A tizedes hazatér – Adminisztrációs hiba

A nyár közepén Sülysáp határában megtalált három magyar ejtőernyős katona földi maradványai és az egyikőjüknél előkerült, „Esztike 1942” vésetű karikagyűrű komoly publicitást kapott a világháló magyar portáljain, és a Magyar Nemzet augusztus 15-i Lugasa is hírt adott róla e sorok írójának Esztike a csatamezőn című cikkével. Ez utóbbi váratlan eredménnyel járt.

Nagy Endre, ujján a most augusztusban előkerült jegygyűrűvel, felesége, Esztike és kislányuk az archív családi fotón.

Maruzs Roland

a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadi­sírgondozó Igazgatóságának osztályvezetője

Augusztus folyamatos kutatással telt el a vonatkozó levéltári dokumentumokban, hogy a gyűrű tulajdonosának a kilétére fényt derítsünk. Első körben a Hadtörténeti Intézet és Múzeum őrizetében lévő katonai nyilvántartások kerültek górcső alá. A HM 22. veszteségi osztályhoz 1944-ben leadott veszteségi jelen­téseket, az ezekből képződött veszteségi kartonokat és okmánygyűjtőket, valamint a veszteségi lajstromokat is megvizsgáltuk. A korabeli harcjelentések, hadműveleti leírások bizonyították, amint az exhumálás során előkerült ejtőernyősjelvény is, hogy az 1/I. ejtőernyős-zászlóalj katonái harcoltak a térségben, és a három katona is ott teljesített szolgálatot. Ezért adatbázisba rendeztük a zászlóalj veszteségeit, és kiszűrtük azokat, akik ­Sülysáp és Isaszeg térségében haltak hősi halált vagy lettek eltűntnek nyilvánítva.

A veszteségi kartonokon általában feltüntették a feleség nevét is, ezért a gyűrűbe vésett név alapján megvizsgáltuk az összes olyan személy veszteségi kartonját, aki 1944 novemberé­ben Sülysáp és Isaszeg térségé­ben halt hősi halált. Az eltűntek köré­ben is elvégeztük a kutatást, de ­Eszter nevű feleség egyik kartonon sem szerepelt.

Nagy Endre, ujján a most augusztusban előkerült jegygyűrűvel, felesége, Esztike és kislányuk az archív családi fotón.

Közben a Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalán megjelent felhívásnak és az interneten megjelent cikkeknek köszönhetően számos bejelentés érkezett, hogy ki lehetett Esztike és a kedvese, aki a tápiósápi határban halt hősi halált, de ezek rendre tévesnek bizonyultak.

Mígnem augusztus 23-án e-mail érkezett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Igazgatóság fiókjába. Az elektronikus levél írója a Lugasban publikált augusztus 15-i írást elolvasva döntött arról, hogy megkeres minket. Sorait látva nagy izgalom lett úrrá rajtunk, mivel olyan tényeket közölt benne, amelyek ­alapján elképzelhető volt, hogy a gyűrű tulajdonosa azonosíthatóvá válik. Az e-mail írójának a nagyapját, Nagy Endre tizedest 1944 májusában ­hívták be az 1/I. ejtőernyős zászlóaljhoz, és 1944. ­november 17-én halt hősi halált Tápiósáp határában. Felesége keresztneve Eszter volt, akivel 1942-ben kötöttek házasságot! Az alakulat, a helyszín, az időpont és a gyűrűbe vésett női név is egyezett, ami arra utalt, hogy Nagy Endre azonos lehet az általunk megtalált hősi halott földi maradványaival. Az is kiderült a levélből, hogy Eszter már nem él, de a gyermekük még igen, aki az e-mail írójának az édesanyja.

