Katalizátorok

Balassa János és barátai nem futottak be nagy karriert, de mindig bele tudtak nézni a tükörbe.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A nyolcvanas években szamizdatkörökben mozogtam; a 301-es parcellát civil ruhába öltözött belügyesek őrizték, ennek ellenére sikerült fotódokumentációt készítenünk a parcella akkori állapotáról. E fényképek alapján jelent meg a Katalizátor Kiadó Halottaink című fotóalbuma, amely Magyarországon először állított emléket 1956 kivégzett mártírjainak – mesélte egy kiállítás megnyitóján Balassa János építész. Azért fogalmazott így, mert nem szerette dramatizálni a helyzeteket. Számára az értelmes, a célt szolgáló fizikai és egzisztenciális veszély vállalása olyan természetes volt, mint a víz folyása. A nyolcvanas években ugyanis a 301-es parcellában fotózni, sírokat dokumentálni nem számított még kellemes őszi hétvégi családi túrának, és a Halottaink album két kötetének megjelentetése is komoly következményekkel járhatott. E kötetek egyik szerkesztője Balassa János volt, a Katalizátor Iroda pedig az a szamizdat kiadó, amelyet négy fiatalember alakított meg 1982-ben, és amelyiknek a könyveit a kilencvenes évek közepén a kiadóvezető Modor Ádám történész emlékei szerint a főpolgármesterré lett egykori harcostárs, Demszky Gábor a saját BKV-s rendfenntartóival söpörtette ki a metró területéről.

Persze ennek a történetnek, mint mindegyiknek, van másik olvasata. Demszky főnök lett, rendet kellett csinálnia, vagy erőt mutatnia. És aligha fájt a szíve az egykori harcostársakért. Pedig ezek a fiatalemberek annak idején, a nyolcvanas években tagjai voltak ellenzéki csoportjuknak, együtt dolgoztak velük, együtt vállalták a veszélyt. Még nagyobbat is, hiszen mögöttük nem befolyásos káderszülők álltak.

Nemcsak azért kell beszélni a Katalizátor Iroda sorsáról vagy a Halottaink albumról meg sok más, szamizdatban általuk megjelentetett, Magyarországon akkor állami boltban elérhetetlen könyvről, mert kicsit idézni szeretnénk a múltat, és megemlékezni arról, hogy Balassa János halálával ismét eggyel kevesebben vannak, akik erről még beszélhetnek. Hanem mert máskülönben elfelejtenénk azt is, hogy kik voltak azok, akik el- és megcsalták a rendszerváltoztatást. És nem kérdeznénk meg: hogy lehet, hogy a kilencven előtti magyar ellenzék némely tagjából miniszter, főpolgármester, mindenféle jó fizetésű, befolyásos és hangadó világpolgár lehetett, a másik felének pedig még egy vállveregetés sem jutott.

Balassa János egyike volt az avantgárd, öntörvényű, szókimondó nehézfiúknak

Továbbá miért van az, hogy ez utóbbiak ott voltak a Gyurcsány–Demszky-rendőrök könnygázfelhőjében, míg a másik fele fekete Mercedesekben ült, és nézte a csatát? Sőt ő adta ki a lőparancsot. Meg azután a főrendőrnek a kitüntetést. És miért, hogy ez utóbbiak kerülnek be a történelemkönyvbe? Csak nem azért, mert Balassa János és barátai, harcostársai soha nem álltak volna össze a kommunistákkal? Így hát persze nem is lettek gazdagok, nem is költöztek a Rózsadombra, horvátországi nyaralóba, és nem is futottak be nagy karriert. Viszont mindig bele tudtak nézni a tükörbe.

Gulyás János 2009-ben dokumentumfilmet forgatott Katalizátorok – A szamizdatos Katalizátor Iroda címmel. Ebben sokat beszél Balassa János is. A film, ahogy egyik méltatója írja, avantgárd, öntörvényű, szókimondó nehézfiúkról szól, akik a rendszerváltozás előtt is megvásárolhatatlan ellenzékiek voltak, és a rendszerváltozás után is megmaradtak a politikai élet partvonalain kívül. Miközben tehát fontos részei, veszélyt, veretést vállaló talpasai voltak a később demokratikusnak elnevezett ellenzéknek, már akkor igyekeztek megőrizni a függetlenségüket. És ez bizony nem tetszhetett a formálódó SZDSZ vezetőinek. Az azóta felépített mítoszba ezek az emberek nem fértek be. Bizonyosan nem is akartak volna. Tudjuk, ha nincs erős vezetője, hasonló sors várhatott volna a liberális párt kistestvérének tartott Fideszre is. És akkor róluk is szólhatna egy dokumentumfilm mint megcsalt, talaját veszített csoportról. De ez esetben a történelem máshogy intézkedett, és a nagyfiúkat, az SZDSZ-t küldte a süllyesztőbe.

A 63 éves korában meghalt Balassa Jánost augusztus 15-én kísérték utolsó útjára Balatonalmádiban. Építész volt, mint édesapja, a műemlékvédelem szakértője, sok budapesti hegyvidéki épület köszönheti neki a megmenekülését. Nem volt könnyű élete. Most már békében nyugszik. Biatorbágy önkormányzata megbecsülése jeléül saját halottjának tekinti.