Kéz a kézben – Irán, Kína és az Amerikai Egyesült Államok

Körvonalazódik a Kína és Irán közötti stratégiai szövetség: Teheránban ­jelentették be a készülő gazdasági és katonai egyezményt, amely immár két hónapja foglalkoztatja az elemzőket. Irán szorult gazdasági helyze­tében egy váratlan lépéssel most már egyértelműen Kína felé fordult, amely az olyannyira vágyott fejlődést ígéri neki.

Az amerikai Szabadság-szobor teheráni falfestményen. Menekülési utak. A woman walks in front of a mural depicting the Statue of Liberty in Tehran, Iran July 7, 2019. Nazanin Tabatabaee/ WANA (West Asia News Agency) via REUTERS. ATTENTION EDITORS - THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. - RC1496D65EC0 Fotó: Wana News Agency Forrás: Reuters

Vajon ilyen egyszerűen kicselezhetők a Teherán-ellenes amerikai gazdasági szankciók, amelyek egyre nehezebb helyzetbe hozzák a közép-ázsiai országot? Az iráni fővárosban korántsem volt egyszerű a döntés, hiszen Kínával még 2016-ban kezdődtek az egyeztetések egy átfogó megállapodás előkészítéséről. Akkoriban felfokozott hangulatban indultak a tárgyalások az ázsiai hatalommal, hiszen az Irán és a Nyugat közti atomalku hangulata mindent áthatott. Vége a rossz időknek, minden lehetséges. Négy év hosszú idő, azóta történtek fordulatok a világpolitikában, és ezek nem voltak kedvezők Teherán számára. A legfőbb nehézség Donald Trump hatalomra jutása az Egyesült Államokban, az Iránnal kötött nukleáris megállapodás felmondása és az újabb gazdasági szankciók bevezetése volt Teherán ellen. A Nyugathoz fűződő reményekben, hogy az atomalku révén Irán és az európai, amerikai vállalatok közt felvirágoznak a gazdasági kapcsolatok, ismét csalódniuk kellett. Ráadásul az amerikai embargó, amely az iráni gazdaság legnagyobb bevételi forrását, az olajeladást korlátozta, egyre kiterjedtebben éreztette hatását a sokat nélkülöző iráni nép mindennapjaiban.

A szankciók hatására szinte teljesen kiürült az államkassza. Az idei válság – a koronavírus-járvánnyal tetézve – valószínűleg a legrosszabb lesz, amelyet el kell szenvednie az iráni lakosságnak.

Akkor miért nem pörgették fel a Pekinggel folytatott tárgyalásokat? Ali Hamenei ajatollahnak, az iráni forradalom vezetőjének rendszere végül – érezve a lakosság soraiban egyre növekvő elégedetlenséget – rábólintott a kínai kapcsolatok elmélyítésére. Most jutottak olyan szakaszba a megbeszélések, hogy Teheránban két hónapja bejelentették: hamarosan aláírásra kész az egyezség, amely negyedszázadra rögzíti a kínai és iráni kapcsolatokat. Dzsavad Zarif, az iráni külügyminiszter a parlamenti felszólalásában részletekbe nem ment bele, de azért kiszivárogtak bizonyos számok. Ezek szerint Peking négyszázmilliárd dollár értékben vesz Irántól kőolajat és gázt jutányos áron, állítólag a mindenkori világpiaci ár kétharmadáért jut majd ezekhez hozzá. Ha ez igaz, akkor Kína, amely éhezik az energiahordozókra, jó üzletet kötött. A döntéshozók nemcsak Kínára szavaztak, hanem amellett is letették a voksukat, hogy hosszú távon Peking fogja megnyerni a Washingtonnal folytatott, az új technológiák terén vívott háborúját, így a jövőben az iszlám köztársaság is a győztesek között lehet.

Az iráni olajszállítmányokért Kína az ennek megfelelő értékű beruházásokkal fizet, amelyeknek Teherán olyannyira híján van. Ezek főleg az olajkitermelésben, az ipari fejlesztésekben, a közlekedésben, a telekommunikációban és az egészségügyben valósulnának meg. A megállapodás kitér a katonai együttműködésre is, amellyel esély nyílhat arra, hogy Irán megerősítse a térségben középhatalmi szerepét. Kína átadhatja, sőt esetleg itt gyártathatja le – a jelenlegi iráninál korszerűbb – vadászgépeit, hadihajóit, tengeralattjáróit. Ebből maradhat Irán arzenáljában is. Az iráni diplomácia vezetője szerint jelenleg a részletek kidolgozása folyik, azokban meg elbújhat az ördög – fűzik hozzá nyugati elemzők, akik a megállapodás meghiúsulásában érdekeltek.

