Wakanda

Napjaink legnépszerűbb fekete énekesnője nem eléggé sokszínűen fekete a fekete aktivisták szerint.

Washington, 2013. január 21. Beyonce amerikai énekesnõ az amerikai himnuszt énekli Barack Obama amerikai elnök nyilvános beiktatási ünnepségén a törvényhozás washingtoni épületének, a Capitoliumnak a nyugati homlokzata elõtt 2013. január 21-én. (MTI/EPA/Justin Lane) Fotó: Justin Lane

Esküszöm az égre, hogy nem akartam már megint ilyesmiről írni. Unom, hogy napról napra újabb művészeti alkotásokat cenzúráznak ki a rosszul értelmezett polkorrektség nevében: no de az azért tényleg már minden elképzelhető határon túlmegy, amikor ­Beyoncét azzal vádolják, hogy kihasználja a feketék kultúráját. Magyarul: napjaink leghíresebb és legnépszerűbb fekete énekesnője nem eléggé sokszínűen fekete a fekete aktivisták szerint. Mi van? Történt a napokban, hogy Beyoncé Knowles bejelentette, hogy július 31-én jön majd ki új vizuális albuma, ami a Black Is King (A fekete király) címet viseli. A The Independent beszámol arról, hogy az énekesnő kifejezetten afrikai motívumokra építette a produkciót, a látványelemeket, a táncokat és az öltözékeket is. Ahelyett pedig, hogy ünnepelnék gyökerei művészi felhasználásáért és hirdetéséért, ez a lépés most, a #blacklivesmatter-őrület közepette sokaknak nem tetszik: azzal vádolják, hogy olyan narratívát képvisel, miszerint az afrikai kultúra nagyjából egységes a kontinensen, pedig az 54 különböző országból áll.

Volt olyan, aki egyenesen párhuzamba állította az egyébként gigasikeres, óriási bevételt, kritikai elismerést és még Oscar-jelöléseket is (!) termelő Fekete Párduc szuperhősfilm képzeletbeli afrikai országával, Wakandával, míg mások amiatt panaszkodnak, hogy Beyoncé homogenizálja Afrikát, és egyenesen eltörli ezáltal a kontinens történelmének fontos elemeit. Megint mások felszólították a fekete milliárdosokat, hogy támogassanak olyan különböző történeteket, filmeket, amelyek bemutatják a feketék diverzitását.

Egy popénekesnőn számonkérni az autentikusságot vagy polkorrektséget mondjuk kissé mókás dolog, bár manapság óriási trend „igazinak” lenni, még ha amúgy az előadók jelentős hányada műanyagból vagy itt-ott felcsipegetett stílusok utánzásából van is összegyúrva. Hozzájuk képest Beyoncé Knowles persze maga Nina Simone vagy Aretha Franklin, aki tinédzser kora óta kemény munkával építette fel karrierjét. Az énekesnő saját sikerei és a producer-rapmogul Jay-Z-vel kötött házassága révén óriási vagyonra tett szert, befolyását latba vetve pedig részt vett például Barack Obama kampányaiban is, tehát politikailag nem éppen inaktív, és lehet, hogy benne van most is, hogy jól ráérzett a „politikai trendekre”, és szépen hasznot húz belőlük. Igaz, a Black is Kinget nem most rakta össze, hanem a tavalyi Oroszlánkirály című film adta hozzá az inspirációt, melyben Nala karakterének kölcsönözte hangját, és a főcímdalát is ő énekelte. Azt azért húzzuk itt alá, hogy Beyoncé tagadhatatlan könnyűzenei ikon, és még ha nem is lenne nagyszerű hangja, nem lenne 24 (!) Grammy-díja, óriási rajongótábora, akkor is el kéne ismerni azt a huszonvalahány évet, amelyet ebben a könyörtelen szakmában emelt fővel lehúzott. Az évek során már sokszor nyúlt vissza afrikai gyökereihez, színpadi produkciókat épített fel például mozambiki táncokra, és a Super Bowl félidei show-jában sem volt rest táncosait az egykori radikális polgárjogi mozgalom, a valódi Fekete Párducok inspirálta ruhákba öltöztetni. Ettől függetlenül sokat elmond a sztárokról és a zeneipar működéséről, amikor egy twitterező megjegyezte a téma kapcsán, hogy Beyoncénak abba kellene hagynia Afrika toposzként való használatát, hiszen amúgy sem megy oda turnézni. Utóbbi valószínűleg tényleg így van.

Esetleg megoldás lehet, hogy mostantól Beyoncé videói mellé is kitegyenek egy kis írásos magyarázatot, hogy akkor most mi benne a „valódi” afrikai, és mi a Wakanda-nonszensz, mint amilyet a BBC tervez, ahányszor vitatható filmeket vetít. Esetleg ülhetne a klipek sarkában egy egész bizottság egy hosszú asztalnál, ropival meg ásványvízzel, és a főtitkár fahangon felolvashatná az összes rapszám közben, hogy hogyan kell érteni az n betűs szót. Végtére is az első számú közellenség az idiotizmus: oldalfüggetlen, és fajra, nemre vagy szexuális hovatartozásra való tekintet nélkül mindenütt felüti a fejét.