Továbbá miért van az, hogy ez utóbbiak ott voltak a Gyurcsány–Demszky-rendőrök könnygázfelhőjében, míg a másik fele fekete Mercedesekben ült, és nézte a csatát? Sőt ő adta ki a lőparancsot. Meg azután a főrendőrnek a kitüntetést. És miért, hogy ez utóbbiak kerülnek be a történelemkönyvbe? Csak nem azért, mert Balassa János és barátai, harcostársai soha nem álltak volna össze a kommunistákkal? Így hát persze nem is lettek gazdagok, nem is költöztek a Rózsadombra, horvátországi nyaralóba, és nem is futottak be nagy karriert. Viszont mindig bele tudtak nézni a tükörbe.
Gulyás János 2009-ben dokumentumfilmet forgatott Katalizátorok – A szamizdatos Katalizátor Iroda címmel. Ebben sokat beszél Balassa János is. A film, ahogy egyik méltatója írja, avantgárd, öntörvényű, szókimondó nehézfiúkról szól, akik a rendszerváltozás előtt is megvásárolhatatlan ellenzékiek voltak, és a rendszerváltozás után is megmaradtak a politikai élet partvonalain kívül. Miközben tehát fontos részei, veszélyt, veretést vállaló talpasai voltak a később demokratikusnak elnevezett ellenzéknek, már akkor igyekeztek megőrizni a függetlenségüket. És ez bizony nem tetszhetett a formálódó SZDSZ vezetőinek. Az azóta felépített mítoszba ezek az emberek nem fértek be. Bizonyosan nem is akartak volna. Tudjuk, ha nincs erős vezetője, hasonló sors várhatott volna a liberális párt kistestvérének tartott Fideszre is. És akkor róluk is szólhatna egy dokumentumfilm mint megcsalt, talaját veszített csoportról. De ez esetben a történelem máshogy intézkedett, és a nagyfiúkat, az SZDSZ-t küldte a süllyesztőbe.
A 63 éves korában meghalt Balassa Jánost augusztus 15-én kísérték utolsó útjára Balatonalmádiban. Építész volt, mint édesapja, a műemlékvédelem szakértője, sok budapesti hegyvidéki épület köszönheti neki a megmenekülését. Nem volt könnyű élete. Most már békében nyugszik. Biatorbágy önkormányzata megbecsülése jeléül saját halottjának tekinti.