Melyek voltak a fenntartások Teherán részéről? Kína túl közel van, ahonnan jól látszik hatalmassága. Iránnak pedig kiszolgáltatott a helyzete. De ha végiggondolja, nincs más olyan ország, amely segítő kezet nyújtana neki a gödörből való kikecmergésre. Ez az egyezség az elnök, Hasszán Róhani reformistáinak siker. De a konzervatívok közt már most hallani olyan morgolódásokat, hogy az iszlám köztársaság nem szokott olyan rendszerekkel szövetséget kötni, mint Kína, amely elnyomja a muzulmán ujgurokat. Peking nagyhatalmi törekvései is felmerülnek. Arról suttognak Teheránban, hogy az egyezmény fejében Irán az Arab-öbölben lévő szigetek közül egyet-kettőt átadna Pekingnek. Aztán olyan értesülések is szárnyra kaptak, hogy Kína az Iránban lévő olajforrásai védelmére ötezer katonát állomásoztatna a perzsa államban. Ezekről a kérdésekről még nem tudni semmi biztosat, de a suttogó propaganda már beindult: nekünk nem kellett a nagy sátán – ahogyan az Egyesült Államokat hívják errefelé –, helyette most itt van az ugyancsak félelmetes tűzokádó sárkány.

Az amerikai Szabadság-szobor teheráni falfestményen. Menekülési utak Fotó: Reuters

Bár Kína a politikai semlegességét hangsúlyozza kereskedelmi kapcsolataiban, azért mégsem mellékes, hogy a síita vallást első helyen képviselő országnak ilyen hatalmas szövetségese lesz. Irán kalandozásai a síita ügy érdekében, amelyek Iraktól Szírián át egészen Jemenig nyúlnak, beleértve a libanoni Hezbollah támogatását is, jelentős mértékig hozzájárultak az országot sújtó jelenlegi gazdasági válsághoz.

A különböző frontokon aratott győzelmek alaposan felkorbácsolták az iráni nemzeti érzést: eszerint feltartóztatták a szunnitákat, és fegyverrel védik meg a síita vallást. De ennek ára volt. Az emberáldozatokon túl az amerikai külügyminisztérium kutatóintézete szerint Iránnak ez a dicsőség évente mintegy tizenhatmilliárd dollárba került. A természeti kincsekkel rendelkező ország bírta volna ezt a pluszkiadást. De nem a mostani Irán, amely az amerikai gazdasági embargó miatt nem tudja kellő mennyiségben eladni olaját. Az ajatollahok sokáig nem látták ezt: a lakosság egyre nehezebben élt, és az emelkedett nemzeti érzés már nem helyettesíti a betevő falatot. Tavaly novemberben a hatóságok háromszorosára emelték az üzemanyag árát. Az azt követő tüntetéseken az iráni utcákon három nap alatt mintegy ezerötszázan vesztették életüket. A tömeggyilkosságot a nemzetközi életben közöny fogadta. Az ország vezetésében viszont tudatosult, hogy ezt sokszor nem játszhatják el, mert a népharag az egész rendszert elsöpri. Vélhetően ez is hozzájárult a kínai megállapodás felgyorsításához.

Mikorra várható a végleges egyezmény megszületése? A szakértők szerint egy biztos: nem az idén november 3-a előtt. Ugyanis ez az Egyesült Államok elnökválasztásának napja. Sok függ attól, hogy kit választanak meg az amerikaiak. Ha Donald Trump győz, vajon folytatja-e a hidegháborút Kína ellen? Vagy „fegyverletételt” javasol, és megpróbálja normalizálni a kapcsolatokat? De az is benne van a pakliban, hogy a végletekig kiélezi a helyzetet. Az biztos, ha az elnökválasztás előtt megszületne a kínai–iráni megállapodás, azzal a jelenleg hivatalban lévő elnök újabb külpolitikai muníciót kapna a Peking-ellenes kirohanásokra. Ha Joe Biden győz, aminek teljes szívéből drukkol Kína, Irán és Oroszország, akkor más megvilágítást kap a megállapodás. Ugyanis a demokrata elnökjelölt már korábban bejelentette, hogy ha nyer, akkor az Egyesült Államok részéről újra érvénybe helyezi az iráni atomalkut, amely az előző államfőnek, Barack Obamának oly kedves volt, sőt a legnagyobb külpolitikai alkotásának tartotta.