Az ész árfolyama

Vajon előnnyel vagy hátránnyal jár, ha egy tudósnak vagy friss diplomásnak idegen országban kínálnak munkalehetőséget? A svédek ebben előkelő helyen állnak, míg Japán a skandinávok ellenpólusa. A magyar szakemberek kiválóak, ezért sokszor etikailag megkérdőjelezhető módszereket is bevetnek külföldről a megszerzésükhöz.

Megtisztulási szertartás egy tokiói szentélyben. Lesz még rá mód gyakorolni Fotó: Getty Images

Japánban nem kell az agyelszívástól tartani, ugyanis az ázsiai szigetország még napjainkban is sereghajtó a kevéssé befogadó államok listáján. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan – akár Nobel-díjas – európai, amerikai, ausztrál tudósok, akik ne dolgoznának Tokióban vagy más metropoliszban lévő kutatóintézetben, klinikán, elektronikai cégnél. A japán szakembe­reket is tárt karokkal várják bármelyik kontinensen, a különbség csupán annyi, hogy szinte napra pontosan meghatározott ideig maradnak ­ideiglenes otthonukban. Képtelenek hosszú távon letelepedni. Ahogy lejár a szerződésben kialkudott tartózkodási idejük, hazajönnek – meséli Pilisi Éva, aki több évtizede tanárként dolgozik Japánban.

A Tokió mellett lakó szakember azt tapasztalja, annak ellenére, hogy egyre nagyobb az értelmiség körében a munkanélküliség – ez az egészségügyre fokozottan érvényes –, nehéz a helyzete annak a külföldinek, akit esetleg Japánba csábítanak dolgozni.

– A brain drain jelenség itt ismeretlen fogalom. Óriási akaraterő kell ahhoz, hogy valaki idejöjjön dolgozni, még akkor is, ha pazar munkát, kimagasló bért és jó infrastruktúrát kap. Gyakran hasonlítanak bennünket a kínaiakhoz, és sokan értetlenkednek: amennyiben náluk erős az agyelszívás intézménye, akkor nálunk miért nem az? A válasz egyszerű: itt évtizedeknek kell eltelni ahhoz, hogy valaki beilleszkedjen, a befogadásról nem is beszélve. Ennyit egy meghívott külföldi dolgozó sem marad. A dolog fordítva is érvényes: például Magyarországon kutat egy japán szakember, ideig-óráig biztosan jól érzi magát, de hosszú távon képtelen lesz alkalmazkodni Európához. Nem tud, de nem is akar, hazavágyik – meséli Éva. Szerinte sokan a kalandot, az egzotikumot látják Japánban, de egy egy hónapos körutazás vagy kiküldetés alatt biztos, hogy a munka világának kőkemény „arcát” nem lehet megismerni. Ehhez neki is fél emberöltőre volt szüksége. Mint mondja, a japán ember csak magát szereti, így nem véletlen, hogy ez a zárkózott ország az utolsók között van a diplomások kivándorlási listáján.

Megtisztulási szertartás egy tokiói szentélyben. A japán szakembereket tárt karokkal várják bármelyik kontinensen
Fotó: Getty Images

Bezzeg Európa! Kontinensünkön nagyarányú a felsőfokú végzettségűek mozgása, hiszen az unió területén lehetőség van a szabad munkavállalásra. A közösségen belüli vándorlásban a dánok a legerősebb „agyelszívók”, legalábbis a 30–34 éves diplomásokra itt van a legnagyobb szükség. Ezt bizonyítja, hogy az országban élő, nem helybéli uniós állampolgárok között igen magas, közel 69 százalékos az egyetemet, főiskolát végzettek aránya – derül ki a közösség statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a legújabb felméréséből. A lista második helyén a svédek állnak (közel 65 százalék), majd Luxemburg (64 százalék) következik, ezt követően pedig Málta 64 százalékkal. Érdekesség, hogy az unión kívülről érkezettek között Észtországban van a legtöbb diplomás: a 30–34 évesek közel 74 százaléka egyetemet vagy főiskolát végzett, majd az írek jönnek 71 százalékkal. Mindez azt jelenti, hogy az éllovas országok használják ki a legjobban a munkaerő-vándorlás adta lehetőséget, és ügyesen válogatnak az értelmiségiek között. Nem úgy, mint a románok, bolgárok, olaszok és a görögök, akik nem élnek a más országokból érkező kutatók, orvosok szaktudásával, hanem inkább hagyatkoznak saját munkaerejükre.

