Egy zavaró tény volt, amelyet tisztázni kellett, ez pedig egy olyan bejegyzés, amely szerint Nagy Endrét az isaszegi temetőben helyezték végső nyugalomra. Ezt a dátum nélküli bejegyzést a veszteségi kartonon tüntették fel, ugyanakkor egy 1954-es vélelmezett holttá nyilvánításra utaló bejegyzés is ott volt a karton hátoldalán. A kutatást ezek után ennek a személynek az irányában folytattuk. Nagy tizedes lányával és unokájával személyes találkozót beszéltünk meg a kisvárosban, ahonnan Nagy Endre is származott. Megható találkozásra került sor az alföldi településen, hiszen a ma már idős hölgy mindössze egyesztendős volt, amikor elvesztette édesapját. A családi archívumban szerencsére nagyon sok irat maradt meg, így kétséget kizáróan hiteles dokumentumok támasztották alá az e-mailben leírtakat. Az iratok és a fényképek mellett még egy bekeretezett oklevél is előkerült, amely igazolta, hogy Nagy Endre tizedes 12 ejtőernyős ugrást hajtott végre.
Azzal váltunk el, hogy a kutatás további eredménye alapján tudjuk majd megtenni a következő lépést, de ehhez meg kell még vizsgálni az isaszegi betemetésre vonatkozó iratokat. Az eltemetéssel kapcsolatos kutatást elvégeztük a polgári, az egyházi anyakönyvekben, és a rendelkezésre álló források alapján bebizonyosodott, hogy Nagy Endre eltemetésére valójában nem került sor az isaszegi temetőben, így az arra vonatkozó bejegyzés téves, vélhetően adminisztrációs hiba folytán került a kartonjára.
A kutatás eközben kiterjedt a harchelyzetre és a tizedes halálának a körülményeire is. Kiderült, hogy Nagy a zászlóalj páncélromboló szakaszában teljesített szolgálatot, vagyis alapfeladata volt az ellenséges páncélos erővel közvetlenül felvenni a harcot, a veszteségi kartonon pedig harckocsiágyú-találat szerepelt a halál okaként. Azt egyébként már a csontozaton látható sérülések is alátámasztották, hogy nagyobb űrméretű akna, esetleg tüzérségi vagy harckocsigránát okozta a katona halálát. A lezajlott harceseményeket is megpróbáltuk rekonstruálni. A vonatkozó magyar és szovjet források arról tanúskodnak, hogy a magyar ejtőernyősök szovjet elitcsapatokkal álltak szemben, jelesül a szovjet 108., majd 109. gárda-lövészhadosztály alakulataival, amelyek szintén komoly veszteségeket szenvedtek el a harcok során. A szovjet iratokban egy helyen így írnak erről:
„A 10 napos intenzív harc eredményeként a hadosztály 22 km-t haladt előre és november 15-re elfoglalta az Irsa–Tápiósüly–Barlag vonalat. Ezen idő alatt a hadosztály számottevő veszteségeket szenvedett. Elég annyit mondani: 17 századnál kellett feloszlatni a pártszervezeteket.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!