A kétezres évek elején kezdeményezés indult Magyarországon a nemzeti értékek összegyűjtésére, rendezésére, hogy azok a következő nemzedékek számára is megmaradjanak. Összefoglaló megnevezésként ezek a hungarikumok. E törekvés folytán született végül a 2012. évi XXX. törvény, amely kimondja: „Gyűjtőfogalom, amely […] olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.” És hogyan válhat valami hungarikummá?
Alulról építkező, többlépcsős folyamat végeredményeképpen. Első körben – a meghatározott formanyomtatvány kitöltésével – bárki javasolhat értéket az alapszintű értéktárakba. A felvételt követően az immár nemzeti érték felterjeszthető a Hungarikum Bizottsághoz a Magyar Értéktárban található, kiemelkedő nemzeti értékek közé, majd – kedvező elbírálást követően – a Hungarikumok Gyűjteményének tételei közé.
Vagyis hungarikummá kizárólag olyan kiemelkedő nemzeti érték válhat, amely előzőleg felvételt nyert a Magyar Értéktárba.
Ez alól csak a törvény erejénél fogva hungarikummá minősített tizenkét érték – az UNESCO világörökségi helyszínek, a szellemi kulturális örökség területéről származó hungarikumok köre – képez kivételt. Az idetartozó értékek külön elbírálás nélkül is hungarikummá válhatnak (vagyis anélkül, hogy végigjárnák a fentebb vázolt értékpiramis szintjeit). Ilyenek például a számos kül- és belföldi turistát vonzó, népszerű idegenforgalmi helyszínek: Hollókő ófalu és táji környezete; az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai; az ezeréves Pannonhalmi Főapátság és természeti környezete; a Hortobágyi Nemzeti Park, vagyis „a puszta”; Sopianae, Pécs ókeresztény temetője. Ha pedig valakinek a fővárosban támadna kedve bejárni e helyszíneket, Budán például a Várnegyed, a Gellért-hegyi Szabadság-szobor és a Citadella, a pesti oldalon – egyebek mellett – a Parlament, az Andrássy út, a millenniumi földalatti vasút és a Hősök tere láttán jusson eszébe a hungarikum szó.