Kémek kéme

Az Egyesült Államok elitje szemében még most is aljas hazaáruló, míg az izraeliek­ egy része nemzeti hőst faragott belőle: Jonathan Pollard harminc év börtön,­ öt év lakhelyelhagyási tilalom után tavaly év végén ­végleg ­visszanyerte szabadságát.

Jonathan Pollard szabadon bocsátásáért tüntetnek Jeruzsálemben 2013-ban. Hazafias elkötelezettség és pénzéhség Fotó: Uriel Sinai Forrás: Getty Images

Pollard 1984 tavaszán meghívást kapott Manhattanbe egy zsidó közösség által szervezett összejövetelre, ahol találkozott Aviem Sellával, az izraeli hadsereg repülőtisztjével, aki épp informatikai továbbképzésen vett részt az Egyesült Államokban. Sella annak a Lakam névre hallgató kis izraeli csoportnak volt a tagja, amelynek feladata tudományos információk gyűjtése volt. Vezetője az a Rafael Eitan, aki később Pollard tartótisztje lett, aki csak az akkori miniszterelnöknek, Simon Peresznek és Jichák Rabin védelmi miniszternek volt köteles tevékenységéről beszámolni.

Ez a szupertitkos szervezet végül is nagy szerepet játszott abban, hogy Amerikában Pollardot letartóztatták, mert amikor személyesen védelmet kért a washingtoni izraeli nagykövetségtől, egyszerűen kidobták az utcára. A követségen senki sem tudott arról, hogy Izraelben ilyen szervezet működne.

Pollard kifecsegte a repülőtisztnek, hogy milyen szigorúan bizalmas anyagokhoz fér hozzá a tengerészetnél. Ezek esetleg érdekelnék Izraelt? – tette fel beszélgetőtársának a kérdést. Sella sem most jött le a falvédőről, tapasztalt kémként arra gyanakodott, hogy az amerikaiak ilyen átlátszó trükkel próbálnak meg csapdát állítani számára. Aztán Eitannal beszélve még­iscsak úgy döntöttek, hogy kipróbálják Pollardot. És a kémek kéme elkezdte tömegével szállítani a dokumentumokat új megbízóinak. Mind hétpecsétes katonai titok volt.

Az FBI szakértői a letartóztatásakor 32 kilogrammnyi titkos anyagot találtak a lakásán, és az átadott dokumentumokról még nem is beszéltünk. Vélhetően a legfájóbbak azok a könyvecskék voltak, amelyek a Nemzetvédelmi Ügynökség, az NSA hozzáférési kódjait tartalmazták, a sok év alatt összehozott információs bázis feltárult az izraeliek előtt is. De voltak itt hipertitkos tervrajzok hadügyi fejlesztésekről, sőt a Szovjetunió kémtechnikájáról szóló tanulmány is.

Az Izrael iránti „hazafias elkötelezettség” mellett más is élénken érdekelte Pollardot, mégpedig a pénz. Erre hamar rájött az izraeli tartótisztje, aki nem fukarkodott az adományokkal. A zsidó állam több mint 540 ezer dollárt (ez ma 1,3 millió dollárnak felel meg) áldozott amerikai kémjére. Tízezer dolláros nyaklánc a feleségnek, a férj 2500 dolláros havi apanázsban részesült, és az utazások fizetése. Pollard és neje európai körúton vett részt, amelynek során felkeresték Saint-­Tropez-t, Cannes-t, Nizzát, Monte-Carlót, Firenzét, Rómát, Velencét, Innsbruckba és Münchenbe is ellátogattak, mindenhol a legjobb hotelekben szálltak meg, a legjobb éttermekben ettek, mert tudták, nekik ez ingyen van, a költségeket az izraeli titkosszolgálat fizeti. A Pollardtól származó értesülések játszhattak szerepet abban, hogy 1985-ben izraeli gépek porig bombázták a Palesztinai Felszabadítási Szervezet tuniszi központját, és 1988-ban egy izraeli kommandó – ugyancsak Tuniszban – megölte a PFSZ helyettes parancsnokát, Abu Dzsihád veszélyes terroristát.

Ám a feletteseinek feltűnt, hogy olyan anyagokat kér ki az archívumból, amelyeknek semmi közük a napi munkájához, ráadásul azokat hanyagul az asztalán is hagyta. Értesítették erről az FBI-t, amely egyre szorosabbra fonta körülötte a hálót. 1985 novemberében Pollard is érezte, hogy egyetlen menekülési útvonala van, az izraeli követség. Miután nem kapott bebocsátást, az utcán az FBI emberei várták. Két év múlva hirdettek ítéletet, ekkor szabták ki rá az életfogytiglant. Ezt követően, ha magas rangú amerikai–izraeli tárgyalásokra került sor, az izraeliek mindig rimánkodtak az amerikai elnököknek azért, hogy Pollardot bocsássák szabadon.

Az amerikai hadügyi és hírszerzési lobbi azonban erősebbnek bizonyult, és ragaszkodott az ítélet érvényesüléséhez. Bill Clinton elnök járt a legközelebb ahhoz, hogy megkegyelmezzen a kémnek, de George Tenet, a CIA főnöke egyértelműen jelezte, ha ez megtörténik, akkor ő lemond, és beszámol arról, hogy mekkora kárt okozott Pollard tevékenysége. „Majd akkor lesz szabad, ha a síromon járkál” – ez volt Joe Bidennek, Obama alelnökének – a jelenleg megválasztott államfőnek – a határozott véleménye.

Korábban Bret Stephens, a The Jerusalem Post egykori főszerkesztője mondta a kémügyről: „Nem válik Izrael becsületére, hogy hőssé magasztal egy mániákus hazudozót, egy arrogáns kokainost, aki elárulta hazájának tett esküjét, milliárdos károkat okozva ezzel szövetségesünknek. Ezért tetemes summát kapott. Nem mutatott ítélethirdetéskor a legcsekélyebb megbánást sem, ezzel erősítve a zsidó összeesküvés teóriáját, ráadásul a népe mártírjának állítja be magát.”