Szabadkártya

Új évtized, új világ kezdődik? Megváltoztak a pandémia nyomán társadalmi, gazdasági, környezeti kapcsolataink? Milyen évek várnak ránk a Covid–19 után? A lehetséges válaszokról Bartus Gábor környezetpolitikai szakemberrel, Dávid Beátával, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadójával, egyetemi tanárral, Dúll Andreával, az ELTE Pedagógiai Pszichológiai Kar Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetőjével, Kömlődi Ferenc jövőkutatóval és Rab Árpád trendkutatóval beszélgettünk a Lugas kerekasztalánál.

Koncertközönség szobanövényekből a barcelonai Gran Teatre del Liceu operaházban. Az akció célja felhívni a figyelmet a koronavírus következményeire Fotó: Nacho Doce Forrás: Reuters

Lugas: Az amerikai Time magazin egyik decemberi címlapján nagy 2020 virított fekete számokkal kiírva, alatta a felirat: „A legrosszabb év”. A hosszú bezártság és az eddig nem nagyon tapasztalt kihívások miatt túldramatizáljuk a helyzetet, vagy valóban fenekestül felfordult a világ?

Rab Árpád: Azt gondolom, túldramatizáljuk. Mindannyian megszenvedjük a járványt, de nem nevezném a legrosszabb évnek 2020-at. Nem háború sújtotta országban élünk, nincs éhezés, mindössze nehezen élünk meg korlátozásokat. Ezek megszűnése a jólétünk visszavétele lesz. Számos pozitívum is történt, látjuk, hogy a digitális kultúra hogyan segít a kapcsolattartásban, eddig hasonló járványt nem élt meg az emberiség, hiszen karanténban is tudunk kommunikálni, otthonról dolgozni, iskolába járni. Nagy hatású év volt 2020, viszont ha ez volt az emberiség legrosszabb éve, akkor nyugodt vagyok a jövőt illetően.

Rab Árpád
Fotó: Neményi Márton

Bartus Gábor: Nagyjából egyetértek. Azért tűnik tragikus évnek 2020, mert a fejlett országokban boldog békeévtizedeket éltünk meg. Másképp gondolkozik viszont a régóta polgárháborús körülmények között élő afgán, az alacsony életszínvonalhoz szokott afrikai, akiknek vicces tragikusnak nevezni 2020-at. A fejlett országokban élő polgárnak azonban legfeljebb a szülei éltek meg háborút, így a jelenlegi helyzet sok korlátozást és akár sok személyes tragédiát okoz a megszokott jólétéhez képest. Új típusú válságról van szó, mivel az emberiség eddig olyan kríziseket élt meg, amelyeket közvetlenül emberek okoztak embereknek, például gazdasági válságokat, háborúkat.

Bartus Gábor
Fotó: Takács András Attila

A pandémiát azonban a természet átalakítása révén közvetve magunknak okoztuk, mivel a Covid a területhasználat radikális átalakulásának következménye. Korábban az emberi civilizáció ékelődött be a természetbe, most azonban a természet ékelődik be a nagy kiterjedésű civilizációba, így a vírusok könnyebben vándorolnak át vadon élő állatokról emberekre. Nem az a kérdés, hogy az elmúlt időszakhoz képest 2020 rosszabb év volt-e, hanem hogy a következő évtizedekben hány ilyen évünk lesz. Körülbelül 500–850 ezer között van a vadon élő állatokban létező vírusok száma, így lehet, hogy tíz év múlva lesz hasonló pandémia.

Koncertközönség szobanövényekből a barcelonai Gran Teatre del Liceu operaházban. Az akció célja felhívni a figyelmet a koronavírus következményeire
Fotó: Reuters

