– Tőlem néhány utcára, az egyik érdi általános iskolában látható egy domborműve, melyet Kőrösi Csoma Sándorról készített.
– Milyen kicsi a világ! Nincs róla jó fotóm, megtenné, hogy alkalomadtán készít egyet róla?
– Persze, szívesen. A zenekonzervatóriumban 1953-ban, 23 évesen végzett zeneszerzés, karmester, oboa szakon. Miért lett ügyelő?
– Édesapám nagy zenerajongó volt, gyerekként rengeteg operát hallgattunk otthon. A bátyám, István hegedülni tanult, engem pedig zongorázni taníttattak. Sokat duetteztünk együtt. Már gimnazistaként nekünk kellett előteremteni a betevőt, mert édesapánkat elvitték Oroszországba. Később István Budapestre került, a Magyar Állami Operaház hegedűse lett. Ő szólt, hogy megüresedett az Erkel Színházban a főügyelő helye. Életemben először A csodálatos mandarint láttam. Szédelegve jöttem ki, annyira tetszett. Szerencsére rögtön fölvettek fülkés ügyelőnek. Egy előadáson legalább két ügyelőnek kell lennie. Az egyik a „mélyvíz”-ben van, ő küldi be a szereplőket a színpadra, a másik a fülkében. Ott van az előadás szíve-lelke. A fülkés ügyelő össze van kötve a világosítókkal, kellékesekkel, díszítőkkel, az öltözőkkel, az egész házzal. Mindenki neki jelent, és sok mindenről ő dönt. Fél évszázad alatt azóta már legendává vált nagyságokkal dolgoztam együtt. Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv rendezőkkel, Ferencsik János karmesterrel. Ferencsik előadás előtt mindig a folyosón sétált, majd mikor minden a helyén volt, én indítottam. Egyik este a párt nagyjainak játszottunk. A szervező odalépett Ferencsikhez: „Karnagy úr, kérem, a műsort a szovjet himnusszal kezdjük, majd utána a magyarral. – A sorrend a magyar himnusz, aztán a szovjet – válaszolta Ferencsik. – Nem, nem, fordítva – ellenkezett a szervező. Ferencsik elővette a pálcáját: – Nézze, uram, ebben a pálcában mind a két himnusz benne van. Odaadom magának, és dirigálja őket olyan sorrendben, ahogy akarja.” Persze, hogy a magyar himnusszal kezdtünk.

Fotó: Góg Laura
– Mikor kezdett el szobrászattal foglalkozni?
– Nem sokkal azután, hogy bekerültem az Operába, ahol nagyszerű szobrászok és festők voltak. Följártam hozzájuk a műhelybe, mert kezdetben ők segítettek mintázni, majd Molnár-C. Pál vett szárnyai alá. Később a fiataloknak – énekeseknek, balettosoknak – képzőművészeti kört szerveztem.