A sötétségből a fény felé

„A királyi korona értékét az erények mértéke szabja meg.”

Torockó, 2020. szeptember 9. A Szent Korona másolata a torockói Duna-Házban 2020. szeptember 1-jén. Megvette a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató, és az erdélyi Torockón lévõ Duna-Házban helyezik majd el a tárgyakat - jelentette be Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A másolatot a felvidéki díszmûlakatos, Panyik Imre készítette, aki több ezer órán át tanulmányozta a Parlamentben lévõ eredeti mûtárgyakat. MTI/Kiss Gábor Fotó: MTI Fotószerkesztőség/MTI Fotószerkesztőség/MTI Fotószerkesztősé

A IX–XI. század közötti időszakot a közvélekedés máig a sötét jelzővel illeti, de valójában „A keresztény Európa kiteljesedése” szemtanúi lehetünk. Adamik Tamás, az ELTE professor emeritusa ezt az alcímet adta az említett időszak latin irodalmát tárgyaló művének, a Latin irodalom az átmeneti korban címűnek. Adamik Latin irodalom a kora középkorban (VI–VIII. század) és Latin irodalom a Karoling-korban (VIII–IX. század) című, rendkívül széles és átfogó kitekintést adó műveinek páratlan folytatása ez. Ekkoriban találja meg az alaphangját az európai keresztény irodalom.

Adamik Tamás kötetének legvonzóbb mozzanata, hogy európai kontextusban tárgyalja a korabeli magyarországi latin irodalmat:

„Az államalapítás korában Magyarországon is művelni kezdik a latin nyelvű irodalmat, olyan kiemelkedő alkotásokkal gazdagítva azt, mint Szent István Intelmei vagy Szent Gellért Elmélkedése.” Éppen ezért nem kiváló nyugati szerzőkről szóló összefoglalókból és magyar szövegfordításokból, hanem a nekünk igen kedves István király irodalmi munkásságáról írtakból emelek ki.

István király az államalapítással a latin világot Magyarország keleti határáig terjeszti ki

– hívja fel a figyelmet erre Adamik. István művelt, latinul írni és olvasni tudó uralkodó volt, akinek nevéhez az első magyarországi (latin) irodalmi mű köthető: megszületett ezzel a latin nyelvű magyar irodalom. Fiához, Imre herceghez írt művének bevezetőjében bensőséges atyai szigorral szól „hőn szeretett fiához”. Ezek a tanácsok segítik a trónörököst abban, hogy királlyá válva „szebbé tehesd mind magad, mind alattvalóid erkölcseit”.

Rendkívül érdekesnek tartom azt a részt, amelyben a korábban született Karoling-királytükrökkel hasonlítja össze a professzor a művet, kimutatva számos tartalmi és nyelvi-stilisztikai hasonlóságot és egyezést. Jól látható ebből, hogy az istváni mű követi a korabeli nyugat-európai műfaji hagyományokat, az Intelmekben számos intertextuális utalás fedezhető fel.

Az Intelmek tíz fejezetének üzenete sok megfontolandó tanácsot őriz.

Első három fejezetében a katolikus hit megőrzésének fontosságáról, az egyház helyzetének megszilárdításáról és a főpapoknak kijáró tiszteletről szól István. A 4. rész A főemberek és a katonák megbecsüléséről címet viseli, s ebben államalapító királyunk megfogalmazza, hogy „emberi méltóságát tekintve minden ember egyenlő”. Az 5. rész az uralkodó elfogulatlan ítélkezéséről elmélkedik, míg a 6. a hazánkba érkező más népek befogadásáról. Felhívja fia figyelmét arra is (7. fejezet), hogy a király mellé rendelt tanácsra szükség van. A 8. fejezetben visszatér a gyermek engedelmességére a királytükör.

A 9.-ben a rendszeres imára szólítja fel Imrét. A számomra legkedvesebb, utolsó részben pedig „a jóságról, az irgalmasságról és a többi erényről” olvashatunk: „A királyi korona értékét az erények mértéke szabja meg.”

A IX–XI. század egy átmeneti kor: a keresztény Európa kiteljesedése. A könyvet lapozgatva felmerülhet az olvasóban, hogy a XXI. század is egy átmeneti kor. De vajon e kor valaminek a kiteljesedése felé vezet? Léteznek-e Szent Istvánhoz hasonló gondolkodók, akik képesek ezer évig biztos utat kijelölni? Adamik Tamás megmutatja e kötetében a IX–XI. század „sötétségében” a fényt. Nekünk pedig talán az a dolgunk, hogy megmutassuk a „mi” fényünket.

(Adamik Tamás: Latin irodalom az átmeneti korban. 9–11. század. A keresztény Euró­pa kiteljesedése. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020)