Dúll Andrea: Ha mindenáron szlogent kell 2020-hoz rendelni, akkor azt mondanám, hogy a tudatosulás éve. Számos olyan dologgal kellett szembenézni, amelyekre korábban nem volt lehetőség. Receptre nem írtam volna fel a pandémiát, de kétségtelen, hogy az emberek elkezdtek máshogy megélni különféle helyzeteket. Például a távolságtartással jó néhány evolúciós kód íródik felül ideiglenesen, igaz, pár hónap nem tudja az ősi mintákat kiirtani. Ilyen a maszkviselés okozta szemhangsúly. A kommunikációban megszokott a szájkörnyéki hangsúly, de most a szemre kell figyelnünk, a változás pedig megnehezíti a kommunikációt. Gábor említette, hogy a természet tudatosulása kezd kibontakozni, ezt a kamaszok körében kialakult klímaszorongásban is látjuk. Az utazás értéke is változik, aki sok helyen járt eddig, az értékesebb embernek számított, most viszont mérlegelés tárgya, hogy útra kelünk-e. Árpád az internetről beszélt, és eddig valóban ki akartuk rángatni a gyerekeinket a virtuális világból, most viszont sok kutatás mutatja, hogy ők maguk kezdenek elvágyódni, mivel a virtualitás munkaeszközzé vált. Ezért csökkennek az addiktív tendenciák is.

Dúll Andrea
Fotó: Tóth Balázs Fotóstúdió

Dávid Beáta: A váratlan helyzet olyan alkalmazkodásra kényszerített, amely nem mindenkinek megy könnyen. Izgalmas kérdés például a fizikai izoláció a fiatalok és az idősek eseté­ben. Egyetértek Andreával, hogy a fiatalok köré­ben megjelent a hiányérzet, hogy milyen jó lenne találkozni, és ennek társadalmilag lehet pozitív vonzata. A magányosan élő idősek esetében rá kell ébredni a családi kapcsolatok értékére, hogyan biztosítjuk, hogy az idősek kevésbé legyenek egyedül. A járvány után bizonyos dolgok – köztük sajnos a rosszak is – viszonylag hamar vissza fognak rendeződni a kényelmünk és a megszokás okán. Így nem biztos, hogy a tudatosodás mindenben végbemegy, ugyanakkor én sem gondolnám, hogy ennyire drámai volna a helyzet.

Dávid Beáta
Fotó: NEK–Ambrus Marcsi

Kömlődi Ferenc: Én némileg másképp látom. Egyrészt személyes életemben ilyen drámai év még nem volt, másrészt az emberiség életében is elég meghatározó volt 2020. Sok mindent átéltem, karanténban voltam öt hónapot, ahol láttam az Árpád által is említett digitalizáció felfutását. A 3D-nyomtatás is beindult a határok lezárásával. Az ellátási lánc felborult, a lokális nyomtatás sokkal inkább előtérbe került, például a kórházaknak nyújt alkatrészeket, maszkokat. Mindez környezetvédelmi szempontból pozitív, hiszen a szállítási költségek kiesnek a láncból. A mesterséges intelligencia, a robot­ipar területén is látok fejlődést, mivel ezeket a Covid kezelésében is intenzíven használják.

Kömlődi Ferenc

Lugas: Más népcsoportok, más földrészek másképp élték meg a pandémiát. Milyen pozitívumokkal vághatunk neki 2021-nek, mit tanulhatunk egymástól?

Kömlődi Ferenc: Három hónapot a kolumbiai Cartagena elit negyedében töltöttem, ahol nagyon fegyelmezetten viszonyultak a karanténhoz, nem lehetett maszk nélküli embereket látni. Latin-Amerikában általában jobban összetartanak a helyiek. Turistaként is befogadtak, egymással kedvesek voltak, és a koldusoknak mindenki adott valami ennivalót.

Dávid Beáta: A mindennapok embere sokkal földhözragadtabb és önzőbb annál, hogy azzal foglalkozzon, mit csinálnak mások. Sajnos a Ferenc által említett összetartás a magyar társadalomra nem igaz. Az első hullámban tanultunk kicsit az olaszoktól, hogy énekelnek az erkélyen, és mi is elkezdtünk pizzát küldeni, tapsolni. A férjem orvos, és az első két hétben nem tudtak annyit enni, ahány ingyenpizzát kaptak, ám a második hullámra a türelem türelmetlenségbe váltott.

Lugas: Szóba került többször a digitális világ. Egyes vélemények szerint a Covid kapcsán 2020 a digitalizációról szólt, 2021 viszont a kiterjesztett valóságot, a valóság virtuális kibővítését jelenti. Milyen előnyei, hátrányai vannak ennek a folyamatnak?

