Bebetonozva

Elképzelhető, hogy a jelenleg a Földön található összes betonmennyiség több, mint az összes fa széntömege.

Forrás: PEXELS

Mire a mondat végére érünk, a globális építőipar 19 ezer fürdőkádnyi betont önt ki valamelyik építkezésen. Egy nap alatt már annyit, mint amennyi (a beépített teljesítményt tekintve) a világ legnagyobb erőművében, a kínai Három-szurdok gátban található. A beton a víz után a második legtöbbet használt anyag. Ha a cementipar ország lenne, akkor 2,8 milliárd tonnájával Kína és India után a harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó lenne a Földön. Mégis szó szerint ez az emberi civilizáció alapja. Sokkal ellenállóbb bármely más alapozásnál, ráadásul messze olcsóbb az egyébként rendelkezésre álló anyagoknál. Biztonságos volta miatt az oktatási, szociális és egészségügyi intézményeket, a gyárakat és pénzügyi központokat és a fejlett világban a családi házakat is mind betonra építik. Ennek azonban ára van. A környezetterhelés kapcsán a New Jersey Állami Egyetem arra jutott, hogy elképzelhető, hogy a jelenleg a Földön található összes betonmennyiség több, mint az összes fa, bokor és cserje széntömege, tehát az épített környezet túlnőtt a természetesen. A probléma azonban, hogy míg a természetes képes folyamatosan lebomlani és megújulni, az épített környezet csak nagyon lassú körforgással dolgozik, ha egyáltalán.

A cementgyártás forradalma az 1950-es években kezdődött, a kilencvenes évektől pedig Kína és Délkelet-Ázsia számít a legnagyobb előállítónak. Mára a nyolcvan évvel ezelőtti mennyiség háromszorosát, évente négymilliárd tonna cementet termelünk. Ehhez képest az amúgy igen veszélyes műanyaggyártás is eltörpül: az elmúlt hatvan évben összesen nyolcmilliárd tonna műanyagot gyártottunk. A műanyagszemét azonban szigetekként úszkál a Csendes-óceánban, fojtogatja a pingvineket, és mikroműanyagokként kimutatható az emberi szervezetben is, így sokkal inkább látható problémát okoz, mint a beton. Pedig a cementgyártás a globális szén-dioxid-kibocsátás nyolc százalékáért felel, ráadásul, mire beton lesz belőle, a világ vízfogyasztásának kilenc százalékát csorgatjuk bele. Egyes számítások szerint 2050-re a beton 75 százalékát vízhiányos területen állítják majd elő, főként a szubszaharai régióban. Mindezt úgy, hogy a helyi homok nem használható, mivel a sivatagi homok szemcséi nem elég rücskösek és négyszögletesek a betongyártáshoz. Folyami és bányászati homokra van szükség, amelynek lelőhelyei egyre fogynak, mivel a túlzott kitermelést a természet nem tudja pótolni. Tehát azzal is nő a környezetterhelés, hogy a felhasználandó homokot messzire kell szállítani.

Az építkezések komoly porszennyezést okoznak, ennek eredménye főként a gyakori kínai és indiai szmogfelhőkben érhető tetten. Itt a porszennyezés a légúti megbetegedések egyik fő oka. A szakértők a következő negyven évben az épített környezet megduplázódását várják, ami az árvízveszély miatt is súlyos probléma, a lebetonozott területek ugyanis kevésbé képesek magukba szívni a vizet. A világ tenger- és folyópartjait mégis folyamatosan betonozzák le, hogy a helyiek kényelmes terepet alakítsanak ki a turizmusnak.

Új technológiákkal a cementgyártást kifejezett klímatisztítóvá lehetne változtatni, mivel ma már lehetséges a téglát és a betonelemeket is karbonmegkötő elemként felhasználni. Azonban a technológia még igen költséges. A legnagyobb áttörést a zöld cement területén a kaliforniai Ginger Krieg Dosier érte el, aki építészként kezdett érdeklődni a tengeri sós vízben létrejövő homokkő iránt. Két évig kísérletezett, mire mesterséges körülmények között is reprodukálni tudta a baktériumok munkáját, és létrehozta a biocementet. Állítása szerint az új eljárás szobahőmérsékleten, égetés nélkül bevált, és akár használt betont is meg tud kötni, így minden sitt felhasználható újra. Bár a fejlesztés több díjat is nyert, még mindig a finomítás fázisában van, így jelenleg nincs alternatívája a környezetszennyező betonozásnak.