Jelek a Kárpát-medencéből

Számtalan európai országban bélyegezték meg a téglákat.

Legát István amatőr régész és Dibusz Ferenc, a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesülete elnöke. Történelmi háttér Fotó: Bach Máté

Alighanem szoros összefüggés van a mind többféle hobbi és szenvedély virágzása és az átlagemberek szabadidejének megnövekedése között. Néhány száz évvel ezelőtt csak kiváltságos kevesek engedhették meg maguknak, hogy kézzelfogható hasznot nem hozó kedvtelésüknek, gyűjtőszenvedélyüknek hódoljanak, ma viszont szinte lehetetlen lenne összeszámolni a sokféle passziót.

A bélyeges téglák gyűjtése például egy viszonylag új keletű hobbi, talán néhány évtizede kezdett el pár megszállott minél több egykori mester által megjelölt téglát összeszedni. Mára országos mozgalommá terebélyesedett a téglagyűjtés. 2007-ben külön szervezetet alapítottak Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesülete néven, s a több mint kétszáz fős közhasznú szervezet a közelmúltban aláírásgyűjtést ­kezdeményezett, hogy a Magyar Értéktár minősítse hungarikummá a bélyeges téglákat. A téglagyűjtés komoly szenvedély, annyiban azonban különbözik sok más szabadidős elfoglaltságtól, hogy a múlt megismerése szempontjából kézzelfogható haszna is lehet a jelek dekódolásának és hajdanvolt műhelyek lokalizálásának. Legát István komáromi lokálpatrióta, téglagyűjtő például a monostori erőd bélyeges tégláit kutatva érdekes összefüggésekre derített fényt; kiderült, hogy legalább hat különböző téglavető műhelyből rendeltek az építkezéshez.

A szervezet elnöke, Dibusz Ferenc szerint a hetvenes-nyolcvanas évektől jelentek meg több-kevesebb rendszerességgel tanulmányok a bélyeges téglákról, bár például a székelyderzsi rovásírásos tégláról Jakubovich Emil már 1932-ben közölt leírást. Összefoglaló munka azonban nem született, legföljebb egy-egy régészeti feltárás során előkerült téglákról írtak az ásatás kapcsán. Főként Győrben, a belváros rehabilitációjakor előkerült téglákról írt Lővei Pál művészettörténész, aki a közhasznú szervezetnek is tagja. A Monarchia egyesület rendszeresen jelentet meg könyveket Jeles téglák, jeles emlékeink címmel. A sorozat főszerkesztője, Herczig Béla, idén Magyar Ezüst Érdemkeresztet is kapott életműve elismeréseként.

Legát István amatőr régész és Dibusz Ferenc, a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesülete elnöke. Történelmi háttér
Fotó: Bach Máté

A 2020-ban megjelent, több mint százoldalas tanulmánykötet a sorozat tizennegyedik darabja. Tervbe vették a történelmi Magyarország téglakatalógusának elkészítését is, bár ez a hatalmas munka csak apránként fog elkészülni, hiszen pillanatnyilag mintegy harminc-harmincötezerféle téglabélyeg ismert. Ezeket mintegy 1560-tól a világháború végéig használták különféle műhelyek tulajdonosai, dolgozói. A vető­sablonok közül azonban csak a századforduló óta maradt meg néhány. 1950 után már nem maradtak meg bélyeges téglák, a nagyipari szocialista termeléssel vége lett a hosszú múltra ­visszatekintő jelöléskultúrának. Igaz, a téglajegy a XVI. századnál sokkal régebbi. Gyakran római kori téglákban is található pecsét, különféle, Pannóniában állomásozó légiók azonosító jegyei. De a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületének tagjai inkább a hódoltság ­korától gyűjtik és rendszerezik a téglákat. Gyűjtési területük a történelmi Magyarország, ezért a szervezetnek sok határon túl élő tagja is van.

Számtalan európai országban bélyegezték meg a téglákat, sőt Indiától Amerikáig más földrészeken is találhatók ezzel a módszerrel megjelölt építőkövek. Magyar különlegességnek inkább a téglabélyegek rendkívüli sokfélesége számít. Dibusz Ferenc szerint valóságos téglanagyhatalom vagyunk, talán az egész világ egyetlen országában sem ismert annyi téglabélyeg, mint nálunk. Ezért is kezdeményezték, hogy a bélyeges téglát minősítsék hungarikummá.

Az azonban nem teljesen bizonyított, egyáltalán mi szükség volt a sokszor művészileg is értékes téglabélyegekre, hiszen ha felhasználták a téglákat, már senki sem láthatta a jegyeket.

A gyűjtők azt gondolják, kereskedelmi oka ­lehetett a téglabélyegeknek, védjegynek számíthatott, de erre vonatkozó levéltári forrást még nem ta­láltak. Előfordult, hogy a vetőmunkás is elhe­lyezett valamilyen egyszerűbb jegyet a ­téglán, mert az elkészített téglamennyiség után kapta a fizetést. A XIX. század végéig mindenütt jó minőségű téglát készítettek, ami viszont ­elvetemedett, deformálódott, belekerült egy­egy épület alapjába. A régi téglák kitűnő minősége az agyag hosszú pihentetésének köszönhető.

Dibusz Ferenc 16-17 éve kezdett el bélyeges téglákat gyűjteni. Azóta három garázsa telt meg téglákkal, tíz-tizenötezerféle különböző bélyeget tud bemutatni. Az egyesület tagjai nem árulják a téglákat, legföljebb cserélnek egymás között. Nem a tagok anyagi helyzete határozza meg, kinek mekkora lesz a gyűjteménye, hanem a szerencse és a kitartás. Régi házak bontásainál keresnek korábban nem ismert fajta téglabélyegeket. De sietniük kell, mert a beruházók manapság sokszor néhány nap alatt eltüntetnek egy telekről minden törmeléket. Régi, romos épületekre vadásznak, és a sittlerakó helyeken is jó eséllyel keresgélhetnek. Bár az egyesület tagjai nem árulják a „zsákmányt”, különféle hirdetési oldalakon gyakran látni sok ezer forintos téglákat is, tehát ezeknek a régiségeknek van piaci értékük, amelyet a ritkaság és a bélyeg szépsége befolyásol.

A szenvedélyes téglakeresők túlnyomó többsége az ezredfordulón vált elkötelezetté, ekkor kezdődött meg a rendszerezés, a történeti háttér feltárása és a műhelyek lokalizálása is. Számtalan komoly gyűjtemény jött létre, ezek közül több már megyei értéktárba is került. A hungarikummá minősítéssel az lenne a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületének a célja, hogy központi kiállításon, esetleg a lakiteleki hungarikumok házánál mutathassák be a Kárpát-medence jellemző és különleges bélyeges tégláit.