Rab Árpád: Szerintem ebben a formában nem igaz ez az állítás, hiszen a sokszínű világban sokféleképpen reagálnak az emberek. 2021 arról fog szólni, hogy fel kell dolgozni a járvány által felnagyított kérdéseket, amelyekkel a szakirodalom már jó ideje foglalkozik. Az eltávolodást, a digitális kultúra befolyását, hogy cselekedeteinkkel fizetünk pénz helyett, hogy globális együttműködés nélkül nem tudunk létezni, hogy az automatizáció elveszi a munkánkat. Mit kezdünk mindezzel? Felmerül, mi az iskola vagy a munkahely lényege. Az idei év ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásáról fog szólni, hogy mi az, ami működött, tehát érdemes megtartani, és mi az, ami nem. Nem gondolom, hogy új technológia fogja meghatározni az évet, hiszen számos kihívás most nem kerül szóba, de ahogy a feszültség enyhül, előkerülnek a megoldatlan gondjaink, amelyeket remélhetőleg új megoldásokkal fogunk kezelni. A Ferenc által említett 3D-nyomtatást sokkal jelentősebbnek tartom most a mesterséges intelligenciánál.

Kömlődi Ferenc: Igaza van Árpádnak abban, hogy az idei év nem a kiterjesztett valóságról fog szólni. Súlyos válságban vagyunk, amely mélyülni fog, és az olyan kérdésekben, mint a korrupció vagy az informális kereskedelem, a kiterjesztett valóság nem segít. Ugyanakkor az orvosi kísérletekben vagy a gyógyszerkutatásban már használják, tehát úgy gondolom, a vírushelyzet felgyorsítja a mesterséges intelligencia fejlődését, különösen abban, hogy kevesebb adatból tudjon jól mintákat olvasni.

Lugas: A Shell tanulmányt készített a pandémia után várható forgatókönyvekről. Az első prognózis szerint a legfontosabb a gazdasági helyreállás lesz az országok számára, ez szól a legrövidebb időtávra; gazdaságilag minden visszaáll úgy, ahogy volt, de feláldozzuk az országok biztonságát, illetve az egészségügyi szempontokat is. A második forgatókönyv középtávú becslés, két-három éves időszakban az országok geopolitikai, információtechnológiai biztonságát helyezi előtérbe, ami protekcionista, bezárkózóbb gazdaságpolitikát eredményez, miközben háttérbe szorul az emberek egészsége. A harmadik, leghosszabb távú forgatókönyv ez utóbbira össz­pontosít, amely oltárán a gazdaság és a geopolitikai helyzet is feláldozható. Melyik a legvalószínűbb hazai, európai és világviszonylatban?

Bartus Gábor: Szépek ezek a jóslatok, de nem veszik figyelembe a világ térbeli, időbeli sokszínűségét. Csak Magyarországon két különböző stratégia volt egy év alatt a járványkezelésben. A gazdaságilag bezárkózóbb, protekcionistább gazdaságpolitika és a világra nyitott gazdaságpolitika egymás mellett él, így nehéz átlagot számítani. Mint a viccben, hogy valaki egy méterrel balra lő mellé, valaki meg egy méterrel jobbra, és akkor átlagban mind a ketten eltalálták a tízest. Puzzle jellegű megoldások fogják jellemezni az országokat, sok szereplő sokféle kis léptékű döntéséből áll össze a járványválság utáni teljes kép.

A lakók és a hozzátartozók kapcsolattartása a Mezőberényi Református Szeretetotthon látogatói
konténerében
Fotó: Békés Megyei Hírlap–Bencsik Ádám

Lugas: Mennyire veszik figyelembe a forgatókönyvek az emberi szempontokat?

