Ciktahárem

Tavasztól őszig legelnek a cikták. Gyapjuk értéktelen, mert nehezen feldolgozható, tejet sem adnak, mégis fontosak, mert csak nálunk él ez a juhfajta. Magyarországon 12 tenyészetben 918 darab egyévesnél idősebb anyaállat van, ennek közel fele a Duna–Dráva Nemzeti Parkban éli életét.

juh Fotó: Teknős Miklós

Fotó: Teknős Miklós

– Csak csalánt adjanak. Az a nagy példány a kezében csattanó maszlag, ha azt megeszik, elpusztulhatnak – fedd szelíden a területet több mint húsz éve irányító, nagydorogi férfi. Szendi József eredetileg nem erre a pályára készült, a soproni erdészeti technikumban végzett, de elképzelhetetlennek tartja, hogy bárhol másutt dolgozzon. Itt ugyanis mindig történik valami, nemcsak munkaidőben, hanem hétvégén, ünnepnap, bármelyik pillanatban. Évekkel ezelőtt három tenyészbika – akkor még voltak – tört ki, kettőt könnyen elkaptak, a harmadik tizenhét kilométerre csavargott el. Altatólövedékkel próbálták elkábítani, a negyedik hatott, miközben már a másodiktól ki kellett volna dőlnie. Ilyen az, amikor a bika rosszul ismeri az orvostudományt.

A nagydorogi telep nem a mangalicákról kapta a nevét, és nem is a parlagi szamár párról, noha az utóbbiak is fontosak. Az Eszter kanca és Frigyes mén frigyéből néhány napja született Zsófi olyan, mintha plüsscsacsi elevenedne meg.

A szürke csöppség pár naposan magabiztosan követi szüleit, a telep majd minden pontján kapirgáló baromfik sem bosszantják.

A telep a ciktáké.

A vidék jellegzetes növény- és állatvilágú homoki gyepjeit évszázadok óta legeltetik. Ha az állatok nem rágják le a burjánzó növényeket, cserjék foglalják el a területet. Az egyik legjobb legelő fajta, a cikta juh a török uralmat követő betelepítések nyomán érkező német ajkú lakossággal került be, elsősorban Tolnában és Baranyában tenyésztették. A dél-dunántúli sváb ajkú falvak jellegzetes fajtája lett, innen ered a másik neve: tolna-baranyai sváb juh. Minden sváb portán megtalálható volt egykoron. Elsősorban azokon, amelyeket másként nem tudtak hasznosítani. A cikta legnagyobb és legtisztább állománya Magyarországon található – eredeti élőhelyéről, Németországból kipusztult. A fajtának gazdasági haszna nincs, kizárólag génmegőrzési célból tartják. Nagydorogra 2004-ben került az első, hatvan példányból álló ciktanyáj.

A meglehetősen igénytelen, könnyen tartható ciktát eredetileg kétszer nyírták – alkalmanként háromkilónyi szőr jött le –, és háziipari termékek készültek gyapjából. Abból készítették az asszonyok a vastag zoknit, a „fuszeklit”, az ujjasokat, a kesztyűket, valamint a sváb kézművesek jellegzetes papucsát, a „pacskert”. Ma egyszer nyírják, de nincs sok öröm benne, mert az ipar a könnyen feldolgozható alapanyagot várja, a ciktaféle durva gyapjúnak nincs piaca.

– Műanyagba öltözünk, nem kell a természetes anyag – sóhajt a szakember, akitől megtudjuk, hogy piac híján a lenyírt gyapjút ellenőrzött körülmények között megsemmisítik. A megbízhatatlan alföldi nyírócsapatok többször átvágták őket, ezért maguk nyírják az állatokat.

– Évente kétszer vágjuk a körmeiket, mert ha visszapöndörödik, akadályozza a járásukat. Ha nagy a pöndör, kisebesedhet a lábuk – mondja a telep munkatársa, Sebestyén Zoltán.

Tavasztól őszig, gyepsarjadástól lombhullásig legelnek a cikták, szálastakarmányra és abrakra a téli időszakban van szükségük. A juhok kevés tejet adnak, a bárányaiknak elég. Mivel gyakori az ikerellés, ilyenkor általában pótolni kell a tejet. Egyébként alig halljuk a hangunkat a karámok előtti részben, olyan hangosan szól a rádió. Nem a hírek érdeklik az állatokat, a folyamatos emberi hang az apróbb ragadozók elijesztésére szolgál.

– Az udvarban láttam sakált, a rókával a karámok előtti folyosón köszöntöttük egymást. Másfél éve szól a rádió, azóta nem volt gondunk – magyaráz Szendi József.

Nyaranta a major nyugdíjas pásztora tereli a nyájat kutyái segítségével. Most azonban hiába keresnénk a pásztort és a nyájat. Az átgondolt tenyésztés ősszel különös időszakot él – ilyenkor kerülnek össze a kosok az anyajuhokkal. De nem akármelyik koshoz kerülhet az adott nőstény. A fülükben elhelyezett biléta alapján pontosan tudják, hogy melyik állatnak kik a felmenői. Olyan kossal nem párosodhatnak, amelyikkel közeli rokoni kapcsolatuk van – el kell kerülni a beltenyésztést. Itt tizenkét kos jut a több mint háromszáz nőstényre. A számokból látszik, hogy elképesztő feladat hárul a hím példányokra.

A legszebb kosokat fejenként negyven-ötven nősténnyel zárják össze, idén öt háremet alakítottak ki. Az egymás melletti karámokat két méter magas kerítés választja el egymástól. A kosokban ugyanis erős a késztetés arra, hogy a szomszédban élő nőstényeket is megtermékenyítsék. Ha átjutnának, borul a tenyésztési koncepció.

A pároztatási időszak két hónapon át tart, tavasszal megszületnek a bárányok. A nőstényekből pótolják az előző évben elhullott állatokat, a felesleget értékesítik, tíz-tizenötezer forintért vehető egy cikta bárány.

A legszebb kosok bekerülnek a tenyésztésbe, a többiek nagy valószínűséggel a vágóhídon végzik. Ezt diktálja a célszerűség.