Beszédes ember voltam világ életemben, Szepesit utánoztam, és közvetítettem mások gombfoci meccseit. Még az osztályfőnököm is támogatta, hogy jelentkezzek a Rádióba, mikor meghirdették ötvenkilencben, hogy riporter őrsöt szerveznek ügyes gyerekeknek. Vajek Robi bácsi – a hátsó sorban áll a képen – második apánk volt. Mindenkinek segített, Dévényi Tibiben például meglátta a későbbi nagymenőt. Ő is ott vigyorog a középső sorban balról.
Otthon a család örült, hogy fölvettek, de féltettek is. A szüleim nem voltak párttagok, ráadásul a nagybátyám Kanadába disszidált a forradalom után. Nem akarták, hogy letörjek, de tudták, hogy ezzel a pedigrével nem fogok karriert csinálni a Rádióban, amit egyenesen a pártközpontból irányítottak.
Fotó: FORTEPAN
Mindig vonzott a technika, szerettem bütykölni, úgyhogy adta magát két év múlva, mikor az őrsből kiöregedtem, hogy elektronikai technikumba menjek, aztán Műegyetemre. Így lettem hangmérnök, friss diplomával visszakerültem a Bródyba, ahol akkor már mindent ismertem. Azért feledhetetlen volt az a két év a rádiós őrsben. Kimehettünk helyszínekre népszerű riporterekkel. A téesz anyagokat különösen szerették akkoriban. Gyönge koszton éltünk itt, a fővárosban, falun viszont rogyásig pakolták az állami Volga csomagterét, míg készültek a hangképek a töretlen munkasikerekről.
Abban az évben indult a Szabó család. Beszöktünk a felvételekre, figyeltük a híres színészeket. Hétfőn esténként egy ország hallgatta, pláne amíg nem volt hétfőn tévéműsor. A családom kedvenceit, Básti Lajost, Tolnay Klárit, Latabár Kálmánt én a Pagodában hallottam viccelődni. Rodolfóval, a nagy bűvésszel egyszer még interjút is készítettem, és hajszál híján leadták a délelőtti műsorban.
Fogalmam sem volt arról, hogy ötvenkilenc márciusában, mikor én először léphettem át a Rádió kapuját, felakasztották Mansfeld Pétert, a megtorlás legfiatalabb áldozatát. Egyidős volt a bátyámmal, megvárták, míg nagykorú lesz. Kilencvenig mi erről semmit se hallottunk.
Apám mindig azt mondta, hogy ne politizáljak, mert akkor egyszerűbb lesz az életem. Betartottam, olyannyira, hogy még a Tinédzserpartit is csak a haveroknál hallgattam. A Rádióban szerettek, idővel én lettem az Öreg, mindennel hozzám fordultak. Aztán az ezredfordulón egyik napról a másikra leépítettek. Engem, a műszaki szakit, a Pista bácsit, aki soha nem politizált.
