Piaristák a panelházaknál

A magyar keresztény nevelés ezeréves történetének egyik legsötétebb fejezete volt az államszocializmus kora, amikor nemhogy a templomok falai közé szorították az egyházakat, de a felekezeti iskolák államosításával el is távolították őket az oktatás színtereiről. Az egyházi iskolák újraindulásának – történelmi és oktatásszociológiai dimenzióból egyaránt jelentős – folyamata három évtizede kezdődött.

Gyermekprogram a balatonfüredi kempingbe érkező kamiontemplomnál 1990 júliusában. Új szelek Fotó: MTI/Arany Gábor

Paskai László (1927–2015) bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek, a rendszerváltozás idején a magyar katolikus egyház vezetője a jelen sorok írójával folytatott beszélgetésben az alábbiakat fogalmazta meg a katolikus oktatási és nevelési intézmények újraindulásának korabeli körülményeiről.

„A rendszerváltás idején nem volt egységes fellépés a katolikus egyház részéről, hogy egyik vagy másik egyházmegye vagy szerzetesrend milyen intézményt tud visszaigényelni, átvenni, működtetni. Tulajdonképpen a reorganizáció a szerzetesrendeknél is önállóan, »alulról« szerveződött: melyik hogyan tudta magát újjászervezni. A reorganizáláshoz persze hozzátartozott az is, hogy milyen épülethez tudnak hozzájutni. Az egyes szerzetesrendek – legalábbis amelyekben volt dinamika – próbálták a tevékenységi körüket megszervezni. Szempont volt az erőforrás, a bencések például nem vállaltak többet azzal az indokkal, hogy az újabb iskolákat nem tudnák ellátni bencés tanárokkal. A piaristák – már csak hagyományaik miatt is – nagyon szépen bővültek. A ferencesek – lelkipásztorkodó rend alapjában véve – azon az állásponton voltak, nem építik le az iskolát, de a továbbiakban is a lelkipásztori munkát tartják szem előtt. Ciszterci, premontrei gimnázium esetenként jött létre. A folyamatok megértése szempontjából mondom: nem volt olyan helyzet, hogy prímásként, »fölülről« lehetett volna valamit is mondani. Az illető rendek elöljárói tudták, hogy mit kérnek, mit írnak alá, mi az, amit meg tudnak valósítani. Ugyanakkor szükség volt az épületekre, ám ezek visszaszerzése igen sok ellenállásba ütközött. A pedagógusok féltették az állásukat, mondván, ha az iskola egyházi fenntartásba kerül, velük mi lesz. Tehát mind az intézmények elindítása, mind az épületek megszerzése eléggé bonyolult volt. Elindult a katolikus iskolák megszervezése az általános iskolák területén is. Az általános iskolák nem a szerzetesrendek irányítása alatt álltak, ott az egyházmegyék vállalták a küzdelmet, hogy épülethez és pedagógusokhoz jussanak.”

Gyermekprogram a balatonfüredi kempingbe érkező kamiontemplomnál 1990 júliusában. Új szelek
Fotó: MTI/Arany Gábor

Az 1930-ban született Gyulay Endre nyugalmazott szeged–csanádi püspök az 1990-es évek elején főpapként tevékeny szerepet vállalt az egyházi iskolák újraindításában. Nyolc évvel ezelőtt mint egykori megyés püspökkel és mint piarista öregdiákkal a rendszerváltás utáni egyházpolitikai viszonyokról és a szegedi piarista gimnázium újjászervezéséről beszélgettünk. Akkor a következőket mondta.

„A Magyar Katolikus Püspöki Kar engem bízott meg, hogy az állam által elvett ingatlanok törvény által lehetséges visszakérésének ügyében a katolikus egyházat a kormányszervek és a különböző hatóságok előtt képviseljem. Ennek során – amikor láttam, hogy sok helyen visszakérik és visszakapják egyházi ingatlanjaikat a közösségek – gondoltam arra, hogy itt, Szegeden is újra kellene indítani a katolikus középiskolai nevelést. Végül persze nekiindultunk, és sikerült a piarista rendfőnöknek beadni a kárpótlási kérelmet, és ennek nyomán jelentős kárpótlási összeghez jutni. Ez nem volt elég ahhoz, hogy az épületet föl lehessen építeni, de alapot kaptunk hozzá. A város vezetése is jónak láthatta ezt, hiszen megfelelő telket biztosított, mégpedig Szeged külső részén, a nagy panelházak között – ahova akkoriban a fiatalok közül sokan költöztek –, így biztosított volt, hogy ha a gyermekek felnőnek, ebbe a gimnáziumba járhatnak majd. Ez nagyon fontos dolog volt, mind erkölcsi szempontból, mind a tudás szempontjából.”

Kállay Emil (1929–2018) – aki a kommunizmus évtizedeiben volt gyári munkás és lelkipásztor egyaránt – 1995 és 2003 között a piarista rend magyarországi provinciáját vezette. Tartományfőnöksége alatt több piarista gimnázium és templom épült, illetve újult meg. Akkori intencióiról fogalmazta meg a következő gondolatokat: „Annak idején mi mind a tíz iskolánkat visszakértük azért, hogy legalább katolikus iskolával a város elindulhasson. Sajnos azt is tudtuk, hogy nem lehet elérni, hogy az iskolákban úgy, ahogyan régen volt, minden tantárgyat – kivéve a testnevelést és a rajzot – pia­rista tanár tanítsa. A világiak segítségével aztán mégiscsak elindultunk.”

Az egyházi iskolák rendszerváltozást követő újraindulása – mint azt a fönti idézetek is alátámasztják – nehéz és bonyolult, anyagilag és lelkileg egyaránt megterhelő folyamat volt, eredményeként azokban nemcsak a hazai oktatás világa gazdagodott értékes iskolákkal, óvodákkal, kollégiumokkal, de ma már elmondható az is, hogy az általános iskolák mintegy tizenhat százaléka, míg a középiskolák közel egynegyede egyházi fenntartású.