időjárás 3°C Artúr, Vince 2022. January 22.
logo

Kazinczy lepkéi – Nyelvjárások és anyanyelvjárások

Bárth M. János
2020.10.02. 11:45

A mai magyar köznyelvet a nyelvjárások sokszínűsége felől szemlélve olykor nehezen meghatározható, hogy mi alapján lett egy-egy szavunk az irodalmi nyelv részévé, általánosan ismertté, mindennapi használatúvá, vagy miért maradt szűkebb területen ismert tájszó.

A mai magyar köznyelvet a nyelvjárások sokszínűsége felől szemlélve olykor nehezen meghatározható, hogy mi alapján lett egy-egy szavunk az irodalmi nyelv részévé, általánosan ismertté, mindennapi használatúvá, vagy miért maradt szűkebb területen ismert tájszó. A magyar nyelvjárások atlasza, amely a XX. század közepén gyűjtött adatok alapján tüzetesen írja le a magyar nyelv területi sokféleségét, számos példát mutat olyan esetekre, amikor a köznyelvinek tekintett forma mellett markánsan, nagy területen jelennek meg egyéb változatok. Ma a Dunántúlon és Erdélyben járatos egres mellett mégis nyelvjárásiasnak érezzük a nyelvterület középső részén uralkodó piszkét és büszkét vagy a keleti-északkeleti köszmétét.

Lepke és pillangó szavunk különleges ebből a szempontból: mindkettő „polgárjogot nyert” a köz- és irodalmi nyelvben. A nyelvatlaszok tanúsága szerint a lepke a nyelvterület északkeleti részén, a pillangó leginkább Erdélyben és a Dél-Dunántúlon volt járatos a hagyományos nyelvhasználatban. A Dunántúl nagy részén és a déli területeken a pille forma terjedt el. Néhány kisebb régióban efféle szavak felbukkanása színesíti az összképet: lőding (Őrvidék), pergyuka (Őrség), pillók (Balaton-felvidék), pillancs (Udvarhelyszék), lepitye (Gyergyószék), valamint lipe és lepe a palóc területek középső és keleti részein.

Közismert, hogy a magyar nyelv egységesülésében kitüntetett szerepet játszott az északkeleti régió és az északkeleti nyelvváltozatot beszélő Kazinczy Ferenc, aki határozott véleményével nagyban befolyásolta kortársainak és követőinek nyelvi ítéleteit és az irodalmi nyelv alakulását. Meglepő lehet viszont, hogy Kazinczy­ néhány írásában milyen hevesen küzdött a lepke és a pillangó használata ellen, és többször kinyilvánította, hogy a számára kizárólag elfogadható forma a lepe. Kazinczy konok ellenállását a ma már természetesebbnek ható lepke és pillangó irányában Kardos Albert egy 1932-es tanulmányában így jellemezte: „szinte szerelmes volt a lepébe, nemcsak magába a szóba, hanem azokba a fogalmakba is, amelyeknek a jelképét látta a lepében”. „Plató lelke valék egykor, már most lepe. Szépet / S jót keresék ­ottan: mennyei harmatot itt” – írja Kazinczy A lepe című epigrammájában, és Csokonai síremlékére is ezt a szimbólumot ajánlja: „a monumentum felső részében a’ lepe fog lepdesni”. A lepkét és pillangót viszont ádázan üldözi: „rút és közönségesebb neve: Pillangó”, „Lepe tehát és nem Lepke.”

Ebben az ügyben sem Kazinczy kortársai, sem követői nem fogadták meg a széphalmi mester útmutatását. Kiss Imre, Csokonai barátja így ír Kazinczynak 1806-ban: „Füleimbe sőt egynehányónk Füleibe semmivel sem hangzik szebben Lepe, mint Pillangó, akár Pile, akár Pilla legyen a’ Gyökér, mindenik illik erre az állatra; valamint a’ Leptől is jó a Lepetske, megrövidítve pedig Lepke, de nem Lepe”. Berzsenyi, Kölcsey, Kisfaludy bátran használják a lepkét műveikben, Vörösmarty, Petőfi és Arany pedig „szentesítik” a pillangót: „az édes álom pillangó képében…”.

Mi lehetett az oka Kazinczy Ferenc lesújtó véleményének a lepkéről és a pillangóról? És miért igyekezett a lepét olyan szenvedélyesen helyzetbe hozni? Minden bizonnyal főként azért, mert ez volt az ő gyermekkorában elsajátított, természetes nyelvi formája, anyanyelvjárásának része. Számunkra ez azért kelthet megütközést, mert a pillangó különösen „nagy karriert futott be”: bizonyára zeneiségének, hangzásának köszönhetően gyakran a legszebb magyar szavak között emlegetik. A lepe visszaszorulásában, negatív megítélésében pedig talán szerepet játszhatott a vele összecsengő, csak a XIX. századtól adatolható lepedék.