időjárás 31°C Huba 2022. augusztus 19.
logo

Kovács Zoltán: A helyszíni szervezők mérlegelésére bízzuk a fővárosi rendezvények megtartását

Riporter őrs, zászlónak tisztelegj!

Gazsó L. Ferenc
2020.12.30. 17:44
Riporter őrs, zászlónak tisztelegj!

Beszédes ember voltam világ életemben, Szepesit utánoztam, és közvetítettem mások gombfoci meccseit. Még az osztályfőnököm is támogatta, hogy jelentkezzek a Rádióba, mikor meghirdették ötvenkilencben, hogy riporter őrsöt szerveznek ügyes gyerekeknek. Vajek Robi bácsi – a hátsó sorban áll a képen – második apánk volt. Mindenkinek segített, Dévényi Tibiben például meglátta a későbbi nagymenőt. Ő is ott vigyorog a középső sorban balról.

Otthon a család örült, hogy fölvettek, de féltettek is. A szüleim nem voltak párttagok, ráadásul a nagybátyám Kanadába disszidált a forradalom után. Nem akarták, hogy letörjek, de tudták, hogy ezzel a pedigrével nem fogok karriert csinálni a Rádióban, amit egyenesen a pártközpontból irányítottak.

Magyar Rádió, a Gyermekrádió riporterőrse. 1959. Adományozó: Szalay Zoltán
Fotó: FORTEPAN

Mindig vonzott a technika, szerettem bütykölni, úgyhogy adta magát két év múlva, mikor az őrsből kiöregedtem, hogy elektronikai technikumba menjek, aztán Műegyetemre. Így lettem hangmérnök, friss diplomával visszakerültem a Bródyba, ahol akkor már mindent ismertem. Azért feledhetetlen volt az a két év a rádiós őrsben. Kimehettünk helyszínekre népszerű riporterekkel. A téesz anyagokat különösen szerették akkoriban. Gyönge koszton éltünk itt, a fővárosban, falun viszont rogyásig pakolták az állami Volga csomagterét, míg készültek a hangképek a töretlen munkasikerekről.

Abban az évben indult a Szabó család. Beszöktünk a felvételekre, figyeltük a híres színészeket. Hétfőn esténként egy ország hallgatta, pláne amíg nem volt hétfőn tévéműsor. A családom kedvenceit, Básti Lajost, Tolnay Klárit, Latabár Kálmánt én a Pagodában hallottam viccelődni. Rodolfóval, a nagy bűvésszel egyszer még interjút is készítettem, és hajszál híján leadták a délelőtti műsorban.

Fogalmam sem volt arról, hogy ötvenkilenc márciusában, mikor én először léphettem át a Rádió kapuját, felakasztották Mansfeld Pétert, a megtorlás legfiatalabb áldozatát. Egyidős volt a bátyámmal, megvárták, míg nagykorú lesz. Kilencvenig mi erről semmit se hallottunk.

Apám mindig azt mondta, hogy ne politizáljak, mert akkor egyszerűbb lesz az életem. Betartottam, olyannyira, hogy még a Tinédzserpartit is csak a haveroknál hallgattam. A Rádióban szerettek, idővel én lettem az Öreg, mindennel hozzám fordultak. Aztán az ezredfordulón egyik napról a másikra leépítettek. Engem, a műszaki szakit, a Pista bácsit, aki soha nem politizált.

Új generáció

Sose erőltettem a gyereket, mégis az én szakmámat választotta. Hangmérnök lett. Még ott voltam, mikor fölvették gyakornoknak a Rádióba, velünk büszkélkedtek, hogy apáról fiúra száll a mesterség. Mindig mondtam a fiamnak, amit otthonról hoztam, hogy ne politizáljon, ha nyugodt életet akar. Mikor hazajött az Erdély tüntetésről, akkora pofont kapott, hogy magam is megsajnáltam. Azt mondta, hogy nincs bennem érzés mások baja iránt. Bennem, aki kis korától támogattam Kanalas Etelkát, mikor felszökött Pestre a nyolc gyerekes nyomorból.

Összefogtunk a műhelyben, taníttattuk, vagy tíz éven át pénzeltük, míg ember lett belőle. Ezt persze a fiam nem tudta. Hallgattam róla, nem szeméremből, hanem mert azt kerestem, hogyan tudom kívül tartani az enyémeket a világ zajától.

Nem ment könnyen, mert akkorát fordult minden, mintha földrengés lett volna. Buktak a komcsik, jöttek az újak, de én kitartottam az elveim mellett: kisember ne politizáljon. Engem kitettek a Rádióból, de a fiam bent maradt. És hallgatott is rám, egészen 2006 októberéig.

Akkor, a forradalom évfordulóján ütötték, verték a népet az utcán. Szerencsére a fiam éppen ügyeletes volt a Rádióban. A stúdiókból mindenkit hazaküldtek, aki nem volt inspekciós. A fiam a műhelyben rekedt. Annak a felső kis ablakán át látta, hogy hozzá hasonló fiatalokat hoznak be a Rádió hátsó udvarára, ahova nem lehet belátni. Fal felé fordítva térdepeltetik őket jelzés nélküli egyenruhás emberek, és időnként végig vernek rajtuk. Aki elájult, azt felmosták.

Később elszállítottak mindenkit. A fiam éjjel kijött a Rádióból, és egy hónap múlva családostól elhagyta az országot. Azt mondta, ha ez megtörténhet, akkor védtelen, a családjával együtt. Azóta jó, ha évente látom az unokáimat.

Nem értem. Hisz sosem politizáltam. Én már semmit nem értek.

Fortepan-történetek

Mulatnak az elvtársak

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.