Utolsó csepp

Zajlik a szüret, gyűlik a szőlő a kádakba, hogy megkezdődjön a borkészítés bonyolult folyamata. Ám nem mindenki ragaszkodik e hagyományos borászati stádiumokhoz. Meg­keserítve a tisztességes termelők életét a csalók az italok édesítésével, adalékanyagok hozzáadásával trükköznek.­ Idén csak az első fél évben itthon ezernégyszáz hektoliter silány terméket kellett a forgalomból kivonni. Készül a szigorúbb bortörvény.

Falfestmény Veronában. Az olasz, spanyol dömpingtermékek leszorítják a magyar szőlőárakat Fotó: Alessandro Garofalo Forrás: Reuters

Sok magyar borász adta vissza termelői és kereskedői engedélyét a kilencvenes évek elején. Olyanok, akik betartották a törvény előírásait, amelyek szerint az nem szőlőbor, amelyet nem megengedett anyagok felhasználásával vagy módszerrel állítanak elő. Ezek a szakemberek nem csupán azért vonultak ki a borászatból ebben a sötét korszakban, mert az egykori szocialista országok árucserepiaca összeomlott – elképesztő mennyiségű ital maradt a termelők nyakán –, hanem azért is, mert a bormaffia rátette kezét az ágazatra. A bűnözők az ország minden részében nagyipari módszerekkel pancsolták az italokat, de a munkafolyamatok vezetőit is elkülönítették egymástól, hogy egy-egy hatósági razziánál véletlenül se szólja el magát a dolgozó, hogy mi folyik a vállalkozónál borkészítés címén.

Még a sokat látott fináncokat is meglepte az a szerkezet, amelyre a kilencvenes években bukkantak egy kecskeméti üzemben. Villanybojlerekből kiszerelt, nagy teljesítményű merülőforralókat találtak, amelyek segítségével alig három nap alatt „bort lehetett csinálni”. Azon már nem is csodálkoztak az ellenőrök, hogy az élesztő munkáját katalizátorként alkalmazott nitrogén-, olykor ammóniatartalmú anyagokkal gyorsították. Gyakori volt az is, hogy a megcsúfolt nedűt karamellel színezték. Az alapanyagokhoz törvényesen jutottak a csalók, ám az eladott ital háromnegyedét feketén értékesítették. Bizonyítja ezt az a Bács-Kiskun megyei 1997-es eset is, amikor egy falusi vegyesboltban két év alatt összesen 27,5 millió kiló cukrot adtak el. Szakértők szerint ez akkora mennyiség, hogy a legnagyobb konzervgyáraknak is két évtizedre elegendő volna. A „gyor­sító” édesítés eredményeként később a hatóság

12 600 bormintából ezerkétszázat hamisnak talált. Emiatt van olyan ország, ahol cukorból nem lehet bárkinek bármekkora mennyiséget felvásárolni, ám a kilencvenes években itthon az olaj- és a bor- mellett a cukormaffia sem tétlenkedett.

Hogy ma mi a helyzet a borhamisítás „üzletágában”? A döbbenetes számok mögött furcsa történetek rejlenek, olyannyira, hogy sok kiváló borász, illetve sommelier, amikor kérdésünkben meghallotta a „hamisítás” szót, nem vállalta a beszélgetést, vagy visszavonta nyilatkozatát. Kovácsik Tamás – nevét kérésére megváltoztattuk – is azért állt kötélnek, mert feladta egykori szakmáját, a bortermelést és -forgalmazást.

A szakember rosszkor rossz helyen nyitott az egyik nagyvárosban – mai fellengzős szóval – borbárt, amelyet akkoriban egyszerűen „leborozóztak”.

