Bádogdoboz – Pedro Almodóvar mozijai a Duna Televízió műsorán

A Duna TV-ben többek között az a jó, hogy filmeket is vetítenek. Valódi filmeket. Ráadásul jóval pallérozottabb ízléssel nyúlnak a világ filmterméséhez, mint a magukat filmcsatornaként definiáló üzemegységek általában, és az alkotókat bemutató életműsorozatok is kiválók. Az is örömteli továbbá, hogy nem félnek olyan alkotásokat sem műsorra tűzni, amelyek esetleg kiverhetik a biztosítékot a kedves nézők egy részénél. Késői műsorsáv, oszt jó estét kívánunk. A magam részéről ezt valódi közszolgálatiságnak gondolom, ugyanis biztosítja számomra, hogy ha nem is vásznon, de azért értékelhető méretben és legálisan jussak hozzá néha olyan filmekhez, amelyeket már jó régen láttam, vagy éppen kimaradtak valami miatt, és gyakran eltérnek a közízléstől. Az éppen futó Pedro Almodóvar-sorozat darabjai minden szempontból megfelelnek a fentebb leírtaknak.

Photocall for the Golden lion for career at Pedro Almodovar, Venice 76th Film Festival, 29 August, 2019 (Photo by Filippo Ciappi/NurPhoto via Getty Images) Fotó: NurPhoto

Almodóvart (mint oly sok pályatársát persze) hamar elkapta a vetítőgép szíja. Az ötvenes években járunk, Spanyolországban, ez az a hely és idő, amikor először megtörtént. Egy egészen kicsi gyerek egy egészen kicsi falu aprócska mozijában.

A kisszéken kívül, amelyről a filmet nézte, parázstartó bádogdobozt is magával vitt, ekképpen dacolva a hideggel a vetítés alatt. Ezzel minden el is dőlt, mondhatnánk nagyvonalúan, ámde nem így történt, sok mindennek kellett még összejönnie ahhoz, hogy világhírű filmrendező váljon a gyerekből. Tény viszont, hogy a rögtönzött kályha mozizása elválaszthatatlan részévé lett, mindannak jelképévé, amit a mozi jelent számára. Tizenegy évesen viszont már szinte bizonyos abban, hogy a helyi kis piszkos sokkal nagyobb hatással van rá, mint az egyházi iskola tanárai, és ha el kell kárhoznia Marlon Brando vagy Liz Taylor miatt, hát azt is vállalja. Igen, megint és máris a tűz, a lángoló piros, amely aztán más elképesztő színekkel együtt filmjei védjegyévé vált.

Tizenhét éves, amikor felkerül Madridba, és persze ez adja meg neki az igazi lökést. Egy első osztályú vidéki srác a fővárosi éjszakában, és annak sem a legszelídebb részében. Beszippantja a nyolcvanas évek szellemi pezsgése, és hamarosan a La Movida Madrileña kulturális mozgalom egyik jellegzetes figurájaként ír, fényképez és mindenekelőtt – él. Megalkotja nőalteregóját, Patty Diphusát, és egy Super 8-as kamerával felfegyverkezve nekimegy a legelképesztőbb történéseknek. Két nagy veszély fenyegeti: Minden Egyéb és Ő Maga.

Kereskedelmi szempontból a Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből című filmjével debütál. Popzene, punk és képregények, bulizás és extrém holmik, az őrület aranykora, miközben két magányos lány tőkehalat készít cserépedényben. Második művében, A szenvedélyek labirintusában tovább lubickol az urbánus popesztétikában. Az Áldott mélységekben már ott a melodráma, a szenvedélyek kiváltotta fájdalom, aztán jön a meglepetés, Almodóvar a gyökereihez fordul, és a Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? szép, neorea­lista ihletettségű film egy falusi családról és arról, hogy mi lesz velük a nagyvárosban. Ezt követi a Matador, és már csak egylépésnyire vagyunk a nagy áttöréstől, az igazi revelációtól, amelyre aztán mindenki felkapta a fejét.

És jöttek a fesztiválok, a díjak, a kritikai és közönségsiker világszerte. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén alapmű, az egyik legjobb komédia, amelyet valaha elkészítettek, Almodóvar ma is összetéveszthetetlen stílusa kiteljesedett. Azóta (tényleg a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül) olyan művek kerültek ki a keze közül, mint A bőr, amelyben élek, a Volver, a Beszélj hozzá!, a Tűsarok vagy a Kötözz meg, és ölelj!, és olyan színészeknek adott tehetségükhöz illő szerepeket, mint Pénelope Cruz vagy Antonio Banderas.

Illetve ez így pontatlan. Nem szereposztásról volt szó általában, hanem közös munkáról. Almodóvar nemcsak a melodrámához való vonzódása miatt juttathatja eszünkbe néha Fassbindert, a csapatmunka miatt is. Állandó hűséges munkatársak, legendás bandázások. Utóbbiak valószínűleg gyérülhettek már kissé, hiszen a mester is elmúlt hetven, ezért aztán néha felmerül, hogy nem forgat többé. Elnézve a tavalyi Fájdalom és dicsőséget, kizártnak tartom. Valamikor a régi szép időkben egyszer Carmen Maura mellé sodort az élet egy partin. Beletelt némi időbe, míg összeszedtem a bátorságomat, hogy eldadogjak neki ezt-azt, majd amikor már jobban ment, megkérdeztem Almodóvar csodálatos múzsáját és egykori mentorát, hogy milyen volt az élet a rendezővel. Pedro? Az egy zseniális gyerek, hangzott a válasz, és ez azóta is rendkívül pontosnak tűnik.