Gyula diák, a diktatúrák áldozata – Magyar tükör

Somogyvári Gyulát magyarsága miatt üldözték a nácik és üldözték a bolsevisták.

Budapest, 2014. április 5. Látogatók, turisták sétálnak a Várkert Bazár Ybl Miklós által tervezett, elsõ ütemben felújított épülete elõtt az Ybl Miklós téren. A Várkert Bazár kiemelt mûemlék, a világörökség része. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget. Fotó: Róka László

A rádió mellé kiküldött igazolóbizottság folytatólagosan tárgyalta Somogyvári Gyula, a rádió igazgatójának s volt országgyűlési képviselőnek igazolási ügyét.

A legutolsó tárgyaláson Somogyvári becsatolta Szakasits Árpád nyilatkozatát. Ebből az tűnt ki, hogy

Somogyvári hosszú időn keresztül informálta Szaka­­si­tsot­ a katonai ügyek állásáról és a Szociáldemokrata Párt exponált tagjait a katonai szolgálatban menteni igyekezett.

A tárgyalások során beigazolódott az is, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endrét állandóan tájékoztatta a katonai dolgokról és hogy sikeresen teljesített olyan titkos rádió­szolgálatot, amely a németek ellen szabotázscselekményekre izgatott. Ennek ellenére a bizottság Somogyvári Gyulát mégis 4 évre eltiltotta mind a rádióban, mind a sajtóban való munkától és mindennemű nyilvános szerepléstől.

(Világ, 1945. december 1.)

*

Ha megállunk a történelmi hangulatú Ybl Miklós tér 2. előtt, aligha gondolunk arra, hogy miként „dolgozott” itt a Gestapo, a GPU, az ÁVH.

1944. március 19. A fővárosban cikázó terepjárók egyike itt is megáll. Civilek lépnek ki belőle, és nem sok időt hagynak a ház urának az öltözködésre. Hogy mi a bűne?

Képviselőként nem szavazta meg az ún. zsidótörvényt, nyíltan németellenes, és híresen magyar érzelmű. Először a Sváb-hegyre, Dománszky gestapós őrnagy elé viszik, majd onnan Mauthau­senba. 1945 nyarán tér vissza a csontvázzá vált férfi.

1945 januárja. A közelben még fegyverek dörögnek, ám ez nem zavarja a cirillbetűs gépkocsiból kiszállókat, akik vad zörgéssel követelik a bebocsátást. Egy fiatal lányt hurcolnak el magukkal.

1950 ősze. Pobeda (győzelem) gépkocsi fékez a ház előtt. Bőrkabátos férfiak szállnak ki és mennek a lakás felé. Ismét a férfiért jöttek. Szavukat érti, hiszen ezek magyarul szólnak. Elviszik a közeli Fő utcába, majd Kistarcsára, ahol nem sokkal később nyoma vész. Hogy mi volt a bűne? Ma sem tudni.

A férfi vitéz Somogyvári Gyula, a leány pedig gyermeke, Mária.

[…] Somogyvári Mária annak idején a vőlegényét várta. A fiatal tüzértiszttől azonban 44/45 fordulóján elválasztotta a várost körülölelő szovjet ostromgyűrű. A vőlegény nem törődik bele: két emberét küldi, hogy a leányt mentsék ki. A katonák elindulnak, és sosem jelentkeznek. Helyettük megjelenik a GPU. „Képviselői” úgy vélték, értékes, fontos személyhez jutottak. Tíz évre ítélik, s nem sokkal később elindítják Szibéria felé. Ott naponta küzd az életéért: fát termel, csillámlemezt készít, kosárban lógva hidat hegeszt.

Életösztöne azonban hihetetlenül erős, túléli Sztálint is. Szabadul. Megkérdezik, hová akar települni, s ő Nyugat-Németországot választja. Közben az egyik átmeneti táborban életre szóló találkozása lesz: megismeri az őt ápoló, szintén tíz évre ítélt orvostanhallgató rabot, a szegedi Léber Ferencet. Münchenbe már együtt jutnak el és írják meg első híradásukat. Negyvennégy év után lépett magyar földre.

Unokái már megtalálták helyüket: dolgoznak becsülettel. „Gyula diák” haláláról, annak körülményeiről azonban ők sem tudnak.

Híreket hallani, hogy Somogyvári Virágzik a mandulafa című könyve megjelenik. De ez persze egyelőre csak mendemonda.

(Reform, 1989. szeptember 29.)

*

A közelmúltban egy olvasói levél – túlzásnak tartva és nosztalgiának minősítve – kifogásolta, hogy az Új Magyarország megemlékezett Somogyvári Gyula újratemetéséről. Nekem más a véleményem, mert nagyon méltánytalannak tartom az olyan ítéletet, amely még a megemlékezést is megtagadja tőle.

Somogyvári Gyulát magyarsága miatt üldözték a nácik és üldözték a bolsevisták. Ez utóbbiak a halálba üldözték, és a végtisztességet sem kapta meg. Tragédiája igazi magyar mártírsors.

Művei irodalmi értékéről lehet vitatkozni, annyi azonban – úgy gondolom – vita nélkül megállapítható, hogy többet ér, mint a könyvpiacunkat manapság elárasztó kultúrszemét. Ez rombol, az ő munkái építettek. Gyűlölködésnek nyoma sincs az írásaiban. Szellemiségének összetevői: Isten-, haza-, és emberszeretet, becsületesség és tiszta erkölcs – napjainkban sajnos, sokak által tagadott, sőt gúnyolt, ám követésre egyedül méltó emberi alapértékek. Jelentőségük nem süllyeszthető a nosztalgiá­zás szintjére!

Költői hasonlattal élve: ha valaki az ő regényeit olvassa, nem szárnyal irodalmi magas­ságokban, de nem is dagonyázik kultúrpocsolyában, hanem virágos réten Gyula diák regős­énekét hallgatja meggyötört magyarságunkról és meggyötört emberségünkről. Nem kötelező olvasmány, de akinek van füle és szíve erre az énekre, az hallgassa.

Ami viszont kötelező: meg kell adni a végtisztességet az embernek, a magyarnak! Nem a megemlékezés a túlzás, hanem az ellene való tiltakozás.

(Új Magyarország, 1992. május 22.)

Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár

1953. február 12-én, az ÁVO őrizetében, máig ismeretlen körülmények között halt meg Somogyváry Gyula író, országgyűlési képviselő.