– Nem volt olyan hónap, hogy ne jöttek volna a nehézfiúk, a rendszerváltás után az alvilág urai szinte az összes üzlettulajdonostól védelmi pénzt szedtek, egymástól kellett a piacot megóvni. Hogy miként mosta össze a közvélemény az olajmaffiát a borhamisító hálózattal? Az igazságot kevesen tudják: az olajosok általában harmincezer literes tankerkocsikban szállítottak, a borhamisítók szintén ekkora tartályokban fuvarozták, illetve tartották a lőrét. Hatalmas tárolókat béreltek, amelyek elhagyott gyárudvarokban, üzemcsarnokokban, tanyákon álltak, és többnyire hajléktalanok, olykor elhunytak nevén voltak. Így a sokmilliós jövedéki bírságot egy-egy razzia után lehetetlen volt beszedni – fedi fel a titkot Tamás, aki hiába akart megbízható, saját készítésű palackos italt árulni, rendszeresen megtalálták a kétes minőségű borokat árulók. Tudtára adták, nem ártana nagyobb tételt venni tőlük. Az egykori borász szerint érdemes kiszámolni, hogy mennyire nem érte meg a hamisítás aranykorában bort termelni. Az 1998-as áron a pancsolt italból egy liter elkészítése legfeljebb 25 forintba került. Ezzel szemben a minőségi nedűhöz az üvegpalack és a címke húsz-húsz forint volt, amelyhez még hozzájött a parafa dugó ára. Ehhez még hozzáadódott a növényvédő szerek összege, a munkások fizetése, az adózás, illetve a borbár bérleti díja.

– Ahogy teltek az évek, mínuszba fordult a könyvelésem – mondja Kovácsik. – Eladtam az örökölt szőlőmet, a hordókat, a pincét, és lehúztam a rolót. A szakmában nyílt titok, hogy némely itáliai gazda az ottani gyümölcssűrítmény-gyártóktól vásárolt préselésből megmaradt mellékterméket. Ezt ízfokozóként bekeverte az italba. Tudom, hogy itthonról is rendeltek ilyen olasz „bort”, nem is keveset. Igaz, hogy a pancsban lévő alkohol szőlőből származott, de a kiegészítő anyag nem – mondja a férfi, aki ma már kisimult idegrendszerrel, más szakmában dolgozik.

Az évek során tisztult a piac, köszönhetően a gazdaság fehéredésének. A hamisítás elleni küzdelemben a szakértők szerint a termelők érdekét szolgálná, ha a szőlő átvételekor a mázsajegyen a valós mustfokot tüntetnék föl a felvásárlók, és szigorúbb lenne az ellenőrzés az erjedés időszakában.

Az importboroknál (lédig borok) olykor gyanúsan alacsony, csupán kilenc-tíz fokos alkoholszintet jeleznek a gyártók, miközben a mediterrán vidéken vagy Afrikában a forró időjárás miatt magasabb a szőlő cukortartalma – azaz felmerül a hígítás gyanúja.

A nemzetközi helyzet továbbra is aggasztó, ugyanis évente nyolcszázmilliárd forintnak megfelelő kárt okoz a hamis borok értékesítése az Európai Unió borágazatának. Ez a veszteség a teljes uniós borbevétel öt százaléka. Főleg Ázsiából, illetve az arab területekről érkeznek az EU-ba silány termékek például Albánián, Marokkón, Hongkongon, Szingapúron vagy Ukrajnán keresztül.

A szocializmusban sem riadtak vissza a hamisítástól, az egri bikavért olykor festették, az orosz exportra szánt italoknál pedig bevezették a „csemegebor” elnevezést, hogy a törkölynek is legyen piaca. A borkultúrát máról holnapra nem könnyű megváltoztatni, erre harminc év sem volt elég.

– Ezért örülnek a munkájukra igényes, tisztességes termelők a változásoknak, szigorításoknak – mondja idősebb Heimann Zoltán szekszárdi borász. Véleménye szerint a származási hely bevezetése, a még több ellenőrzés következtében muszáj tisztulnia az ágazatnak.

– Az uniós bor behozatala valójában már nem import, hiszen közös szabadpiacról beszélünk még akkor is, ha a dömpingtermékeket gyártó olaszoknak, spanyoloknak mások a gazdaságpiaci érdekeik. Hatalmas kivitelüket nem lehet megállítani, szabályozni viszont igen. A hazai szakma egyik legnagyobb problémáját részben a külföldi behozatal miatti alacsony szőlőfelvásárlási árakban látom. A termelőknek és a kereskedőknek profit kell, ha ez nincs, akkor se nyereség, se fejlődés – ismerteti aggályait Heimann Zoltán, aki az unokája és a fia boros jövőjében látja vállalkozásának további sikerét.

