Százmillió lehetőség

A bürokráciacsökkentés jegyében több hasznos lépés történt, ami jó, de azért más területeken még lenne tennivaló.

A bürokrácia csökkentése terén még adódhat tennivaló (a kép illusztráció) Fotó: Faludi Imre Forrás: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A bürokráciacsökkentés jegyében több hasznos lépés történt. Gondolok itt a személyi jövedelemadó NAV általi kiszámítására, mely korábban bonyolult jellege miatt hosszú órákat vagy akár napokat is elvett az ember életéből. Most az ügyfélkapun megérkezik a számítás, és ezt áttekintés után az ember jóváhagyja, ugyanitt rendelkezik az egyszázalékos felajánlásokról – néhány perc az egész, nem kell számolgatni, ellenőrizni, tanácsot kérni, könyvelőt faggatni, postára menni.

És ez nagyon jó. De azért más területeken még lenne tennivaló.

Felhívom a figyelmet a megbízási szerződések gazdag, terjedelmes és meglehetősen redundáns világára. Lássunk néhány – tudom, vitathatatlanul fontos, lényegbevágó – rovatot.

Név. Rendben. Születési név. Tudom, eltérhet. De mi lenne, ha csak annak kellene ide bármit is írni, akinek valóban eltér a maitól a neve? A többség ugorhatna tovább. Kérdezik az adóazonosító jelet és a tajszámot. Tudjuk, hogy ez a rendszerváltáskori SZDSZ emlékezetes sikere, amikor tiltakozásukra az ember egyetlen azonosítószámát (személyi azonosító szám vagy jel) kivezették, s helyette jöttek a megosztott, minden szervezetnél külön kapott számsorok azzal a megfontolással, hogy ne lehessen „összekapcsolni” az egyes emberről szóló adatokat. Persze a személyi szám azért megmaradt, tessék csak autót vagy ingatlant venni, kérni fogják. Ott rendben van, ott azonosít, máshol viszont nem használható. Miért? Viszont van külön adószám és tajszám, nehogy összekapcsolható legyen a kettő. Valamiért az adószám és a tajszám nem elegendő azonosító adat a hivatalnak, ezért kérdezik még édesanyánk nevét, sőt a születési helyet és időt is. (Utóbbi benne volt a személyi számban, de aligha hiszem, hogy az adó- vagy tajszám birtokában a hivatal ne tudná.)

A bankszámlám jön ezek után.

A bürokrácia csökkentése terén még adódhat tennivaló (a kép illusztráció)
Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A bankszámlaszámoknak van egy sajátos logikájuk: háromszor nyolc szám, az OTP-nek elegendő azonban kétszer nyolc szám, de sok helyen azért kérik, hogy a harmadik helyen szereplő rovatokba írjunk csupa nullát.

Matematikai műveltséggel kiszámítható, hogy a kétszer nyolcas számsor bőven elegendő lenne egy magyarországnyi lakosság számára, de valaki valamiért valamikor háromszor nyolcas rendszert talált ki, hogy ezzel is bonyolítsa a dolgot.

Egyébként a nyolc darab számjegy, ha az első számjegy nulla is lehet, akkor 108, azaz százmillió különböző lehetőséget ad, ennyinek elegendőnek kellene lennie a magyar lakosság, közületek számára még akkor is, ha valakinek több számlaszáma van. Hab a tortán, hogy ezek után sok megbízási szerződésben azt is kérik, hogy írjuk be a bank nevét és címét. Holott (pénzügyesek számára alapvető) tudnivaló, hogy a bankszámlaszám első három száma magát a bankot jelöli, a 117 például az OTP-t. Ezek után írjuk oda, hogy a bankszámlavezető fiók: OTP. A többi szám pedig a fiókot azonosítja. De azért írjuk oda, hogy irányítószám, város, utca, házszám. Remek. És még ezt is képesek felülmúlni egyesek, mert kérik a bank IBAN-kódját. Erre csak külföldi utalásnál lenne szükség, egyébként pedig nem, mert ezeket az IBAN-kódokat például automatikusan is le lehet kérdezni.

Jó tanács: ha van egyetemi végzettségük, azt tagadják le! Pár éve ugyanis egyes megbízási szerződésekhez kérik az egyetemi végzettség megnevezését, a diploma számát és a kiállítóhelyének megnevezését, akkurátus helyeken pedig a diplomamásolatot, sőt az erkölcsi bizonyítványt is.

A megbízási szerződés kitöltése ezzel nem ért véget. Van egy melléklet: adóelőleg-nyilatkozat. Mivel ennek nyelvezete annyira bonyolult, hogy sokdiplomás emberek sem értik, adnak hozzá egyoldalas magyarázatot. Ennél is mulatságosabb, hogy a sok-sok kérdés között olyasmi is szerepel, ami a legtöbb esetben irreleváns, például ez: „Belföldi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott személyként a belföldi hivatalos kiküldetés címén kapott bevételből igazolás nélkül elismert költségként napi 3000 forint napidíj-átalány levonását kérem”, illetve: „Nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként vagy árukísérőként foglalkoztatott személyként a külföldi kiküldetés (külszolgálat) címén kapott bevételből (a napidíjból) igazolás nélkül elismert költségként napi hatvan eurónak megfelelő forintösszeg (legfeljebb a napidíj erejéig történő) levonását kérem.” Mi lenne, ha ezeket a speciális nyilatkozatokat csak a kimondottan erre a célra szolgáló megbízási szerződésekhez tennék hozzá? Ráadásul a nyilatkozatra ismételten rá kell írni a nevet, adószámot, lakcímet.

