Ellenkezem, tiltakozom! Amikor Hamvas Béla Scientia sacra című munkájában olvasom: „Az egész újkori humanitáskultúra, a lélektan, az irodalom és társadalomtudomány, a filozófia, a morál, az esztétika, a filológia, a vallástudomány teljes egészében és kivétel nélkül megvalósíthatatlan […]. Ez a sok millió kötet fölösleges, haszontalan, hiábavaló, bizonyos tekintetben fájdalmasan értelmetlen, s mintha meg se lenne írva. Merő […] idealitás, magas fecsegés, tartalmatlan, nemlétező igény számára készült, nemlétező cél érdekében, illuzórikus színvonalon, a valóságos emberi léttel semmi kapcsolata sincs, nem volt és nem is lesz.”
Ekkor Horváth Gergely tanár úr felhívja a figyelmemet egy turisztikai szakcikkre: „A mindfulness és liminalitás felértékelődése: spirituális elvonulási központok, a fenntartható jövő desztinációi?” Összefoglalása: „A globális szocio-ökológiai válság mélyülésével párhuzamosan felértékelődik a desztinációk belső transzformációt katalizáló liminális jellege. A liminális potenciál aktualizálódásának és így az ennek nyomán megvalósuló belső transzformációnak is alapfeltétele az éber, nyitott jelenlét, a tudatosság és a figyelem, amit mindfulness néven ismer a szakirodalom…”
Ellenkezzem Hamvassal? Érkezik egy konferenciafelhívás: „A lokális/globális fogalompár megkülönböztetése megérthető a modernizációról, a »modern életről« szóló diskurzus termékeként, melynek fő jellemzője, hogy minden területen az univerzalitás igényével lép fel: a »mindenre« kiterjedő tudás, a »mindenkire«” vonatkozó etikai elvek érvényesítését fogalmazza meg […]. A közelmúlt történései viszont azt sejtetik, hogy ez a fajta globalizációs konszenzus is felbomlóban van, és egyre nagyobb szerepet kapnak a lokális kérdésfelvetések […]. Kérdés tehát, hogy voltaképpen milyen fogalmi premisszák mellett működik a lokalitás/globalitás szétválasztása? Egyáltalán van-e még »helye« a lokalitásra való rákérdezésnek a globalizáció folyamatában, és ha igen, hogyan? Ha a lokalitást a globálisba való behálózottság mentén értelmezzük, vizsgálat tárgyává válnak a modernizációt övező biopolitikai folyamatok, illetve centrum és periféria viszonyának gazdasági és politikai jelentősége: hogyan mutatkozik meg a centrum válsága a periférián, illetve megfordítva, milyen lehetőségei vannak egy globális krízisre adott lokális válasznak?”