Tiltott énekek

Nagyváradon 1956. október 24-én reggel, néhány órával a százezres budapesti diákfelvonulás után megalakult a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete. Aznap este Mátyás király kolozsvári szülőházának lovagtermében az egyetemek magyar hallgatói lelkes hangú diákszövetségi gyűlést tartottak. A kisebbségi és nemzeti elnyomás igáját nyögő romániai magyarság megmentőként tekintett Magyarországra.

Ramnicu Sarat, Buzau County, Romania, October 2, 2009: Ramnicu Sarat prison is a former prison located at 53 Ion Mihalache Street in Ramnicu Sarat, Buzau County, Romania. From 1955 to 1963, a significant number of prominent political prisoners were held here by the communist regime and now the building is listed as a historic monument. Fotó: Gabriel Petrescu

A Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár vezette román kommunista diktatúra attól rettegett, hogy a magyar forradalom eszméi átterjednek Romániára. 1956. október 24-én délben ülésezett a Román Munkáspárt Központi Vezetősége: riadókészültségbe helyezték a gyorshadtesteket, növelték a határőrség létszámát, lezárták az augusztus 15-e óta szabadon átjárható román–magyar határt. Teljhatalmú megbízottakat küldtek a magyarok által is lakott tartományokba, akik korlátlanul rendelkeztek a hadsereg, a Securitate, a milícia fölött. A retorzió azonnal elkezdődött.

Kolozsváron 1956. október 25-én letartóztatták Balázs Imre festőművész- és a bolgár származású Tirnován Vid szobrászművész-hallgatót, mert előző este ők vezették az emlékezetes diákgyűlést: 1956. december 13-án gyorsított eljárással hét-hét év börtönbüntetésre ítélték őket. A magyar forradalom és szabadságharc leverése után ugrásszerűen megnőtt a politikai okokból kezdeményezett letartóztatások száma: 1956-ban 2431, 1957-ben 2797, 1958-ban 5170, 1959-ben 8964, 1960-ban 1723 személyt tartóztattak le és állítottak hadbíróság elé. Futószalagon hozták a halálos ítéleteket. A Stefano Bottoni­ főszerkesztésében 2006-ban Csíkszeredában megjelent Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959) című kötet összesítése szerint 45 személyt végeztek ki, 139-en a börtönbeli kínzások, verések következtében hunytak el. A hírhedt Securitate 1957 és 1959 között 430 „ellenforradalmi szervezetet” göngyölített fel. A magyar forradalom a magyar–román kapcsolattörténet egyedülálló pillanata: e sorok írójának összesítése szerint 81 román anyanyelvű értelmiségit, írót, gimnáziumi tanulót, földművest ítéltek el azért, mert együttéreztek a magyar forradalommal, forradalmárokkal. Dr. Alexand­ru Fântânaru aradi ügyvédet 1958. szeptember 1-jén, Teodor Mărgineanu borgóprundi hadnagyot 1957. június 27-én a magyar forradalom eszméivel való azonosulásért végezték ki. A román falvakban a kollektív emlékezet úgy tartja számon: a magyar forradalomnak köszönhetően megszüntették a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást.

Románia egyik legkegyetlenebb politikai börtöne volt a Râmnicu Sărat-i. A forradalom után újra nagyüzem a román gulágon
Fotó: 123rf

Budapesten nyolc erdélyi származású forradalmárt végeztek ki. A szovjet tankokból alig kiszálló Kádár János első kivégzettjei között két erdélyit tartunk számon: a marosvásárhelyi születésű Dudás Józsefet és a Krassó-Szörény vármegyei Szabó Jánost, a Széna téri forradalmárok legendás parancsnokát: 1957. január 19-én végezték ki őket.