Dúll Andrea: Nem igazán. A tudatosulás éve nem feltétlenül abban nyilvánul meg, hogy az emberek fogadalmat tesznek, hanem hogy számos probléma kerül kényszerből górcső alá a mindennapi életben. Maga a döntés újdonság, hogy nem automatikus, mihez és hány órakor férek hozzá a boltban. Mindez erős érzelmi hatást vált ki sok területen. A városfejlesztésben át kell gondolni, milyenek a jó terek, kell-e olyan lakásokat építeni, amelyekbe betervezték a home office-t. Kérdés, mit csinálunk a klímaszorongó kamaszokkal, hiszen a lényeg, hogy a tizen­nyolc éves lány ne azt mondja, ő ebbe a világba nem szül, mert harminc éven belül összeomlik a Föld, hanem hogy nem vesz műanyagba csomagolt fogkrémet. A Covid jelentős civil erőt tudatosít az emberekben, amit a döntéshozók kénytelenek lesznek figyelembe venni.

Dávid Beáta: Fontos a társadalmi nyomás, amely lehet a környezettudatosság erősítése. A társadalom tagjai a potenciális szavazók, és ez kierőszakolja a politikából, gazdaságból a szükséges döntéseket. Ugyanakkor lehet a normalizációt célzó igény is. Hol egyik, hol másik lesz hangosabb. A társadalom nagy hajóhoz hasonlít, komoly tehetetlensége van, tehát nem tud olyan gyorsan mozdulni, mint amilyen gyorsan történnek körülötte az események. A három forgatókönyv közül ezért az első és a második valószínű, legkevésbé sajnos a harmadik.

Kömlődi Ferenc: Vannak megfigyelésre alkalmas technológiák, amelyektől tartunk, de válsághelyzetben mégis ezeket használjuk. A 2001-es New York-i krach után számos megfigyelőtechnikát, például a legvitatottabb arcfelismerést vezették be ideiglenes jelleggel, sok azonban máig megmaradt. Személy szerint félek, hogy az államok kezébe minden válság nagyobb hatalmat ad a kelleténél, a technológia pedig olyan fejlett, hogy vissza lehet vele élni, így kialakulhat a megfigyelő állam. A pozitív oldal azonban az, hogy a technológia demokratizálódik, a hétköznapi ember rendelkezésére is áll, tehát tudunk védekezni.

Rab Árpád: Egyetértek: a megfigyelésen alapuló technológiák terjedni fognak. Szerintem a forgatókönyvekre megadtuk már a választ, mivel könnyen újraprogramozhatók vagyunk. Amikor bevezették az épületen belüli dohánytilalmat, egyetemistaként el sem tudtam képzelni, mit csináljak, annyit dohányoztam – ma viszont már dühít, ha valaki beltéren rágyújt. Tehát be tudunk vezetni új szokásokat, le tudunk mondani a kényelemről, ha valaki bebizonyítja, hogy a rossz szokások gazdasági kárt okoznak. Az első forgatókönyvet illetően a problémát abban látom, hogy sok ember nem fog visszatérni a munkájába a pandémia után, mert az automatizáció miatt megváltozott a világ. Az országok a gazdaságra fognak elsősorban vigyázni, mert az emberek ezt nem gazdaságként élik meg, hanem személyes egészségügyi jólétként. Konferenciákon néha mesélek az IDDQD elnevezésű modellről, amelyet mindenki megpróbál lefordítani: például international development quality [nemzetközi fejlődésminőség]. Pedig ez valójában a Doom számítógépes játék kódja, örök életet, ingyen lőszert jelent. Az ember minél hosszabban, minél egészségesebben, minél gazdagabban szeretne élni, de most hétmilliárd ember vágyik az IDDQD-modellre. 2020-ban megtanultuk, hogy gazdaságunk törékeny. A következő kérdés, meg tudjuk-e úgy menteni a Földet, hogy közben meggazdagszunk a megmentéséből, és akkor megint lesz gazdasági felívelés.

