Balkáni karantén

Az amerikai polgárok többsége – hiába próbálja a média másként beállítani – nem túlságosan derűlátó Bidennel tekintetben.

Szerb katona a belgrádi második világháborús emlékműnél, 2020 Fotó: Getty Images/Pierre Crom

Ez lehet az egyik oka annak, hogy a balkáni „pakliban” a Trump-kormányzat elsősorban az albán lapra tett. Jóllehet Szerbia alkotmányában rögzítette katonai semlegességét, Oroszország mégsem bízik benne maradéktalanul, ezért félig-meddig fedett szerbiai katonai jelenlétével is nyomatékot ad annak, hogy a balkáni ország NATO-tagságát ellenezné. Szerbia – bár ügyesen kihasználja az orosz–amerikai versengést a „kegyeiért” – tart attól, hogy rosszabbul jár Biden és a demokraták hatalomra kerülésével, mert Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában a muszlimokat fogják támogatni.

Utóbbi jövőjét ugyanis Washington központosított államhatalom megvalósításában látja, amelyben természetesen Szarajevó parancsol. Lavrov orosz külügyminiszter decemberi szerbiai és boszniai szerb köztársaságbeli látogatása során nyíltan a NATO-tagság ellen foglalt állást. A boszniai szerb „állam” távol is kíván maradni a nyugati katonai szervezettől. Féltékenyen őrzi a 2005-ös daytoni békével megszerzett különállását, és folyamatosan a teljes kiválással zsarol. A békeszerződés körül bábáskodó nyugati országok, köztük az USA is ezt látja a legfőbb oknak, amiért Bosznia-Hercegovina ennyi év után sem működőképes. Ezért már hosszabb ideje a békeszerződés ­felülvizsgálatát szorgalmazzák, aminek a szerbek – Drinán innen és túl – ellenállnak. Félő, ha a Biden-kormány túlfeszíti a húrt, nemcsak Szerbiával, hanem Oroszországgal is szembetalálja magát.

Az amerikai–orosz kötélhúzás szempontjából másik neuralgikus ponton, a nyelvét és vallását tekintve szerb, de eltérő identitású és több évszázados önálló állami múltra visszatekintő Montenegróban 2017-ben megvetette a lábát a NATO. Ezt Szerbia és a háttérből Oroszország hiába próbálta megakadályozni. Az augusztus 30-i választásokon azonban a nyugati katonai szövetség ellenfelei győztek. Ezzel új játszma indult. A Belgrád- és Moszkva-barát új kormánynak a Nyugat értésére adta, a NATO-ból való kilépésre ne is gondoljon, minden egyéb tekintetben azonban várakozó álláspontra helyezkedett.

A Krivokapić-kormány pedig erőltetett ütemben „fordítja vissza” elődeinek az országot Szerbiától és Oroszországtól eltávolító rendelkezéseit. Ha túl messzire mennek, forrpontra hevülhet a belpolitikai helyzet. Ha ellenben a nyugati nyomásgyakorlás lesz túlságosan direkt, az USA-nak, illetve Bidennek Oroszországgal és kinyújtott karjával, Szerbiával gyűlik meg a baja. A kilátások nem túl biztatók a világnak e robbanékony kis szögletében.