Örökkévalóság két forintért

Száznyolcvan éve, 1840. augusztus 29-én mutatta be Vállas­ Antal mérnök a Magyar Tudós Társaság ülésén a dagerrotípia eljárását, azaz hogyan lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny anyagon. ­Augusztus 29-e ezért ma a magyar foto­gráfia napja.

2020. 09. 02. 20:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azonnal útnak indulánk a művészhez s az alatt nem keveset elmélkedtünk ezen új találmány fölött, mely által Daguerre valóban halhatlan érdemet szerze magának, már csak azért is, mivel ezzel a hazugságnak számos faját megszüntette és az ocsmány hizelgés egy nemét alapjában rendítette meg. […] Minden úgynevezett nagy férfit is ily rajzban kellene örökíteni, hogy halála után nagylelküséget, szilárdságot, nemesszivüséget és egyéb dicső jellemvonást ne hazudhasson homlokára a művész, mikről, míg élt, szót sem tapasztaltak kortársai. Bizony csodálatos, hogy épen jelen korunkban, melyben minden csak szinlésen alapszik, találtaték föl az igazság ezen tükre, még pedig franczia által, kik mindig a hizelgés nagymesterének tartattak! Még csodálatosb mindazonáltal az, hogy e találmány oly rendkivül gyorsan elterjedt, daczára annak, hogy épen az igazság az, mitől a mostani gyarló emberek leginkább irtóznak s e tüneményt csak két szempontból magyarázhatni meg, az egyik neve hiúság, a másiké divat. Nincs ugyanis ember a türelmes föld hátán, ki a hiúságot nem ismeri, csak hogy azután a fokozatok különbözők, melyek szerint az külsőleg mutatkozik; különösen pedig abban valamennyi ember egyenlő, hogy saját becses arczával tökéletesen megelégszik, mi talán onnan származik, hogy minden embernek csak egy arcza van s azt nem igen cserélheti ki. Ennélfogva tehát egy sem irtózik a valótól, mert azt gondolja, hogy a nem szép arcz is jobb az ar­czátlanságnál. De ezenkívül a divat is ezen új modor mellett nyilatkozott és így szükségkép terjednie kelle, mert ezen zsarnok hatalma alól nem szereti magát az ember kivonni, főkép ha még azonkívül – mint itt – az olcsóság is mellette harczol.

[…] Szerencsés találmány, melynek segélyével két jó forintért minden ember az utóvilágra és annak nyelvére juthat! És hány ember lehet az által művészszé! Valamint minden harangozó egyszersmind zenész, úgy a képírók ezen új faja is a művészek hosszú sorát szaporítja.

De már helyszinén vagyunk, menjünk a harmadik emeletre, mert az isteni művészet magosra, egészen az istenekhez, szokta az embereket emelni, vagyis itt a legfelső emeletre. Ott, mindjárt a lépcső eléjén ily tartalmu irat függ: »Kéretnek a t. cz. uraságok, hogy itt méltóztassanak belépni és ne menjenek a … szám alatti kontárhoz, ki inasom volt, művészetemet eltanulta s most saját rovására dolgozik és igen rossz képeket csinál.« Ime, mire vetemül a kenyéririgység! Hol a czéhek zsibbasztó hatása nem öli sírba az iparkodást, ott piszkos haszonlesés vet neki gáncsot és ugyanazon eredményt szüli. Azért is az ócsárlotthoz menjünk tehát, mert a kezdők mindig jobban iparkodnak, mint azok, kik már bővében vannak a jól fizető keresetnek.

A szoba művészi rendetlenséget tanusít, mindenütt csak készületeket és eszközöket láthatni s ezek közt embereket, kik már négy óra óta várakoznak, hogy arcképök tíz másodpercz alatt elkészüljön. Ezen várakozási idő alatt a kész és készülő arczképek fölött műértő birálatokat hallatnak, melyek gyakran igen furcsák ugyan, de azért mégis csak­ugyan birálatok. Halljunk néhány ily megjegyzést.

[…] – Ez igen csinos kép.

– Úgy tetszik, mintha ismerném azon hölgyet, kit ábrázol.

– Oh, én is ismerem, ez a vadászkürtbeli szobaleány képe.

– Ah, férjecském, te tehát ismered azon szobaleányt?

– Oh, hihetőleg csak az ut­czán láttam.

– Hihetőleg?

– Azaz, bizonyosan.

[…] – És e szép hölgy?

– Ismerem őt.

– Ugyan kicsoda?

– Énekesnő.

– Olasz?

– Nem, pesti.

– Lehetetlen, hiszen még soha nem láttam szinpadon.

– Nem is igen lép ő fel.

– Tehát nem rendes énekesnő?

– Sőt igen, valóságos szerződött énekesnő.

– És miért nem énekel?

– Mert ha énekelne, úgy azonnal megszünnék énekesnő lenni.

– Hogyan?

– Úgy van, az igazgatóság csak azért fizeti őt, hogy ne énekeljen s a közönség ez által mélyen lekötelezve érezheti magát.

(Nagy Ignácz: Daguerreotyp, 1908)

Száznyolcvan éve, 1840. augusztus 29-én mutatta be Vállas­ Antal mérnök a Magyar Tudós Társaság ülésén a dagerrotípia eljárását, azaz hogyan lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny anyagon. ­Augusztus 29-e ezért ma a magyar foto­gráfia napja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.