Szeretjük az űrhajózásról szóló vicces történeteket. Az első amerikai űrhajós, Alan Shepard parabolikus pályán mindössze 15 percet töltött az űrben, így ruhájának tervezői nem gondoltak az emberi salakanyagok megfelelő elvezetésére. A kilövés azonban késlekedett, kiszállni nem lehetett, Shepardnek magának kellett megoldania a kérdést. Frank Borman az Apollo–8 Holdra vezető útját hányással kezdte, mire a földi személyzet azon derült, hogy „egek, micsoda szag lehet” az apró kabinban. Ám ezen illatok a Földre visszatérő asztronauták szerint sehol nincsenek az űr szagához képest. A vákuumban persze nem tudnak lélegezni, de űrhajójukba visszatérve igen változatos büdösökről számolnak be, amelyeket a szkafanderükre tapadt részecskékkel visznek be a kabinba (és ezek oxigénnel reakcióba lépve már szagolható elegyet alkotnak). Legyakrabban valamilyen égéstermék szagát érzik, például puskapor, üzemanyag, hegesztési gázok, fékbetét vagy faszén illatáról beszélnek. Ennek oka, hogy a szénszármazékok égetésekor policiklusos aromás szénhidrogének keletkeznek, és ezek nemcsak földi körülmények között jönnek létre, hanem a csillagok formálódását és pusztulását is kísérik. A NASA asztrofizikai és asztrokémiai kutatólaborja szerint a Naprendszerben különösen sok a szénvegyület, így a szaga is erőteljes, a csillagközi térben pedig még változatosabb (büdösebb) illatok keverednek. A Marson a vas, a kén és egyéb savak, illetve a szén-dioxid nem túl baráti keveréke várja a felfedezőket, a bolygó szaga leginkább záptojásra emlékeztethet. A Jupiter felszínén ammónia található, ami kórházszagot áraszt, jó esetben a tisztítószerek, rosszabb esetben a vizelet miatt.
A gilisztaűző varádicstól a terjőke kígyósziszig
Értelek – mondta Rezeda Kázmér, mert mindig ezt mondta, amikor nem értett semmit.