– A piaci anomáliák miatt a felelősségem óriási, nem ronthatom el a gyerekek sorsát.

Nyilvánvalóan mindenki a nyereségre hajt, ezt viszont a jogszabályok betartásával kell elérni. Össznépi „tisztításról” van szó, amelynek részei a borászok, de csak őket kiragadni nem lehet, hangsúlyozza Heimann. Mint mondja, az olcsó bor is gazdára talál, közel egymillió ember él hazánkban, aki árban és alkoholfokban nézi az italt, és nem termőterületben, minőségben. Mindez azt jelenti, ha megszűnne a napi felhajtani valójuk, akkor áttérnének a sörre vagy a pálinkára, ez pedig beláthatatlan kárt jelentene a borászatnak.

A szakember úgy látja, hogy az lesz az igazi borpiaci tisztulás, ha az alsó árkategóriában is javul majd a minőség. A szabályok ugyanis lazák, mert lehet, hogy nem történik bűncselekmény, és megfelel az ital összetevője a bor követelményeinek, de mind illatban, mind ízben, mind élvezeti értékben ezek a termékek fényévekkel maradnak le a valódi élményt adó nedűtől.

Falfestmény Veronában. Az olasz, spanyol dömpingtermékek leszorítják a magyar szőlőárakat
Fotó: Reuters

A minőségi előállítás és „körítés” napjainkban drága. Nem ritka, hogy a 0,75-ös méretű üvegpalack akár kétszáz forintba vagy még többe kerül. Ugyanis ez a termék is import, hazánkban kevés helyen gyártanak üveget, ezért a forint/euró árfolyamváltozással is kalkulálni kell. Akár a parafa dugónál, amelyből egy-egy jobb darab száz-kétszáz forinttól is indulhat. Itt is trendfordulót látunk, hiszen az ár, illetve a praktikusság miatt egyre népszerűbb a csavarzár. Egyrészt olcsóbb, másrészt hermetikusabb megoldás. Így például egy gyors fogyasztású pinot noir rozénál vagy egy könnyű Irsai Olivér fehérbornál alkalmazható, hiszen ezeket egy-két éven belül megisszuk. Ezzel szemben a parafa a hosszan tartó tárolásnál praktikus, mert elősegíti az ital érését, hiszen átengedi az oxigént.

Mindehhez még hozzájön a címke grafikai és nyomdai költsége, így csak a csomagolási anyag akár négy-ötszáz forintra rúghat palackonként. Noha vannak olcsóbb kategóriájú üvegek, dugók, de száz forint alatt nem igazán lehet ezekkel kalkulálni – sorolja az árakat Szerafin Dániel borász-közgazdász. Ezért egyre divatosabbak az alternatív csomagolások, mint például a csapoláshoz szükséges műanyag rendszert magában rejtő kartondoboz (bag-in-box) vagy a három-ötliteres borzsákos megoldás, amely fémbelsőt rejt, így kiváló tárolást biztosít.

– Az árleszorító lédignél is olcsóbb az alkoholfüggők kedvence, a zömmel egy-, illetve kétliteres, műanyag palackos, pár száz forintos áru.

A minőség, származás nem számít, cél az elbódulás. Tehát nem csoda, hogy a hamisítást zömmel a silányabb szegmensben találjuk, hiszen hatalmas mennyiségben érkeznek ezek hazánkba. A legtöbb gyártó olasz és spanyol, óriási területeken termel, és állítja elő nagyon olcsón az italokat. Ezután gigantikus haszonnal adják tovább az olykor kétes minőségű portékát – avat be a részletekbe Szerafin Dániel, aki szerint hígítással lehet trükközni. Ezért fontos, hogy milyen minőségű és mennyiségű nedűt állítanak elő a magyar termelők, hiszen ez befolyásolja a legjobban, hogy mennyi külföldi palack kerül az üzletek polcaira.

A Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémiájának laboratóriuma. Korszerű szemlélet
Fotó: MTVA–Bizományosi: Oláh Tibor

– Nem arról van szó, hogy senki nem árul még ma is az egykor oly népszerű kannában, akár műanyag palackban tisztességes italt. Ismerek több olyan budapesti borozót, ahová nyugodt szívvel küldöm édesapámat kimért bort vásárolni. A lényeg a minőségen, megbízhatóságon, illetve a fogyasztói magatartáson van, és nem a rossz szájízt és emléket idéző kanna méretén. Az anyag viszont valóban fontos, a műanyagban az íz- és színváltozás garantált – magyarázza a borász-közgazdász.

