Százmillió lehetőség

A bürokráciacsökkentés jegyében több hasznos lépés történt, ami jó, de azért más területeken még lenne tennivaló.

A bürokrácia csökkentése terén még adódhat tennivaló (a kép illusztráció) Fotó: Faludi Imre Forrás: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A megbízási szerződés kitöltése ezzel nem ért véget. Van egy melléklet: adóelőleg-nyilatkozat. Mivel ennek nyelvezete annyira bonyolult, hogy sokdiplomás emberek sem értik, adnak hozzá egyoldalas magyarázatot. Ennél is mulatságosabb, hogy a sok-sok kérdés között olyasmi is szerepel, ami a legtöbb esetben irreleváns, például ez: „Belföldi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott személyként a belföldi hivatalos kiküldetés címén kapott bevételből igazolás nélkül elismert költségként napi 3000 forint napidíj-átalány levonását kérem”, illetve: „Nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként vagy árukísérőként foglalkoztatott személyként a külföldi kiküldetés (külszolgálat) címén kapott bevételből (a napidíjból) igazolás nélkül elismert költségként napi hatvan eurónak megfelelő forintösszeg (legfeljebb a napidíj erejéig történő) levonását kérem.” Mi lenne, ha ezeket a speciális nyilatkozatokat csak a kimondottan erre a célra szolgáló megbízási szerződésekhez tennék hozzá? Ráadásul a nyilatkozatra ismételten rá kell írni a nevet, adószámot, lakcímet.

Ismételten: minek?

Újabb nyomtatvány is megjelent nemrégiben. A legutóbbi ötoldalas (!) megbízási szerződésemhez (plusz egy oldal adóelőleg-nyilatkozat) csatoltak egy ötoldalas adatkezelési tájékoztatót. Tudom, GDPR és így tovább, de azért ez már a bürokrácia teteje. Nem lenne elég egyetlen sor a megbízási szerződésben, hogy az adatkezelési nyilatkozat itt és itt elérhető? Tegyük hozzá, ezt a megbízási szerződést 6 (hat) példányban kellett kitölteni, ami ezek szerint 66 oldal volt, és egyetlen napi munkavégzésre irányult. Azért lehet, hogy itt lehetne valamit egyszerűsíteni. Én – mondjuk – egyoldalas megbízási szerződést tartanék észszerűnek.

Ha véletlenül vállalkozásunk is volna, akkor külön adatsort kérnek, s ez is tele van fölösleges ismételgetésekkel. A vállalkozás neve és székhelye rendben. Az adószám rendben, hiszen ennek alapján tökéletesen és naprakészen lehet azonosítani a vállalkozást. A bankszámlaszámot is beírjuk, hogy a pénzt megkapjuk.

De egyes pénzügyeseknek ez nem elég. Kérik, hogy írjuk oda a nyilvántartó hatóság/bíróság nevét. Minek?

A cégjegyzékszámot. Minek? A statisztikai számjelet? Minek? Egyébként ezek az adatok a nyilvános, interneten elérhető cégnyilvántartásból pillanatok alatt lekérhetők, ellenőrizhetők, de el sem tudom képzelni, hogy egy kifizetéshez mi szükség van a statisztikai számjelre. Különös tekintettel arra, hogy a statisztikai számjel – mindenki tudja – első nyolc számjele azonos az adószámmal. Vagyis az adószám alapján pontosan azonosítható lenne a KSH számára is az adott vállalkozás, de ők – ki tudja, miért – hozzátettek még kilenc számot. Ismét a matematikára hivatkozom: egy magyarországnyi lakosságszám és vállalkozásszám esetén nyolc számjegy bőven elegendő, ahogy egyébként az adószám is pontosan nyolc számjegyből áll, és ezzel az összes magyar vállalkozást meg tudják különböztetni. De – mondjuk – tíz számjeggyel (ha az első is lehet nulla), 1010 = tízmilliárd variáció lehetséges. Ha az első nem lehet nulla, akkor kilencmilliárd. A statisztikusoknak ez nem elég, ők – a jövőre gondolva – az egész ismeretlen univerzum számára kreálnak statisztikai számjelet.

Ha van alkalmazottja a cégnek, akkor a megbízási díjat (fizetést) utalni kell. Ez rendben van. De egy utalás nem annyira egyszerű, mint ahogy azt az átlagember gondolná. Az összeget a könyvelő számfejti, és azután a cég utal: összesen ötöt! Megy a nettó összeg a megbízottnak (ő ennyit lát), csakhogy mellette külön-külön számlaszámokra is utalunk ám: személyijövedelemadó-előleget, szociális hozzájárulást, társadalombiztosítási járulékot (korábban nyugdíjjárulékot is), valamint szakképzési hozzájárulást.

Ez mind az államkincstárba megy, de külön-külön számlán. Vajon nem lehetne ezt is egyetlen utalással elintézni?

És a kincstár egyetlen algoritmussal szétválasztaná az összegeket. Pontosan erre találták ki az informatikát az 1960-as években. (A magyar számítástechnika úttörőitől tudom, a számítástechnika bölcsőjénél arra gondoltak, hogy ez a technológia arra lesz jó, hogy gyorsabban számítsa ki a nyugdíjat és a levonásokat.)

Írásom elején helytelenítettem, hogy az egyetlen, egyszerűen azonosító személyi szám helyett minden szervezet külön számon tart nyilván. Néha már magam is meglepődöm, hogy van felsőoktatási azonosító számom, intézményi azonosító számom, sőt még ORCID-számom is (ne kérdezzék, hogy mi ez és minek, de a tudományos cikkeim végén újabban fel kell tüntetni).

Ezek szerint az egész összmagyar tudomány eddig azonosítatlan volt, mert nem volt a szerzőknek ORCID-számuk. Szegény egykori professzoraim, nyilván nem lehetett őket azonosítani!

És mindezekkel a fölösleges, valamint a fölöslegesen ismételt adatokkal kell kitölteni minden megbízási szerződést. Akkor is, ha az bruttó öt-tízezer forintról szó! Ami elég általános honorárium a mai magyar valóságban. Mivel körülbelül ekkora vagy még kevesebb összeggel honorálják a doktori vizsgáztatásban részt vevőket, egyetemi kollégáim egy része évek óta dühösen az egész papírkupacot a szemétbe dobja, és lemond a tiszteletdíjról. Hadd ismételjem, hogy megmaradjon emlékezetünkben: az egyik ilyen, előbb idézett, egyetlen napra szóló megbízási szerződésem 66 lapot emésztett föl.

A világ összes erdeje nem lesz elegendő ehhez, ha így folytatjuk.