És jöttek a fesztiválok, a díjak, a kritikai és közönségsiker világszerte. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén alapmű, az egyik legjobb komédia, amelyet valaha elkészítettek, Almodóvar ma is összetéveszthetetlen stílusa kiteljesedett. Azóta (tényleg a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül) olyan művek kerültek ki a keze közül, mint A bőr, amelyben élek, a Volver, a Beszélj hozzá!, a Tűsarok vagy a Kötözz meg, és ölelj!, és olyan színészeknek adott tehetségükhöz illő szerepeket, mint Pénelope Cruz vagy Antonio Banderas.
Illetve ez így pontatlan. Nem szereposztásról volt szó általában, hanem közös munkáról. Almodóvar nemcsak a melodrámához való vonzódása miatt juttathatja eszünkbe néha Fassbindert, a csapatmunka miatt is. Állandó hűséges munkatársak, legendás bandázások. Utóbbiak valószínűleg gyérülhettek már kissé, hiszen a mester is elmúlt hetven, ezért aztán néha felmerül, hogy nem forgat többé. Elnézve a tavalyi Fájdalom és dicsőséget, kizártnak tartom. Valamikor a régi szép időkben egyszer Carmen Maura mellé sodort az élet egy partin. Beletelt némi időbe, míg összeszedtem a bátorságomat, hogy eldadogjak neki ezt-azt, majd amikor már jobban ment, megkérdeztem Almodóvar csodálatos múzsáját és egykori mentorát, hogy milyen volt az élet a rendezővel. Pedro? Az egy zseniális gyerek, hangzott a válasz, és ez azóta is rendkívül pontosnak tűnik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!