Az erdélyi, romániai magyar szervezkedések Stefano Bottoni összegzése szerint „önálló történelmi relevanciával bírnak”. Gráma Jánost, a Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai­ Intézet egykori hallgatóját a magyar forradalom napjaiban tanúsított magatartásáért, Óh, én szép nemzetem című verséért, tiltott forradalmi versek őrzéséért a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1959. május 29-én nyolc év fegyházbüntetésre ítélte. Megjárta a Duna-delta megsemmisítő munkatáborait is. A példátlan retorzió nemcsak a román belső ellenzéket próbálta likvidálni, hanem a magyarság, de a német anyanyelvűek, zsidók, szerbek szinte minden társadalmi rétegét is puszta létében fenyegette. Az 1959. évi brassói íróperben „a társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával Andreas Birknert és Wolf von ­Aichelburgot huszonöt, Georg Scherget húsz, Hans Bergelt tizenöt, Harald Siegmundot tíz év kényszermunkára ítélték.

Bukarestben a diákok egy csoportja 1956. november 4-re utcai tüntetést kezdeményezett, de a Securitate beépült a szervezők csoportjába, és a kezdeményezőket – köztük Paul Goma, Alexandru Ivasiuc, Ştefan Augustin Doinaş később ismertté vált írókat –, az Egyetem téren gyülekezőket 1956. november 5-én letartóztatták és elítélték.

Az erdélyi mártírok emlékköve a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Román áldozatok is voltak
Fotó: Földi Imre / MTI

A temesvári román többségű műegyetem hallgatói az 1956. október 30-án tartott nagygyűlésen követelték a szovjet csapatok azonnali kivonását Romániából, gazdasági kapcsolatokat minden országgal, beleértve a kapitalista országokat is, és hogy hozzák nyilvánosságra a Románia által aláírt gazdasági szerződéseket. Elítélték a szovjet csapatok magyarországi katonai intervencióját. Mintegy kétezer-ötszáz egyetemistát tartóztattak le. Másnap, 1956. október 31-én Temesvár központjában tüntetést szerveztek.A letartóztatottak szabadon bocsátását követelték. Nyílt összecsapásra került sor a diákok és a karhatalmisták között.

A Balkán Machiavellijének tartott Gheorghe­ Gheorghiu-Dej kommunista diktatúrájának a magyar forradalom vérbe fojtása kiváló ürügyet jelentett az „ellenforradalmár-gyanús” kisebbségi értelmiségi elittel, a belső ellenzékkel való leszámolásra. Innen nyílegyenes út vezetett az önálló intézmény- és iskolahálózat elsorvasztásához, 1959 februárjában a Bolyai Tudományegyetem felszámolásához. Ez ellen tiltakozott öngyilkosságával Szabédi László költő, Csendes Zoltán, a matematikai statisztika tanszék vezetője és felesége, az egyesített egyetem rektorhelyettes-jelöltje, valamint Molnár Miklós, a politikai gazdaságtan és gazdaságtörténet előadótanára.

A Szoboszlay-perben tíz személyt ítéltek halálra: 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében kivégezték őket. Az „érmihályfalvi csoport” 31 elítéltje közül Sass Kálmán református lelkész és dr. Hollós István hadbíró százados életét 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben oltották ki. 1959. április 20-án szintén Szamosújváron végezték ki Szígyártó Domokos ozsdolai molnárt.

Baróton, a Petőfi Sándor utcai 1956-os emlékműnél felállított kopjafán ötvennyolc név hirdeti az erdővidékiek példamutató szabadságszeretetét, akiket a Kolozsvári és a Nagyváradi Katonai Törvényszék összesen 383 év börtönbüntetéssel sújtott. Itt olvasható Józsa Csaba, Kovács János, Moyses Márton egykori baróti gimnazista neve, a negyedik diák, Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású volt. A négy 15-16 éves diák 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Bihar megyei Érkörtvélyesnél megpróbált átszökni a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak a szovjet túlerővel szemben vívott harcban. Bíró Benjámin és Józsa Csaba sikeresen átszökött, Debrecenig jutottak. Őket a kádári hatóságok 1957. március 15-én visszaadták a román határőrségnek. Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év kiskorúak börtönében letöltendő büntetésre ítélték.

