek kell lemerülnie: a saját kezemmel kell tapintanom, a saját szememmel kell látnom és megtapasztalnom, mi van a víz alatt. Ebben különbözünk mi a XIX. század végi, XX. század eleji kollégáktól, akik még másokat küldtek le a víz alá kincset keresni. A mai kutató nem is annyira kincset keres, inkább információkat gyűjt, és az alapján feltérképezi a múltat. Kutatócsoportunk célkitűzése, hogy történelmünk és személyes történeteink által is minél inkább kötődjünk a Dunához. Ez a mi folyónk. Sokat hallani ma Duna-stratégiáról, kapcsolatunk a vizeinkkel mégis rendezetlen. A folyószabályozások idején gátak és rakpartok épültek, a közösségek pedig egyszeriben elvágódtak természetes vizeiktől. Éppen itt lenne az ideje, hogy visszakapják őket.

Fosztogatók a mederben

Az UNESCO­ becslése szerint az óceánok mélyén csak hajóroncsból mintegy hárommillió nyugszik. A víz alatti kulturális örökség védelméről szóló UNESCO nemzetközi egyezmény alapján a lelőhelyeket csak a víz alatti régészet szakértői tárhatják fel. Lehetőség szerint helyben kell megőrizni a leleteket, akár víz alatti múzeumok létesítésével. A megállapodás tiltja a víz alatti kulturális örökség kereskedelmi célú kiaknázását, ami igen fontos lépés a kincsvadászok özönével szemben. Több magyar vonatkozású csatahajó nyugszik az Adriában, például a Zenta vagy a Ferenc József csatahajó. A Szent István 1918. június 10-én hajnalban süllyedt el, sokan azóta is a háború elvesztésének szimbólumaként tekintenek e tragédiára. A Balatonban található őskori, bronzkori, római kori és középkori leletek a tó vízszintváltozásai miatt kerültek a víz alá. Szolnoknál a Tiszában török kori híd maradványaira bukkantak a kutatók 2003 nyarán. A cölöpök eloszlásának vizsgálatából kiderült, hogy eredetileg nem is egy, hanem kettő, korban egymást követő hídról lehet szó. Drávatamásinál török kori pontonhíd maradványait és egy rönkhajólelőhelyet tártak fel 2006-ban. 2018-ban rendkívül alacsony volt a Duna vízszintje, ekkor Százhalombattánál XVI. századi malomhajó és több malomkő maradványa került elő, Tökölnél második világháborús bombázó roncsdarabja került a felszínre, a Kalocsa melletti Ordasnál pedig meglepően ép malomhajó 13 méteres roncsát találták meg és mérték fel a kutatók. A sok érdekes felfedezés, jó szándékú bejelentő mellett sajnos kincskeresők is ellepték a medret. A régészek számos helyen találtak rablógödröket, értelmetlen pusztítás nyomait is megfigyelhették. Ne feledjük: ha valaki lelőhelyet, leletet talál a Duna medrében, fotózza nyugodtan, de ne ássa ki, ne vigye el, elég, ha jelzi egy múzeumnak. A GPS-koordinátáknak minden régész örülni fog. A téma iránt érdeklődőket várják a szigetzugi Duna-napokra július 4-én, szombaton Szigetújfaluba, a révhez, ahol élményszonározást és fémkeresős játékot tartanak a Dunán, délután lehetőség nyílik a Csepel-sziget régészeti lelőhelyeinek bejárására kerékpárral, majd július 5-én, vasárnap a ráckevei Árpád Múzeum rendez hajómalom-látogatást.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.