Bartus Gábor: A XX. század valóban az életminőség kiterjesztéséről szólt, megdupláztuk a születéskor várható élettartamot, az anyagi jólét huszonhétszeresre nőtt a század során, részben a természeti erőforrások felélésének köszönhetően. Míg nem volt az egy főre eső fogyasztás ilyen magas, nem voltunk ennyien, könnyű volt a természeti tőkét fizikai és humán tőkévé alakítani, most viszont fel kell ismerni, hogy a természet szűkös erőforrás. Amikor a piacgazdaság alapjait kitaláltuk, az emberi tevékenység csak marginális változásokat okozott a természeti tőkében, ma azonban ez határozza meg a Föld bio-geo-kémiai folyamatait. Nagyon sok nyersanyagot bányászunk, dolgozunk fel és alakítunk hulladékká. A területhasználat problémája közvetlen oka volt a járványnak. A hasonló jelenségek emberi tevékenységeket korlátoznak a jövőben, így felmerül a kérdés: a modell megváltoztatható-e, vagy le kell-e mondanunk a megszokott civilizációs vívmányokról? A megoldás kulcsa, hogy ismerjük azokat a technológiai lehetőségeket, amelyekkel a pazarlás csökkenthető lenne. Kérdés, lesz-e olyan társadalmi konszenzus, amely a szükséges ösztönző gazdasági szabályokat életre hívja. A természet megmenthető anélkül, hogy visszamásznánk a fára, és lemondanánk jóléti szolgáltatásokról, pusztán a modelljeinket kell módosítani. A hasonló válságok jövőbeni elkerülésének szerintem elsősorban társadalmi-politikai jellegű akadálya van jelenleg.

Lugas: Ha visszanézünk a XX. század elejére, az mutatott bizonyos hasonlóságot az elmúlt húsz évvel. Megvan a Belle Époque XXI. századi megfelelője, nem volt hivatalos világháborúnk, de egyes vélemények szerint a terrortámadások, a migrációs válság valójában a harmadik világháború megjelenési formái, a világjárvány pedig a spanyolnátha megfelelője. Az 1920-as évek forradalmi időszak volt a jazzkorszakkal, a nők szavazati jogával. Várható-e hasonló forradalmi évtized a 2020-as években? Látjuk ennek előjeleit a metoo, a blacklivesmatter és más társadalmi mozgalmak kapcsán.

Dávid Beáta: A forradalmi változások általában a fiataloktól indulnak. A 2016-ban zajlott magyar ifjúságkutatás eredménye szerint azonban a hazai fiatalok nagyon apolitikusak, még a szüleiknél is nehezebben lehet őket változásra bírni. A magyar társadalom sok tekintetben eltér a nyugati társadalmaktól. Nálunk kevésbé működik például az autómegosztás eszméje, mert az státuszszimbólum, és ezért akár az eladósodást is vállaljuk. Nehezen osztunk meg dolgokat, mondunk le javakról. A kutatások ráadásul világszerte mutatják a fiatalok körében, hogy komoly mentálhigiénés, pszichológiai problémákat okoz a magányosság, az izoláció. Ezért nem látom a kívánt erőt vagy a forradalmiságot itthon. Továbbá az is fontos, hogy minden változáshoz idő kell. A jazz rétegkultúraként indult, és lassan hatott a társadalom többi szegmensére.

Dúll Andrea: Sokat gondolkodnak a pszichológusok, hogy mások-e a mai fiatalok, mint a múlt századiak vagy az Arisztotelész-kora­beliek. Mindig lesznek forradalmi változások, de a forradalom az én értelmezésemben alapvető rendet változtat meg, és egy irányba mutat. A XXI. század azonban sokféle, különböző mértékű változásról szól. A Covid kapcsán számos olyan hívószó született, amelyek összességükben jelenthetnek pszichológiai értelemben forradalmat. Ilyen a részvételi szándék, a tudatosulás, a kommunikáció és a sokféleség. Látszik, hogy a felgyorsuló információcsere némileg helyfüggetlen gondolkodást eredményez. A sokféleség jelenik meg a blacklivesmatter és a metoo jellegű mozgalmakban, mivel a diverzitás jelenleg nagyon fontos érték. Bea pesszimizmusát kicsit idézőjelbe téve nem gondolom, hogy utópisztikus csoda történik, de látom, hogy a fia­talok elkezdtek például gondolkodni a hajléktalanproblémán, a szexuális erőszakon, a kapcsolati dimenziókon – és ez előbb-utóbb jó megoldást szül majd.