A szabályok mára szigorodtak, a lédig borimport nagysága az év első felében 2140 hektoliter volt szemben 2012-vel, amikor meghaladta a négyszázezer hektót. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkárától megtudjuk, a rendszerváltás óta a harmadik bortörvény készül. Brazsil Dávid szerint ennek legfontosabb célja a digitalizációra alapozott e-szakigazgatási rendszer bevezetése a szőlő-bor ágazatban.

A HNT az Agrárminisztériummal közösen olyan digitális adatbázist kíván létrehozni, amelyben pontosabb adatok állnak majd rendelkezésre a hatósági ellenőrzésekhez. Az új bortörvény ehhez kapcsolódóan jelenthet előrelépést, hiszen a jelenleg borászati szinten vezetett önálló nyilvántartási rendszerek (informatikai vagy papíralapú) egységes nyilvántartásba kerülnek. A HNT az esetleges visszaélések csökkentésének érdekében

– csakúgy, mint tavaly – az idén is folytatja a hatósági mustfokméréseket.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendszeresen ellenőrzi a borok minőségét. Tavaly 131 ezer hektoliter bornál találtak kifogást, míg 2018-ban 102 ezernél. Az elmúlt fél évben 1400 hektoliter hamis terméket vontak ki a forgalomból, elsősorban vizezés miatt. Minden évben előfordul kisebb-nagyobb botrány: 2019-ben a forgalomba hozatal után az ellenőrzési borminták közül 93 tételnél indítottak eljárást (2018-ban 137 tételnél), négy esetben pedig a nagyfokú hiányosságok miatt üzemet kellett bezárni.

Illegális muzeális

Miközben hatvan országban termelik, összesen 242 országban fogyasztják a bort. Arra, hogy mekkora gond a méregdrága nedűk hamisítása, a Wine Spectator hívja fel a figyelmet. A lap szerint a piacon kapható híres, régi évjáratú francia borok öt százaléka nem eredeti. Az aukciókon gyakran cserélnek gazdát a nagynevű tételek, mint a Chateau Pétrusök és a Domaine de la Romanée-Contik. A legismertebb borhamisító az Amerikában élő Rudy Kurnia­wan, aki szintén a legnagyobb bordeaux-i és burgundi pincészetek hamisított borait árulta. A férfi gyakran vett részt aukciókon, majd a megvett borokat neves szakértők társaságában kóstolta. A kiürült palackokat rendszeresen a saját lakcímére küldette, és gyakran olcsó borral töltötte meg, illetve címkézte át, majd árverésre bocsátotta. Egy burgundiai birtokosnak tűnt fel, hogy a csaló 1929-es palackozási évet nyomtattatott a Domaine Ponsot nevű borra, amelyet termelője csak 1934-től kezdett palackozni. Pályafutásának mérlege harminchatmilliárd forintos kár, ezért több évtizedes börtönbüntetését tölti.

A vizezés és a mesterséges édesítőszerek alkalmazása még mindig népszerű, noha a csalók közül sokan tisztában vannak azzal, hogy a hatóság laboratóriumaiban egyre korszerűbb technikával dolgoznak, akár atomra lebontva is ellenőrizhető egy-egy termék minősége.

Ami az idei szabálytalanságokat illeti, többek között a Weinhaus Kft.-nél, a BÍ Bor Virág nevű, Duna–Tisza közi oltalom alatt álló földrajzi jelzésű félédes, üveges vörösbort hígították fel, több mint kilencezer liternyi mennyiségben – derül ki a Nébih élelmiszerrel kapcsolatos jogsértéseket felsoroló nyilvános adataiból. Ugyanígy vizezett a Kunság Drink Kft. jogutódja, a Royalsekt Pezsgő-, Bor-, Üdítőital-gyártó Szövetkezeti Pincészet Zrt. is. A vállalat az egyliteres Mulatós vörösborát hígította fel, több mint háromszáz liternyi mennyiségben. A soltvadkerti Wine­garden Kft. is el­bukott. A több mint ezerötszáz liternyi félédes Délibáb fehérborukat ítélték rossz­nak a szakemberek. Az egyliteres kiszerelésű ital nem csupán víz hozzáadásával készült, hanem érzékszervi eltérést is mutatott. Az erjedés sem volt megfelelő, ugyanis tejsavasnak és enyhén oxidáltnak találták.

