Füvenyes ponk

A ma elsősorban történészként ismert Pesty született szervező alkat, klasszikus hivatalnok volt.

Így kezdődik „a haza helyneveinek gyűjtésére és összeírására” vonatkozó utasítás: „A cél hazánk összes helyneveinek magyarázása, értelmének kinyomozása. Azon élvezeten kívül, hogy […] helyneveink értelmét fölfoghatjuk, igen nagy nyereménnyel kínálkozik a nevekben fekvő rejtély megnyitása történeti és nyelvészeti tekintetben […]. Hogy ezen cél elérethessék, szükséges mindenek előtt, hogy mindazon tárgy, a melynek topographiai neve van, figyelembe vétetvén, az egész névkincs összeirassék.” E szavakkal indította el 1864-ben az ötletadó Pesty Frigyes mindmáig az egyik legértékesebb történeti-nyelvészeti adattárunk gyűjtését.

A helynevek történeti-nyelvészeti jelentőségének gondolata a XIX. század elején bukkan föl elsőként Virág Benedek 1804-es levelében. A következő évtizedekben a Magyar Tudós Társaság pályázatok kiírásával járul hozzá a nemes feladathoz, de az igazi áttörést az 1823-ban Temesváron született Pesty Frigyes ambiciózus vállalkozása, az országos helynévgyűjtés hozza meg.

A ma elsősorban történészként ismert Pesty született szervező alkat, klasszikus hivatalnok volt. Az 1849-es szerepvállalását követő viszontagságok után különféle gazdasági társaságok, egyesületek vezetőjeként működött. Helynevek iránti vonzalmát elsősorban a népiségtörténet, a korai etnikai viszonyok iránti érdeklődése táplálta: „a korábbi lakosok nemzetisége a helynevekben felismerhető még akkor is, midőn az illető nemzetiség már régen kiveszett…”

Kiválóan ráérzett arra, hogy egy országos helynévgyűjtés végrehajtásához a hatóságok hathatós segítsége, illetve az egyes települések határát ismerő helyi lakosság közreműködése szükséges. Kitartó levelezéssel elérte, hogy a Helytartótanács 1864-ben az ország valamennyi helységébe aprólékosan szerkesztett kérdőívet küldjön szét, amelyben a település nevének változataira, eredetére, a helység történetére, de legfőképpen a környékbeli helynevekre, mezők, szántók, erdők, hegyek, patakok stb. nevére kérdeztek rá.

A bő egy év alatt összegyűlt, mintegy 28 ezer oldalas (ma a Széchényi-könyvtárban, 63 kötetbe kötve őrzött), grandiózus kéziratos helynévtár kincsesbányája a helytörténeti és nyelvészeti kutatásoknak. Értékéből az sem von le igazán, hogy az egybeállított adatok minősége és mennyisége településenként jócskán különbözik.

A feladattal megbízott hajdani jegyzők, tanítók, lelkészek, elöljárók akkoriban sem egyforma odaadással végezték munkájukat: volt, aki lokálpatrióta szeretettel átszőtt sorait hosszú oldalakon át vetette papírra (sőt verssel, képekkel toldotta meg beadványát), és igyekezett minden helyi nevet összegyűjteni, és volt, aki rövid, elutasító mondatokkal dobta vissza a számára kellemetlen feladatot. De az is előfordult, hogy többszöri felszólításra sem küldték be a kért kérdőívet.

Az egyes települések kéziratos helynévanyaga ma többféle kiadványban: helytörténeti munkákban, az 1960-as évektől zajlott országos helynévgyűjtések megyei, járási földrajzinév-kötetei­ben olvasható, de egy részük (főként határainkon túlról) ma is kiadatlan. Örömteli, hogy nemrégiben megjelent a Székelyföld Pesty-féle gyűjtésének tudományos igényű kiadása, amelyből – akár az interneten is – szemezgethetünk szebbnél szebb helynevek közül: Csinód pataka, Füvenyes ponk, Lármahegy, Ördöglik, Őrkő vápája, Síró kút, Szármánytető stb. Ezekből a kiadványokból – a helynevek és névmagyarázatok feldolgozásra váró tömege mögül – az egykori névadók, névhasználók gondolkodása és a kérdőívet becsülettel kitöltő helyi tisztségviselők egyénisége is megcsillan: „és ha ezen egyszerű munkácskámmal a nagyméltóságú Magyar Akadémiának a célt bármi parányilag megközelítő adattal szolgálhatok, szerencsém legfőbbikei közé számítandom. Alsofalván, Bálint Jóseff ref. tanító”.