– Melyik szenvedélyével kezdjünk, a zenével vagy a focival?
– Bármelyikkel, de ezeken kívül más is van. Az etimológiát is nagyon szeretem. Hosszú ideig egy barátom tanított angolul és németül, s miközben mindenféléről beszélgettünk, elkezdtünk foglalkozni a szavak eredetével és jelentésével is. Nagy szenvedélyem még a gombászás. A gomba misztikus dolog, se nem növény, se nem állat. Én sütve-főzve szeretem. Három éve kezdtem el járni az erdőbe a gombaszakértő barátommal, ma már az unokáimat is viszem. Tudta, hogy Európában egyedül nálunk lehet a gombaszezonban a nagyobb piacokon ingyenesen bevizsgáltatni a gombát? A focit gyerekkorom óta imádom, Fradi- és Barcelona-drukker vagyok. Bár most mindkettő kicsit válságban van. Ezenkívül szeretem a művészeteket, és a közéletet is figyelem.
– Mikor focizott utoljára?
– Veterán csapatban játszom, csupa volt első osztályú focistával. Hatvan fölöttiek, de még mindig vérre menően játszanak. Én óvatos vagyok, vigyáznom kell magamra a fellépések miatt. Meg pici felesleg is van rajtam…
– A termetéhez választották a hangszert?
– Sopronban nőttem fel, ahol zongoráztam és gitároztam. Egy nap a zeneiskola folyosóján a tanár megkérdezte: „Gayer Feri nem akar bőgőzni? Oda ilyen szép termetes emberek kellenek.” Apám csak a bécsi tévét nézte, ahol rendszeresen voltak jazzműsorok. Szerette a harmincas-negyvenes évek amerikai zenéit, a dixielandet, a swinget. A szüleim nem akarták, hogy zenész legyek, azt szerették volna, ha van „rendes” állásom, ezért felvételiztem a Pécsi Műszaki Főiskolára, persze mellette a konzervatóriumba is. Kezdetben a kettőt együtt végeztem, de aztán már nem fért bele az időmbe, és nem is érdekelt a fizika. Miután elvégeztem a konzit, minden erőmmel a jazz felé fordultam. Székesfehérváron nagy élet volt, az egyik jazzklub vezetője nekem adta ki a szobáját albérletbe. A zeneműboltban kaptam állást, ahol nemcsak használt és antikvár könyvek voltak, hanem kották és lemezek is. Miután felvettek a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba jazzbőgő szakra, már csak a zenével foglalkoztam. Az első komoly zenekarunkat barátokkal, osztálytársakkal alapítottuk: Snétberger Ferenccel, Muck Ferenccel, Radó Gáborral és Szabó Ferenccel. Később mindenféle formációban játszottam. Az egyik osztálytársam az 1980-ban alakult Budapest Ragtime Bandben klarinétozott. Kezdetben a zenekarral a klasszikus irányba mentek, de szerették volna, ha a ritmusszekció – dob, bőgő, zongora, gitár – jazzistákból áll. Engem kértek fel, én meg hívtam a többieket. Aztán beindult a világkarrier. Ezt minden nagyképűség nélkül mondom. Annyi helyen jártunk! A Távol-Keletet kivéve szinte mindenhol.