Kabócakoncert

A váci Posta park szomszédságában sétálók különleges hangra figyeltek fel néhány napja. A fák sűrűjéből reszelésre hasonlító hang szólt – kabócák­ gyakoroltak. Tavaly nyáron Pécsen a Tettyén, a Pollack-strand környékén, a belvárosban és Uránvárosban hallottak hasonló zajokat. Világszerte mintegy negyvenezer fajuk él, ebből Magyarországon több mint ­ötszázötven fordul elő.

Amerikai szőlőkabóca rovarfogó papíron Fotó: Varga György

Óriási tévedés azt hinni, hogy minden kabóca a zenészek táborát erősíti. Ellenkezőleg, a többség néma.

E különleges rovarcsoport negyvenezer fajából Magyarországon több mint ötszázötven faj fordul elő. Az énekeskabócából több ezer faj létezik, ezek többsége elsősorban meleg vidékek, például trópusi esőerdők és a mediterrán területek lakója. Míg a mediterráneumban több tucat fajuk él, nálunk csak öt faj koncertezik. Kizárólag a hímek énekelnek, dalolásuk egyetlen célja, hogy felkeltsék a nőstények figyelmét.

A hímek hangképző szerve a potrohukban található: a rovarvilágban egyedülálló módon izmokkal mozgatott kitinlemezek segítségével zenélnek.

A két leghangosabb és egyúttal legnagyobb termetű fajunk a két-három centiméteres mannakabóca, illetve a három-négy centiméteres óriás-énekeskabóca. Mindkét faj természetvédelmi oltalom alatt áll, eszmei értékük ötezer forint. A másik három énekeskabóca-faj példányai sokkal kisebbek, hangjuk csak pár méterre hallatszik. Ha tehát valaki nyár közepén itthon kabócáktól hangos erdőben jár, biztos lehet benne, hogy a két faj valamelyikét hallja. Az óriás-énekeskabóca már régóta ismert Magyarországon, de az elmúlt években, talán a számukra kedvezőbb időjárási viszonyok miatt,­ olyan helyeken is lehetett hallani őket, ahol korábban nem. (A kabócák énekét sokan összekeverik az egyik különleges madár, a lappantyú reszelős hangjával, amely főleg éjszaka ad erős hangot, míg a kabócák nappal koncerteznek.)

Az énekeskabócákat már az ókorban is jól ismerték, a görögök kis nádkalitkákban tartották őket, hogy zenéjükben gyönyörködhessenek.

A hárfán ülő kabóca a zene jelképe volt az ókori görögöknél.

– Számomra a kabócák különleges, változatos rovarcsoportot jelentenek. Mivel más, népszerűbb rovarcsoportokhoz képest kevesebb információval rendelkezünk róluk, időről időre bukkanhatnak fel érdekes újdonságok. Ugyan az énekeskabócák a legismertebbek közülük, a hazai kabócafajoknak elenyésző részét teszik ki. Amíg az énekeskabócák között kifejezetten nagy testű rovarok is vannak, a hazai kabócafajok többsége fél centiméternél kisebb – mondja Koczor Sándor. Az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet tudományos főmunkatársa a rovarcsoport egyik hazai szakértője, aki 2010-ben a déli vagy gyűrűs énekeskabóca hazai jelenlétét bizonyította be szerzőtársaival a Tihanyi-félszigeten.

Amerikai szőlőkabóca rovarfogó papíron

Az utóbbi fajról volt egy régi, 1901-ből származó adat, azonban ezután nem volt információ a hazai jelenlétéről. Ezért különösen izgalmas, hogy több mint egy évszázad után újra előkerült, a Magyar Rovartani Társaság által szervezett kiránduláson találták meg a faj példányait. Koczor Sándor szerint az ilyen szakmai kirándulások lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők az adott terület rovarfaunájával részleteiben megismerkedjenek. A hasonló felfedezésekre nemigen lehet tudatosan készülni, csak magára a gyűjtésre. Különösen, hogy a kabócafajok többségének azonosítása csak mikroszkóppal lehetséges, általában csak a gyűjtés után. A Tihanyi-félsziget egyébként népszerű a hazai énekeskabócák köré­ben, ott a többi faj mellett a manna- és az óriás-énekeskabóca is megtalálható. A mediterrán jellegű éghajlat kedvező élőhely a számukra.

– A két legnagyobb termetű faj véteti leginkább észre magát messze hangzó énekével. Magam budapesti vagyok, a fővárosban az óriás-énekeskabócák zengését hallani, a Tihanyi-félszigeten azonban a mannakabócák énekét is élvezhetik a természetjárók, elsősorban június-július táján. A rossz hír ezzel kapcsolatban, hogy leginkább a rekkenő hőségben szeretnek énekelni – említ néhány érdekes tényt a kutató.

Az énekeskabócák lárvái akár évekig is a föld alatt fejlődnek, ahol növények gyökerein táplálkoznak. Kifejlett életük csupán néhány hétig tart, de látni akkor sem nagyon lehet őket, a lombkorona rejtekében töltik napjaikat, ahol növényi nedvekkel táplálkoznak, és persze naphosszat ciripelnek. A hazai fajok többsége igen kicsi, csupán néhány milliméteres. Van számos olyan faj, amelyet csak mikroszkóp alatti boncolás során lehet meghatározni.

– A nem őshonos rovarfajok megjelenése jellemzően a nemzetközi áruforgalomhoz köthető. Az utóbbi néhány évtizedben például több olyan inváziós kabócafaj is megjelent hazánkban, amely feltehetően hasonló módon jutott Európába, és aztán jelentős mértékben elterjedt – tájékoztat Koczor Sándor.

Az amerikai szőlőkabóca első példányait 2006-ban fogták Magyarországon. Felbukkanása azért veszélyes, mert a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma terjesztője. Aponyi Lajos növényvédelmi szakértő az agrarszektor.hu portálon írt arról, hogy a kabóca első előfordulása után a kórokozót 2013-ban észlelték a Szlovéniával határos körzetekben. Az amerikai lepkekabóca szintén inváziós faj, az Amerikai Egyesült Államok keleti felén Floridáig általánosan elterjedt. Európába 1979-ben hurcolták be, azóta általánosan elterjedt, Magyarországon először 2004-ben találták meg. Hazánkban eddig mintegy száz növényfajon figyelték meg az amerikai lepkekabócát, de várhatóan bővülni fog ismert tápnövényei­nek köre, a mediterráneumban például jelentős károkat okoz már a kukoricában is.

Énekeskabócák körében hasonló, inváziós faj nem ismert Európában. Ugyanakkor lehetséges, hogy a számukra kedvezőbb feltételek miatt a jövőben a tücsökzene mellett egyre gyakrabban hangzik fel az énekeskabócák szerenádja hazánkban is.