Lugas: Noah Raford amerikai jövőkutató szerint a technológiai fejlődés nyomán olyan gyorsan változik a világ, hogy öt percre sem tudunk trendeket jósolni. Mennyire valóságos tehát mindaz, amiről eddig beszéltünk, mennyire látjuk, mi lesz a következő évtizedben?

Kömlődi Ferenc: Nyilvánvalóan nem látjuk teljesen. A jövőt sokszor úgy képzeljük el, hogy az a jelen trendjeiből tevődik össze, és a különböző összetevők mellé plusz- vagy mínuszjelet rakva több forgatókönyvet kapunk. Létezik azonban a szabadkártyának nevezett jelenség, amely mindent felborít. Ha 2018-ban készített valaki prognózist a következő öt évre, biztos, hogy nem tervezte be a koronavírus-járványt. A jövőkutatás maximum öt évre lát előre, a szabadkártyás eseményeket is ki tudja számítani, de hogy azok bekövetkeznek-e, az már lényegesen bonyolultabb. Biztos, hogy a mesterséges intelligencia kutatása nagyon gyorsan fel fog pörögni, és az ipar 4.0 be fog robbanni. Ezek olyan trendek, amelyekre a jelenből lehet következtetni, de figyelni kell a kiszámíthatatlansági faktorra is.

Rab Árpád: Szerintem ki lehet következtetni a jövőt. Sokszor csodálkoznak rá az emberek olyan dolgokra, amelyekről régóta beszélünk, csak senki sem figyelt oda, amíg a kérdés meg nem jelent a mindennapokban. Az előrejelzés, a megatrendek figyelése nem túl izgalmas. Hangzatos lózungokkal el lehet adni könyveket, mondván öt év múlva majd lelőnek a robotok, és mind örülünk, ha mégsem. Öt-tíz évre előre azonban meg lehet mondani, melyek a működő szolgáltatások, annak ellenére, hogy hétmilliárd ember próbál boldogulni. Prognosztizálni bizonyos szinten lehet jól. A nagyon kis közösség sokkal inkább az egyéni sorsoktól függ. A nagyon nagy közösség, mint a Föld, túl változatos, de például egy fejlett ország, az eurázsiai technológiai kultúra kapcsán már látható a haladás iránya. Én abban látom a kihívást, hogy biztosítsuk, a trendeknek minél több nyertesük legyen. Tehát nem a trendeket meglátni nehéz, hanem azokat jól végigvinni.

Hindu halálistennek öltözött indiai férfi Újdelhiben koronavírus-nyaklánccal. A tudatosulás éve?
Fotó: Reuters

Lugas: Beszéltünk forgatókönyvekről, és tudjuk, az összes szektorban és a mindennapi életünkben is a régi kerékvágásba szeretnénk visszatérni. Önök szerint mennyire utópisztikus vágy ez?

Dávid Beáta: Hasonló válság erős löketet ad az embereknek, hogy tanuljanak a jelenlegi helyzetből. Nagy probléma lenne, ha visszatérnénk mindenben a korábbi állapothoz, és kihagynánk a tanulás lehetőségét.

Dúll Andrea: Szerintem ha akarnánk se tudnánk visszalépni. Ott a késztetés, hogy viselkedjünk ugyanúgy, mint ezelőtt, de a vágyak mellett a tudatos mechanizmusok is életbe lépnek. Az első néhány maszk nélküli hétben például biztosan kicsit meztelennek érezzük majd az arcunkat. Számos páros, csoportos szabályozás fog a felvetődő kérdésekre választ adni, úgyhogy meggyőződésem, nem ugyanoda, hanem akár a XX. századinál is korábbi mintákhoz fogunk visszanyúlni például a kapcsolatok értékessé válása kapcsán.

Rab Árpád: Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy ideiglenes állapotban vagyunk, amelyet túl kell élni, és vissza akarunk térni 2019-hez. Ez meg fog történni például a maszkviselés elhagyása, a horvátországi nyaralás vagy a repülés kérdésében, azonban egyénfüggő lesz, ki mennyire hosszan tartja meg a pozitív sokkot. Az oktatás és az üzleti élet területén összpontosulhat a változás, és ha ott megmaradnak jó példák, akkor a koronavírus tanulságaira az emberek hosszabb távon is emlékezni fognak. De egyébként 2021-ben a cégek nem tanulni akarnak majd 2020-ból, hanem adott problémákat megoldani, ugyanúgy, mint 2019-ben.