– Az uniós statisztikát vizsgálva nem biztos, hogy Svédországnak adnám az ezüstérmet az agyelszívással kapcsolatban. Ezt a fogalmat egyébként sem szeretem, mert nem tükrözi pontosan a helyzetet. Itt nem cél a brain drain, csupán egy bónusz, hiszen hozzánk nem csupán dolgozni jönnek a kutatók, az orvosok, hanem a csodálatos táj miatti környezetváltozásra is igényük van. Sőt gyakran csak ez a motiváló, ugyanis a skandináv népnek nem a kompetenciavadászat az érdeke. Sok az olyan ügyfelem, akit nem a fizetés, hanem a természet, a tenger, az Északi-sark nyugalma inspirál – mondja a nyolcvanas évek óta a svéd Helsingborgban élő Bartha Lídia, aki elsősorban szakvizsgával rendelkező orvosok állásközvetítésével foglalkozik. Mint mondja, sok a kalandot kereső friss diplomás, de olyan is akad, aki még nem végzett, máris elhagyná az országát. Szerinte ezért is csalóka az, amikor általánosítunk a diplomások ide-oda vándorlásával kapcsolatban, mert a jelentkezőket a svédekhez senki sem hívja, hanem maguktól vágnak neki az ottani letelepedésnek. – Gyakran azt hiszik, hogy Magyarországról jönnek a legtöbben, ám ez nem igaz. Tökéletesen tükrözi egy-egy ország gazdasági helyzetét a diplomások elvándorlásának aránya, sokan keresnek meg görögök, horvátok, spanyolok, bolgárok, de még németek is. Természetesen érkezett ide sok magyar is, de ez a hullám inkább 2008, illetve 2014 környékére volt jellemző. A gond csupán az, hogy a kereslet és a kínálat nem mindig találkozik. Mostanában a slágerszakmákat, mint például a sebészt, illetve ortopéd szakorvost preferálják inkább, noha még több patológusra, pszichiáterre lenne szükség – avat be a részletekbe Lídia, aki szerint a híres tudósokkal, kutatókkal más a helyzet. Ők az idősebb generáció tagjai, esetleg leszármazottai azoknak, akik a háborúk vagy a politikai lázadások miatt menekültek el hazájukból. Magyarországról is sokan telepedtek el egykor, zömmel olyanok, akik a kommunizmus miatt hagyták el otthonukat.

– A nemzetközi trend ismeretében kell a magyar helyzetet vizsgálni. Az agyelszívás intézménye hazánkban a kétezres évek első évtizedében ért a csúcsra, azóta három szempontból is változott a kép – mondja Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára. – Egyrészt csökken az elvándorlás, különösen a magas képzettségűeknél, másrészt a kutatói mobilitás átmeneti lett. Oka, hogy a bővülő nemzetközi együttműködések tartós elszakadás nélküli lehetőséget kínálnak a tapasztalatszerzésre, ezzel a küldő és a fogadó ország is nyer. Harmadrészt inkább hozzánk jönnek, hiszen fejlődik a kutatási infrastruktúra, a képzési rendszer, illetve erős az innovációs környezet. Lényeges, hogy kutatóink itthon találják meg számításukat, olyan helyen, ahol nemzetközi szinten is figyelemre méltó előrelépések vannak. Ezenkívül fontos az országok közti együttműködésre való készség is. A tudományos életben részt vevők szerepe a vírushelyzet miatt kiemelendő, mivel a kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) ágazatban dolgozók itthon tartása elengedhetetlen a gazdaság újraindításában. Úgy látom, versengenek a külföldi cégek a magyar szakemberekért, főképp azokért, akik a matematikai, természettudományos, mérnöki és informatikai területen dolgoznak. Kiemelendő a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az ipar 4.0 területén foglalkoztatottakért folyó verseny, de a béremelések is segítenek az itthon tartásban.

A helyettes államtitkár véleménye szerint sokszor etikailag megkérdőjelezhető módszereket is bevetnek külföldről a magyar diplomások elcsábítására. Úgy véli, hogy eredményesen vehetjük fel a kesztyűt, amennyiben a KFI-rendszerünk olyan szoros együttműködésben dolgozik a felsőoktatással, hogy a hallgatók még a diploma megszerzése előtt megbizonyosodnak arról, Magyarországon kutatóvá válni páratlan lehetőség, és kár kihagyni.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség nemzetközi tapasztalatszerzésre. Az eltérő látásmódok találkozásából születnek olyan fejlesztések, amelyek előrelendítik a társadalmat és a gazdaságot. Azonban minden országnak egyformán érdeke, hogy erre megfelelő formát találjon, és ne az agyelszívás folyamatát erősítse.