(Az Est, 1920. december 23.)
*
Nagybiccséről jelentik: Dubik Pál peredméri plébános estefelé hazaérkezett Pejvás községből, ahol az elemi iskola hittanóráját látja el. Mikor előszobájába lépett, lövés dördült el, amely fején találta. A második lövést már a földön elterülő papra adta le a gyilkos, ez azonban már nem talált. A plébánosnak még volt annyi ereje, hogy a szomszédba vánszorgott, ahol sebeit bekötözték és a pozsonyi kórházba szállították. A plébános lelkes magyarbarát hírében állott, minden valószínűség szerint politikai természetű gyilkossági kísérletről van szó, melyet a Szibériából hazakerült légionárius rablógyilkosok „nemzeti tisztogatás” jelszava alatt minél gyakrabban követnek el. Megjegyzendő még, hogy a plébániával szemben éppen a cseh csendőrség laktanyája van, a merénylőnek mégis nyoma veszett.
(Friss Ujság, 1920. december 24.)
*
A szomorú emlékű kommunizmus egyik eredeti hőse került tegnap a vádlottak padjára. Veres Péter pályamunkás volt Balmazújvárosán, és mint tudni vágyó fiatalember, sokat foglalkozott a szociálizmussal. A Károlyi-forradalom felszínre hozta, a földosztó bizottság tagja lett.
A kommün alatt pedig direktóriumi tag. Huszonöt váddal terhelve került a vádlottak padjára Veres Péter. Lefoglalta a községi pénztárt, a takarékpénztárt és a postát. Felleltároztatta a földbirtokokat és lakásokat rekvirált. Nagy Kálmán táblabíró elnöklete alatt ítélkezett az ötös tanács Veres fölött, aki mindent beismert, de azzal védekezett, hogy elragadta a fiatalos becsvágy és a forradalmi korszellem. Baróthy Zoltán kir. ügyész vádbeszéde és Fráter Lajos dr. védelme után egyévi fogházra ítélték a megtérő bűnöst.
(Egyetértés, 1920. december 25.)
*
Hetedik karácsonyunk ez az idei, amikor szívünk sem tud nyugodtan megülni a fenyőfa tövében, és riadt rebbenéssel elszáll messze vidékekre. Előbb hegységek csúcsait járta be karácsony este, kereste az apákat és fiakat, akik a havas éjszakába fúródó tekintettel az ellenséget kémlelik; ma erdélyi és felvidéki házak ablakai alatt röppen el, hogy megnézze, bíznak és remélnek-e még azok, kiknek hazatérésébe mi végső bizalmunkat és reménységünket vetjük. Szobánk, hol az örökzöld fa áll, hideg, mert fűtetlen. Utcáink sötétek, és nem halljuk a szaladó szánok csengését, sem a hazatérő ezrek vidám lármáját. Lelkünkben meg hadjáratok és forradalmak izgalmai remegnek, véres látomások kísértenek, bosszú, gyűlölség, vad osztozkodási vágy salakja kavarog, és régi kedvünk, ha széttárja szárnyait, romokra telepszik, hogy azokat eltakarja.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!