Az új tudományos eredmények átadása gyakorta nehézségekbe ütközik, ebből a szempontból az egyik legnehezebb terület a matematika. Nem a szakma művelői miatt, a tudományág lényegéből következik ez. Az átlagember a felszínt látja, a mélységekről fogalma sincs. Legyen a kutató a világ egyik legelismertebb szaktekintélye, csodabogárként tekintenek rá. Igen, elért valamit, de hogy mit, azt képtelenség elmagyarázni. A hazai közvéleményt ezért érhette meglepetésként, hogy egy itthon kevéssé ismert tudós kapta idén a Szent István-rendet. A viszonylagos ismeretlenség Szemerédi Endre habitusából is következik. Tíz éve háromszáz matematikus jött Budapestre, hogy tisztelegjen a hetvenéves tudós előtt. Akkor is igyekezett háttérbe vonulni, hárítva az ünneplést. Ha teheti, a különféle eseményekre a feleségét is magával viszi, mert tudja, hogy annak tündöklő személyisége megbocsáthatóvá teszi az ő kívülállóságát. Meglehet, a szakálla is a rejtőzködést szolgálja, de az sem takarja el kíváncsi, élénk tekintetét.
Szemerédi Endre mélyről indult.
Édesanyja, a gyönyörű nő, alig harmincévesen rákban halt meg. Apja az alig hatéves Endrét öccsével és bátyjával nevelőotthonba küldte. Szigorú ember volt, aki keményen számonkérte gyerekein a jó tanulmányi eredményeket. Endrével nem volt sok baja. A Római-part a gyerekkori nagy csavargások helyszíne, az egyik adótorony tövében sokat focizott. – Nem voltam csodagyerek. Egyszer Bozsik József megdicsért, hogy jól passzolom a labdát. Az a csoda, hogy észrevett, mert tizennégy évesen alig 121 centiméter voltam – mesélte egy korábbi találkozásunkkor. A vékony donga miatt futballkarrierről nem is álmodhatott.
A jól tanuló fiatalembert felvették az orvosi egyetemre, hogy az apai álmot beteljesítve orvos legyen. Hamar kiderült, hogy ő mást akar. Az első félév vizsgái előtt – különösen az anatómia nyomasztotta – otthagyta az egyetemet. Simán elvégezhette volna, de nem érezte magáénak a pályát. Segédmunkásként dolgozott a Finommechanikai Műveknél, közben matekfeladatokat oldott meg az üzemvezetőnek, a piacon bevásárolt a segédmunkásoknak. Középiskolás barátja unszolására az ELTE matematika–fizika szakára jelentkezett, másodszorra vették fel. Az egyetemen Turán Pál számelméleti óráját hallgatva merült fel benne, hogy esetleg matematikus lesz. A diploma megszerzése után szeretett volna az egyetemen maradni, de nem engedték. A Matematikai Kutatóintézetbe került, ahová Rényi Alfréd hívta – az ő nevét viseli ma a kutatóhely –, neki nyilván Erdős Pál, a világhírű matematikus szólt, akivel harmadév végétől dolgozhatott együtt. Erdős biztatta, hogy foglalkozzon kombinatorikával. A tanítvány sokszor elmondta, mentora nélkül biztosan nem lett volna matematikus.