Kömlődi Ferenc: A visszatérés valóban realitás, mert viszonylag jól éltünk. Nyilván tanulunk a pandémiából, környezettudatosabbak leszünk, és az életünk sokkal inkább online lesz – ám ezek a tendenciák nem csak a járványnak köszönhetők.

Bartus Gábor: A megszokotthoz való visszatérés és a túléléshez elengedhetetlen változtatások elegye lenne a legjobb megoldás.

A nagy tehetetlenségi erő miatt az első ­tényező lehet erősebb, de a kikényszerített megoldások közül számos velünk maradhat. A cél, hogy ­felkészültebbek, ellenállóbbak legyünk egy ­valószínűleg bekövetkező újabb válsággal szemben.

Rossz kód

A pandémia bekövetkeztével világszerte elszabadultak a munkanélküliségi mutatók, de nemcsak az állások hiánya okozott gondot az ember számára, hanem a munkanélküli-segélyért jelentkezés is. A legtöbb nyugati országban ugyanis már ritka a hivatalokban a személyes ügyintézés – a koronavírus okozta lezárások miatt pedig szinte megszűnt –, sokkal inkább online zajlik a folyamat. Azonban az elmúlt hónapokban annyian próbálták az állami rendszereket használni, hogy azok különösen Amerikában rendre összeomlottak. Brit és uniós állampolgárok is panaszkodtak a Twitteren, hogy hajnali háromkor, délelőtt tízkor és este nyolckor is sikertelenül próbálkoznak különféle papírok benyújtásával. Az ok egyszerű: a kormányzati rendszerek, a bankok, a légitársaságok és a kórházak többsége olyan informatikai rendszert használ, amely a negyven évvel ezelőtti technikai szinten áll.

Égő tüdő

Attól zengett a közösségi média 2019 novemberében, hogy ég az amazonasi esőerdő. Világszerte uralta a címlapokat, hogy a Föld tüdeje mekkora bajban van. Tavaly októberben a brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet műholdjai

17 326 tüzet észleltek, ami több mint kétszerese a 2019. októberieknek, és ez nem kiugró adat. A tüzek száma huszonöt százalékkal nőtt 2020 novemberéig. Ez rekordnagyságú adat, 2020 novemberéig több tűz volt, mint 2019 egészében, amikor Brazília kihívta a világ bírálatát az amazóniai esőerdők megsemmisítésének mértékével. A tüzek annak ellenére terjedtek el ilyen mértékben, hogy a brazil kormány tavaly július 16-tól betiltotta a tűzgyújtást a térségben a vetési szezon előkészítése miatt.

Az erdőirtás és az erdőtűz, mint a szakemberek is figyelmeztetnek, kéz a kézben jár, ugyanis az erdők kivágása után tüzeket gyújtanak, hogy megtisztítsák a területet a felgyülemlett szerves anyagtól. Pantanalban, a világ legnagyobb mocsárvidékén szintén nőtt a tüzek száma az egy évvel azelőttihez képest. Október 25-ig egy év alatt a mocsárvidék huszon­nyolc százaléka leégett a Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem adatai szerint, ez pedig majdnem akkora térséget jelent, mint Dánia egész területe.

Minderről most mégsem beszélünk, mert az életünk, jólétünk bajban van.

A Twittert és a Facebookot nem árasztják el a Föld tüdejét sirató szimbólumok, mivel most a nyugati közvélemény a bezártság miatt megjelenő pszichés problémákkal törődik. A Covid-járvány ugyan ráerősít a klímaszorongásra, de a mindennapi élet kézzelfogható változásai fontosabbak a több ezer kilométerre lévő ökokatasztrófánál. A feszültség és a félelem enyhülésével ismét elő fog kerülni a környezeti kérdés, és remélhetőleg ezeket az új megoldásainkkal fogjuk kezelni. Például megtanuljuk, hogy lehet kevesebbet utazni és fogyasztani, okosabban dolgozni és tanítani.