Egy zavaró tény volt, amelyet tisztázni kellett, ez pedig egy olyan bejegyzés, amely szerint Nagy Endrét az isaszegi temetőben helyezték végső nyugalomra. Ezt a dátum nélküli bejegyzést a veszteségi kartonon tüntették fel, ugyanakkor egy 1954-es vélelmezett holttá nyilvánításra utaló bejegyzés is ott volt a karton hátoldalán. A kutatást ezek után ennek a személynek az irányában folytattuk. Nagy tizedes lányával és unokájával személyes találkozót beszéltünk meg a kisvárosban, ahonnan Nagy Endre is származott. Megható találkozásra került sor az alföldi településen, hiszen a ma már idős hölgy mindössze egyesztendős volt, amikor elvesztette édesapját. A családi archívumban szerencsére nagyon sok irat maradt meg, így kétséget kizáróan hiteles dokumentumok támasztották alá az e-mailben leírtakat. Az iratok és a fényképek mellett még egy bekeretezett oklevél is előkerült, amely igazolta, hogy Nagy Endre tizedes 12 ejtőernyős ugrást hajtott végre.

Azzal váltunk el, hogy a kutatás további eredménye alapján tudjuk majd megtenni a következő lépést, de ehhez meg kell még vizsgálni az isa­szegi betemetésre vonatkozó iratokat. Az eltemetéssel kapcsolatos kutatást elvégeztük a polgári, az egyházi anyakönyvekben, és a rendelkezésre álló források alapján bebizonyosodott, hogy Nagy Endre eltemetésére valójában nem került sor az isaszegi temetőben, így az arra vonatkozó bejegyzés téves, vélhetően adminisztrációs hiba folytán került a kartonjára.

A kutatás eközben kiterjedt a harchelyzetre és a tizedes halálának a körülményeire is. Kiderült, hogy Nagy a zászlóalj páncélromboló szakaszában teljesített szolgálatot, vagyis alapfeladata volt az ellenséges páncélos erővel közvetlenül felvenni a harcot, a veszteségi kartonon pedig harckocsiágyú-találat szerepelt a halál okaként. Azt egyébként már a csontozaton látható sérülések is alátámasztották, hogy nagyobb űrméretű akna, esetleg tüzérségi vagy harckocsigránát okozta a katona halálát. A lezajlott harceseményeket is megpróbáltuk rekonstruálni. A vonatkozó magyar és szovjet források arról tanúskodnak, hogy a magyar ejtőernyősök szovjet elitcsapatokkal álltak szemben, jelesül a szovjet 108., majd 109. gárda-lövészhadosztály alakulataival, amelyek szintén komoly veszteségeket szenvedtek el a harcok során. A szovjet iratokban egy helyen így írnak erről:

„A 10 napos intenzív harc eredményeként a hadosztály 22 km-t haladt előre és november 15-re elfoglalta az Irsa–Tápiósüly–Barlag vonalat. Ezen idő alatt a hadosztály számottevő veszteségeket szenvedett. Elég annyit mondani: 17 századnál kellett feloszlatni a pártszervezeteket.”

A Hadtörténelmi Levéltár igazgatója – Számvéber Norbert alezredes – segítségével kirajzolódtak az 1944. november 17-i hadi események, vagyis Nagy Endre tizedes halálának a napjáról is pontosabb képet kaptunk. A korabeli szovjet hadműveleti iratok szerint a szovjet 1897. önjáró tüzérezred aznap 16 üzemképes SzU–76M önjáró löveggel támogatta a 109. gárda-lövészhadosztály 306. gárda- és 309. gárda-lövészezredét. Nagy Endre tizedes eltemetési helye a 309. gárda-lövészezred támadási sávjába esett. Az alakulat név szerinti veszteségi jelentésében és a veszteségi kartonon szereplő „harckocsilövedék”, amely kioltotta a tizedes életét, így minden bizonnyal az egyik szovjet önjáró löveg lövedéke volt.

Összességében elmondhatjuk, hogy a megvizsgált források, a sírmellékletek, valamint a család által elénk tárt iratok alapján kijelenthető, hogy a Sülysáp határában 2020. július 31-én feltárt, M0064 számon jegyzőkönyvezett földi maradvány azonos a hősi halott Nagy Endrével. A szántóföldön hevenyészve eltemetett három ejtőernyős közül így egyikőjüket sikerült azonosítani, és a család kérelmére a földi maradványai hazakerülnek, a tizedes szülővárosában lel végső nyugalomra.

A vele együtt megtalált két bajtársa a sülysápi temetőben kap méltó nyughelyet.