A legtöbb hibát a Kramer Pince Borozók Bortermelő és Kereskedő Kft.-nél találták: több tízezer liternyi Duna–Tisza közi cuvée-nél, illetve kékfrankosnál víz hozzáadásával előállított hamisított terméket foglaltak le.

Fontos, hogy maguk a termelők és a kereskedők is védjék a borkészítést. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) több mint tízféle oltalom kérhető a szőlő fajtájától a borcímkéig. Sőt le lehet védetni a szőlőtermesztéshez és a borászati munkához használt berendezéseket, technológiákat, eljárásokat – sorolja a részleteket Pomázi Gyula elnök. Mint mondja, oltalom alá kerülhet akár a palack speciális összetétele és előállítása, de még a töltés és a lezárás is, valamint a szőlőtermesztési eljárás vagy bármilyen újítás. Vannak olyan cégek, amelyek nem csak borkülönlegességeiket védik: az SZTNH-hoz bejelentett minták között szerepel dugóhúzókészlet, palacktartó tok, borcímke és talpas poharat díszítő dekorelem is.

A hivatal szerint nem rossz eredmény, hogy egy ekkora országban az összes magyar bortermelő vidéken 32 magyar eredetmegjelölést és hat nagy földrajzi árujelző rendszert tartanak számon. Mindebből jól látszik, hogy akár szőlőből is lehet bort készíteni…

Reneszánsz rozé

Míg a kétezres évek elején a tömeges borkínálat a hipermarketekben összpontosult, a szakértők szerint egyre népszerűbbek a kis borkereskedések, ahol minőséggel párosuló, személyre szabott tanácsot kapnak a vásárlók, akik zömmel idősebbek. A sokat bulizó, áruházat preferáló ifjúságnál hódítanak a könnyű, illatos fehér- – például a cserszegi fűszeres –, illetve a hat-nyolc éve reneszánszukat élő, például a kékfrankosból, merlot-ból készített rozé borok. A testes vörösborokról – cabernet sauvignon, cabernet franc – sem szabad megfeledkezni, amelyről a lokálpatrióta ötven-hatvan-hetven éves korosztály most sem mond le. A húsz–huszonöt évesek ízlése még kevésbé szofisztikált, az újdonságok felé viszont nyitottabbak.

Hogy ki mennyi pénzt áldoz egy palack borért, az nem csupán neveltetés, hanem természetesen pénztárca kérdése is. Az eladott termékek mennyiségét és árát vizsgálva az derül ki, hogy a 2500–3000 forintos palackár még mindig luxus. A hazai áruházak polcairól a 800–1400 forintos borokat keresik a legtöbben. Míg korábban a buborékosat – például a pezsgőket – zömmel alkalmakkor fogyasztották, napjainkban ez is változik, egyre kedveltebbek a könnyű nyári habzóborok is. Nem csupán a belbecs, a külcsín is fontos. Egyre népszerűbbek a kreatív, vizuális megjelenésben többet nyújtó csomagolások, címkék, palackok. Egy nemrég készült HNT-s felmérés azt mutatja, hogy a fogyasztók ötven százaléka otthon, huszonöt vendégségben, tizenöt pedig étteremben és bárban, valamint tíz százaléka rendezvényen borozik a legtöbbet. A koronavírus a turizmuson belül a borturizmusunkat is sújtja: nemcsak arról van szó, hogy a vendégek nem tudták meglátogatni a borászatokat, hanem arról is, hogy maga a gasztronómia és a hotelszektor is hatalmas veszteséget könyvelt el. Ezzel szemben az olcsó asztali borok, illetve a kannás és folyóborok forgalma nem csökkent, sőt a lakossági pánikvásárlások hatására tavasszal még növekedett is. Ám ez átmeneti állapot volt, a hazai fejenkénti borfogyasztás évről évre kevesebb.