Ha kíváncsiak vagyunk a jövőre, érdemes néha hátratekinteni. A tatárjárás után IV. Béla a megfogyatkozott magyar lakosság pótlására vlachokat, mai szóhasználattal románokat telepített Erdélybe, akik bár jogilag nem számítottak az államalkotó nemzetek közé, ma mégis ők Erdély birtokosai. A történelem jó tanítómester. Találgathatjuk, milyen nyelven, milyen istenhez imádkoznak Európában száz év múlva, de Borda szerint addig is hasznosabb, ha a száz éve elszakított nemzetrészeinkkel foglalkozunk. Hátha akkor kevésbé tudnak elszakítani bennünket a saját kultúránktól.
A Kettős kereszt borítóján elöl Szent István címere, hátul Jászai Mari levélpapírjának dísze, nadrágszíj profetikus felirattal: „leszsz még rosszabbul is.” Néhány évig úgy tűnt, Trianon revíziója lehetséges, aztán minden maradt a régiben, sőt a második világháború után még három Pozsony alatti falut is hozzácsaptak a zsákmányhoz. A gyötrelemnek ezzel még nem volt vége, keserves negyven év következett. „Európa nyugati felén befejeződött a háború, de keleten túl kellett élni a bolsevik diktatúrát, amely szétverte az értékőrző családokat, felszámolta a hagyományos parasztságot, az öntudatos munkásokat proletárrá züllesztette, a szellemi embereket kitelepítette, üldözte, munkatáborokba zárta.” Ez a soknál is több, a szerző Petőfivel nyugtázza: „Isten csodája, hogy még áll hazánk.” A magyar jövő nem Trianontól kezdve tűnt reménytelennek, hanem Mohács óta az. Közben pedig a legkisebb esély is esély. A padlóra küldött magyar nemzet megint fölállt.
(Borda Lajos: Kettős kereszt. Trianon konzervatív katolikus szemmel. Borda Antikvárium, Zebegény, 2020, 56 oldal. Ármegjelölés nélkül)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!