Ismételten: minek?

Újabb nyomtatvány is megjelent nemrégiben. A legutóbbi ötoldalas (!) megbízási szerződésemhez (plusz egy oldal adóelőleg-nyilatkozat) csatoltak egy ötoldalas adatkezelési tájékoztatót. Tudom, GDPR és így tovább, de azért ez már a bürokrácia teteje. Nem lenne elég egyetlen sor a megbízási szerződésben, hogy az adatkezelési nyilatkozat itt és itt elérhető? Tegyük hozzá, ezt a megbízási szerződést 6 (hat) példányban kellett kitölteni, ami ezek szerint 66 oldal volt, és egyetlen napi munkavégzésre irányult. Azért lehet, hogy itt lehetne valamit egyszerűsíteni. Én – mondjuk – egyoldalas megbízási szerződést tartanék észszerűnek.

Ha véletlenül vállalkozásunk is volna, akkor külön adatsort kérnek, s ez is tele van fölösleges ismételgetésekkel. A vállalkozás neve és székhelye rendben. Az adószám rendben, hiszen ennek alapján tökéletesen és naprakészen lehet azonosítani a vállalkozást. A bankszámlaszámot is beírjuk, hogy a pénzt megkapjuk.

De egyes pénzügyeseknek ez nem elég. Kérik, hogy írjuk oda a nyilvántartó hatóság/bíróság nevét. Minek?

A cégjegyzékszámot. Minek? A statisztikai számjelet? Minek? Egyébként ezek az adatok a nyilvános, interneten elérhető cégnyilvántartásból pillanatok alatt lekérhetők, ellenőrizhetők, de el sem tudom képzelni, hogy egy kifizetéshez mi szükség van a statisztikai számjelre. Különös tekintettel arra, hogy a statisztikai számjel – mindenki tudja – első nyolc számjele azonos az adószámmal. Vagyis az adószám alapján pontosan azonosítható lenne a KSH számára is az adott vállalkozás, de ők – ki tudja, miért – hozzátettek még kilenc számot. Ismét a matematikára hivatkozom: egy magyarországnyi lakosságszám és vállalkozásszám esetén nyolc számjegy bőven elegendő, ahogy egyébként az adószám is pontosan nyolc számjegyből áll, és ezzel az összes magyar vállalkozást meg tudják különböztetni. De – mondjuk – tíz számjeggyel (ha az első is lehet nulla), 1010 = tízmilliárd variáció lehetséges. Ha az első nem lehet nulla, akkor kilencmilliárd. A statisztikusoknak ez nem elég, ők – a jövőre gondolva – az egész ismeretlen univerzum számára kreálnak statisztikai számjelet.

Ha van alkalmazottja a cégnek, akkor a megbízási díjat (fizetést) utalni kell. Ez rendben van. De egy utalás nem annyira egyszerű, mint ahogy azt az átlagember gondolná. Az összeget a könyvelő számfejti, és azután a cég utal: összesen ötöt! Megy a nettó összeg a megbízottnak (ő ennyit lát), csakhogy mellette külön-külön számlaszámokra is utalunk ám: személyijövedelemadó-előleget, szociális hozzájárulást, társadalombiztosítási járulékot (korábban nyugdíjjárulékot is), valamint szakképzési hozzájárulást.

Ez mind az államkincstárba megy, de külön-külön számlán. Vajon nem lehetne ezt is egyetlen utalással elintézni?

És a kincstár egyetlen algoritmussal szétválasztaná az összegeket. Pontosan erre találták ki az informatikát az 1960-as években. (A magyar számítástechnika úttörőitől tudom, a számítástechnika bölcsőjénél arra gondoltak, hogy ez a technológia arra lesz jó, hogy gyorsabban számítsa ki a nyugdíjat és a levonásokat.)

Írásom elején helytelenítettem, hogy az egyetlen, egyszerűen azonosító személyi szám helyett minden szervezet külön számon tart nyilván. Néha már magam is meglepődöm, hogy van felsőoktatási azonosító számom, intézményi azonosító számom, sőt még ORCID-számom is (ne kérdezzék, hogy mi ez és minek, de a tudományos cikkeim végén újabban fel kell tüntetni).

Ezek szerint az egész összmagyar tudomány eddig azonosítatlan volt, mert nem volt a szerzőknek ORCID-számuk. Szegény egykori professzoraim, nyilván nem lehetett őket azonosítani!

És mindezekkel a fölösleges, valamint a fölöslegesen ismételt adatokkal kell kitölteni minden megbízási szerződést. Akkor is, ha az bruttó öt-tízezer forintról szó! Ami elég általános honorárium a mai magyar valóságban. Mivel körülbelül ekkora vagy még kevesebb összeggel honorálják a doktori vizsgáztatásban részt vevőket, egyetemi kollégáim egy része évek óta dühösen az egész papírkupacot a szemétbe dobja, és lemond a tiszteletdíjról. Hadd ismételjem, hogy megmaradjon emlékezetünkben: az egyik ilyen, előbb idézett, egyetlen napra szóló megbízási szerződésem 66 lapot emésztett föl.

A világ összes erdeje nem lesz elegendő ehhez, ha így folytatjuk.