Munkája a halál

Februárban ismét megvizsgálja a bíróság, hogy szabadulhat-e a rettegett szerbiai sorozatgyilkos, Magda Marinko. A férfi jogerősen négy gyilkosság miatt életfogytiglani szabadságvesztést kapott 1996-ban. Elítélésekor még nem létezett a tényleges életfogytiglan, így 25 év után kétévente felülvizsgálják, hogy szabadlábra lehet-e helyezni, ami esetében annyit jelent, hogy kiadják Szerbiának, ahol még negyven év börtön vár rá.

Szegeden, a belvárosi temetőben eltemették a meggyilkolt Z. Nagy Bálintot és családját, 1994. február 7. Fotó: Németh György Forrás: MTI/Németh György

Magda Marinkót a Szegedi Fegyház és Börtön fegyház fokozatú épületének úgynevezett HSR-körletében tartják fogva. Sokáig rengeteg gondot okozott a büntetés-végrehajtás embereinek. Nemegyszer nekiment az őröknek, vagy dühkitöréseivel hívta fel magára a figyelmet, illetve többször próbált öngyilkosságot elkövetni. Elfogása után állítólag egy halállistát készített, amelyen többek között az őt elfogó főrendőr és egy újságíró neve is szerepelt. Egy időben azt hangoztatta, mindenkivel leszámol, aki ártott neki. A kiszivárgott információk szerint az utóbbi időben már jóval szelídebb rabként éli az életét, jutalmakban is részesült, ennek ellenére 2019-ben egyszer már elutasították a szabadlábra helyezését. A főszabály szerint ugyanis csak azokat engedik ki, akik jól viselték magukat a börtönévek alatt, és akikről alaposan feltételezhető, hogy tisztességes életet élnek a szabadulásuk után. Magda Marinko egyik kitételnek sem felelt meg a bíróság szerint. Ráadásul korábban hangoztatta, hogy semmit sem bánt meg, a börtönben pedig egyszer nekiment az egyik fegyőrnek is.

Lista a gazdagokról

Az 1963-ban Szabadkán született Magda Marinko heves természete miatt már fiatalon összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, ezért 23 évesen disszidált, majd belépett a francia idegenlégióba. Több kontinens számos harcterén megfordult, személyisége vélhetően ekkor torzult el véglegesen, azzal is hencegett, hogy Csádban részt vett egy teljes falu kiirtásában. A légióból 1990-ben megszökött, és visszatért szülőföldjére, ahol akkoriban zajlott a délszláv háború. Saját bevallása szerint csatlakozott a rablógyilkosságokat előszeretettel végrehajtó Arkan Tigrisei félkatonai alakulathoz. Ekkoriban a Balkánon harcoló katonák, idegenlégiósok egy része már bűnözni járt át Magyarországra. Egyikük Magda Marinko volt, aki a jugoszláv hadsereg katonáit maga köré szervezve hajtott végre hazánkban és Újvidéken kegyetlen gyilkosságokat. Marinko menekültként érkezve 1993-ban telepedett le Magyarországon, Szeged környékén lakott, és hamar ismertté vált az éjszakai életben. Több magyar kapcsolattal is rendelkezett, volt, aki egy listát adott át neki, hogy Szeged környékén kik azok a gazdag emberek, akiket érdemes kirabolni. A halálosztó ezen lista alapján válogatta ki az áldozatait. Volt, akiket ő választott ki, és volt, akit megrendelésre gyilkolt meg. A mészárlások 1993. január 24. és 1994. január 26. között zajlottak.

Szegeden, a belvárosi temetőben eltemették a meggyilkolt Z. Nagy Bálintot és családját, 1994. február 7.
Fotó: MTI/Németh György

Az első magyarországi bizonyított eset 1993. december 19-én történt: Marinko Kecskeméten végzett egy dúsgazdag üzletemberrel, feleségével és horvát vendégükkel. Késő este csengettek be a lakásba, de csak H. Antal 24 éves felesége volt otthon, ő nyitott ajtót. A nőt bevitték a kisebbik szobába, megbilincselték, pénzt követeltek tőle. Közben hazaérkezett a férj egy horvát kereskedő, Dragutin Kujundžić társaságában, aki ékszert akart vásárolni a családtól. A támadók lefogták a férfiakat, és a nappaliba vitték őket. H. azonnal elárulta, merre találják a pénzét, ennek ellenére Kujundžićot, majd H.-t is kíméletlenül fejbe lőtték. H. Antal felesége ekkor szembefordult a gyilkosokkal, és azt mondta: „Engem megölhettek, csak a gyermekemet ne bántsátok!” Vele hat lövéssel végeztek, de a nyolcéves kis­fiút életben hagyták a bűnbanda tagjai. A rablók 800 ezer forintot és egy értékes karórát vittek el.