A letartóztatások, bebörtönzések 1958. március 15-e és 1959 novembere között zajlottak. Összesen huszonegy teológust, illetve időközben felszentelt fiatal lelkészt ítélt el a Kolozsvári Katonai Törvényszék. Az első csoport ellen az volt a vád, hogy a kolozsvári gimnazista Burchard Márta „rendszerellenes” verseit terjesztették. 1959. március 15-én az alig 17 éves diáklányt letartóztatták. Két hónapi vizsgálati fogság után 1959. május 25-én tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. Burchard Márta ötven­hatos versei jelentették az ürügyet Imre Magda kolozsvári magyartanárnő letartóztatására azzal a váddal: nem jelentette fel Burchard Mártát a versei miatt. A teológuscsoport elsőrendű vádlottja a kiváló szónokként, tollforgatóként, professzorként ismert, nemrég elhunyt Péter Miklós biharvajdai helyettes református lelkész volt, akit 1959. március 22-én tartóztattak le. Tiltott dokumentumok, iratok terjesztése vádjával 14 év börtönbüntetésre ítélték. Péter Miklós a szamosújvári börtönben raboskodott. A protestáns teológusok második csoportjának perében az elsőrendű vádlott Fülöp Gábor Dénes református lelkész volt. Ebben a perben ítélték el Adorjáni Dezső evangélikus teológust és ­Böjte Sándor kolozsvári szerszámlakatost, az erdélyi árvák ezrei megmentőjének, Böjte Csabának az édesapját a Gaál Gábor Irodalmi Körben felolvasott verseiért. Böjte Sándor a szamosújvári börtönben súlyos hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, semmilyen gyógyszert nem kapott, a hüvelykujjával nyomkodta a hasfalát. Ez okozta 32 éves korában bekövetkezett halálát.

Soós Ferenc 1958. július 15-i letartóztatásakor a Protestáns Teológiai Intézet harmadéves református teológushallgatója volt. A Kolozsvári Katonai Törvényszék 1958 novemberében tartott tárgyalásán – ellenforradalmi terrorista szervezkedés vádjával – halálra ítélte. Az Elnöki Tanács Soós Ferenc halálos ítéletét életfogytiglani kényszermunkára változtatta. 1964. ­augusztus 1-jén szabadult. A per másik elsőrendű vádlottját, Halmai Pál műegyetemi hallgatót is halálra ítélték, majd az ítéletét életfogytiglani kényszermunkára módosították. A kihallgatás során elszenvedett bántalmazások következtében a szamosújvári börtönben 1960 augusztusában elhunyt. Rabtársa, Szabó Dezső unitárius lelkész Halmai Pál balladája című versében méltatta kivételes emberi tartását. Soós Ferenc csoportjának perében Bálint Pétert és Székely Lászlót életfogytiglanra, Kisgyörgy Olivért és Kóta Pétert huszonöt, Farkas Jánost húsz, Valkai Istvánt tíz év börtönbüntetésre ítélték.

Súlyos veszteségek érték a romániai zsinatpresbiteri evangélikus-lutheránus egyházat, amelynek nyolc lelkészét és teológusát tartóztatták le 1958 végén, 1959 elején. Köztük volt Mózes ­Árpád, a romániai magyar evangélikus egyház 1992 és 2004 közötti püspöke. Azzal vádolták, hogy 1956-ban, amikor egy debreceni ­diákcsoport a kolozsvári Teológiai Intézetbe látogatott, a kollégiumban nacionalista magyar nótákat és tiltott egyetemista dalokat énekeltek, a magyarországi „ellenforradalom” idején lelkesedéssel fogadták az ottani eseményeket, számtalan esetben rágalmazták a romániai népi demokratikus rendszert, szidalmazták a Szovjet­uniót, amiért a magyar kormány kérésére vérbe fojtotta a magyar forradalmat. Mózes Árpád magánbeszélgetések során kijelentette: a nemzetiségi kérdést csak úgy lehet megoldani, ha Erdélyt visszaadják Magyarországnak. Mózest az 1959. május 15-én tartott tárgyaláson 18 év szigorított fegyházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az utolsó szó jogán megkérdezte az elnöklő Vălean Simion hadbíró őrnagytól, mit és mivel vétettek az ország területi integritása ellen. A cinikus válasz: „Nem csináltatok semmit, de csináltatok volna, ha lett volna rá lehetőség!”

Tófalvi Zoltán történész