Akkoriban finom úriemberek kergették a labdát. A keménységéről ismert Manglitz műszaki iroda tulajdonosa volt, a jól fejelő Bródy a gázgyár könyvelője. Weisz okleveles gyógyszerész, Schlosser Imre pedig városházi tisztviselő a vízvezetékosztályon. Mindezt megírták a lapok, szóval igaz volt. Megjegyzem, hogy a sportrovatban több játékosnál közölték a vallását (innen tudjuk, hogy Borbás dr., Rumbold és a BTC-ből Szendrő is római katolikus volt), de aztán több szurkoló beírt a lapnak, hogy nincs értelme felekezetek szerint osztályozni sportembereket, úgyhogy ez abbamaradt.
Bizakodva vártuk a következő szezont. Erre fel egy Gavrilo Princip nevű barom egy hétre rá, hogy a Fradit fogadhattuk, megölte a trónörököst és kedves feleségét. Jó időre lőttek a bajnokságnak.
*
A veterán: Tizennyolc telén keveredtem haza Szibériából, merthogy orosz fogságba kerültem. A táborban sem szűnt meg a futballélet. Udvariassági meccseket játszottak a tisztek. Na, ilyet se pipáltam még! Ha a labda egy századosnál volt, a rangban alacsonyabb tőle el nem vehette, ellenben ha magasabb rangú közeledett, kötelessége volt a bokát összevágni, magát meghajtani, s átengedni a labdát neki. Miközben éheztünk, fáztunk, a tífusz tizedelte a fogolytábort. Ki érti ezt? Csak álltunk, és bámultunk. Már aki tudott állni, mert az én bal lábamat még a visszavonulás idején levágták. Elüszkösödött.
Kezembe került az a régi fénykép, mikor a Fradi nálunk játszott. Bejelöltem grafittal, aki megmaradt a háborúban. Nézzék csak a képet: három játékos meg a mecénásunk civilben, a bal szélen. Neki viszont mindene odalett. Így ért véget a futball minálunk. Elfogytak a játékosok.
Fortepan-történetek
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!