Hogyan lesz a sútkából csutka a Fábry-show siketeknek készített feliratán? Mit jelent a betonfőzelék, a szofisztikált, az iafia és a pulya? Miért voltak nagyok 1848 szónokai? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a nyelvművelő cikkeket tartalmazó kötetből, amelynek szerzője Adamikné Jászó Anna. A 102 írás korábban a Magyar Nemzetben, a Mentor havilapban jelent meg, illetve a Tetten ért szavak rádióműsorban hangzott el. A fejezetcímek megadják a bő vázlatot: Szavak, csodálatos szavak; A jól megfogalmazott mondat; Helyesírás: a műveltség alapja; Retorika: az érvelés tudománya. A tanulságos, érdekes jegyzetek mindig konkrét példából indulnak ki, így például nyelvi forrásként szolgál egy operett ismertetőfüzete, egy borospalack címkéje vagy párbeszéd az egyetemi hallgatókkal. A nyelvész óriási élettapasztalatának, valamint jó stílusérzékének köszönhetően a cikkek élményszerűek és olvasmányosak. Ez nem véletlen, hiszen Adamikné Jászó Anna sokoldalú, a retorika hazai kiemelkedő kutatója és újraélesztője, tankönyvszerző, az olvasástanítás avatott szakértője, az ELTE professor emeritusa és nem emeritája (ahogy a szerző is ír erről). És mindenekelőtt tanár, csupa nagybetűvel, még ha már nyugdíjas is. A kötetet elolvasva az írásokból az is kiderül, hogy a szerző hazaszeretete, magyarsága elsősorban az anyanyelvében rejlik.
A gilisztaűző varádicstól a terjőke kígyósziszig
Értelek – mondta Rezeda Kázmér, mert mindig ezt mondta, amikor nem értett semmit.