A bűnbanda január 5-én Orosházán a mai napig eltűntként keresett Farkas Helga nagynénjét is kivégezte: forgatókönyv szerint dolgoztak, a családapát elcsalták, és aznap este tíz óra után hat álarcos férfi jelent meg a lakáson. Az életéért könyörgő, segítségért kiáltó asszonyt zsineggel megfojtották, két kislányát megbilincselték, és az egyik szobába zárták. Őket nem bántották. A halálbrigád tippre ment a helyszínre, pontosan tudták, hogy egy gazdag vállalkozót fognak kirabolni. Ez az emberölés kilógott a sorból, hiszen nem fegyverrel ölték meg az áldozatukat. Százezer forintnyi készpénz, ékszerek és drága órák voltak a banda zsákmánya. Az utóbbi két gyilkosságban részt vett Goran Stavrić is, akit 2014-ben Peruban végeztek ki. A bűnöző volt katonatársaival beszállt a dél-amerikai kábítószer-kereskedelembe, de adósságokat halmozott fel, ezért a kolumbiai drogmaffia egy perui és egy bolíviai bérgyilkossal megölette a szerb férfit.

Gyilkos éjszaka

Nem sokkal az orosházi gyilkosság után, 1994. január 23-ról 24-re virradó éjszaka hidegvérrel megölték Szeged híres cukrászmesterét, a 42 éves Z. Nagy Bálintot, a szintén 42 éves feleségét, valamint gyermekeiket, a 17 éves Dánielt és a tízéves Balázst. Magda Marinkót gyanúsították, majd vádolták a család kiirtásával, mert ugyanaz a Scorpion típusú géppisztoly végzett velük, mint H. Antalékkal Kecskeméten. Rá­adásul a férfi cipőjén Z. Nagyék kertjéből származó talajmaradványokat találtak, fantomkép alapján egy tanú felismerni vélte Magda Marinkót a tetthely közelében. Mindazonáltal Marinko ezt a magyarországi gyilkosságot végig tagadta, és nem is tudták rábizonyítani.

Nagyék kivégzése után következett a rendőrök által csak gyilkos éjszakaként emlegetett leszámolássorozat a határ másik oldalán: Szabadkán Milan Petrity rendőrt, feleségét és fiát mészárolták le, majd Palicson, a Palicsi-tó mellett a villájában Joszip Agatityot és feleségét gyilkolták meg. Utóbbi férfi ismert vállalkozó volt, aki a nyomozás adatai szerint ismerte Z. Nagy Bálintot, üzleti kapcsolatban is álltak egymással. Megjegyzendő, hogy Palicson ugyanolyan módon hatoltak be a házba, mint a Z. Nagy családnál, ráadásul ugyanaz volt a fegyver és a távozás módja is, sőt még a sérülések is ugyanazokon a helyeken voltak az áldozatokon. A kegyetlen és hidegvérű öldöklés után már gyilkosságsorozatként kezelték a bűncselekményeket, szerb és magyar rendőrökből álló nyomozócsoport is alakult.

Magda Marinko a Fővárosi Bíróságon, Budapest, 1995. június 20.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

„Hívd fel Peppinót”

A nyomozás hamar eljutott addig a szintig, hogy Magda Marinkót már gyanúsítottként akarták kihallgatni. Kommandósokat mégsem akartak ráküldeni, mert el akarták kerülni a vérengzést. Így az a döntés született, hogy lépre csalják a halálosztót: 1994. január 28-ára beidézték a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra idegenrendészeti ürüggyel, hogy tisztáznia kell néhány dolgot a letelepedési engedélyével kapcsolatban. Marinko besétált a rendőrségre, és az őt fogadó Kószó Zoltán nyomozó minden kérdésére válaszolt. Az egyik gyilkosság helyszínén az áldozat lába alatt találtak egy cédulát, rajta a felirattal: „Marinko, hívd fel Peppinót” és egy telefonszámmal. A cédulát betették Magda lefoglalt névjegykártyái közé, majd minden kártyáról megkérdezték, hogy az kié, és honnan ismeri, a férfi pedig a „peppinós” cetliről is elmondta, hogy azt kitől kapta és miért, valamint hogy ki az a Peppino. Kihallgatója közölte, hogy a cetlit egy gyilkossági helyszínen találták. Magda Marinko ettől ledöbbent, és azt mondta: „Ez nem volt fair!” Ezután megvárta, hogy az a nyomozó, aki fegyvert viselt, egyedül legyen a szobában. Rátámadt Kószó Zoltánra, hogy megszerezze a fegyverét. A rendőr írógéppel vágta hasba támadóját, végül mindketten nekiestek az ablaküvegnek. Ezután Kószó három kollégája betört az irodába, és közösen fogták le a sorozatgyilkost, aki a nyakán sérült meg, így kórházba szállították.

A nyomozást vezető Kovács Lajos ezredes, a „döglött ügyek” osztályának volt vezetője évekkel később elárulta, ha a kivégzőembernek sikerült volna megszereznie kollégája fegyverét, akkor a rendőrségi folyosón újabb vérengzést hajthatott volna végre. Ez azért sem lett volna meglepő, mert Kovács szerint Marinko úgy ölt, mint katonakorában. Kíméletlenül és hidegvérrel. „Neki az ölés olyan volt, ahogy én egy szalvétát veszek fel a tányér mellől” – hangsúlyozta Kovács.

Magda Marinkót első fokon nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen, különös kegyetlenséggel, részben társtettesi minőségben elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében 1995. október 6-án életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A tanácsvezető bíró, Varga Zoltán az eljárás végéig 24 órás rendőri védelmet kapott, a tárgyalóteremmel szembeni épület tetején pedig mesterlövészek helyezkedtek el. Amikor az elsőfokú bíróság kimondta rá az életfogytiglani büntetést, közölték vele, hogy joga van fellebbezni, Marinko erre azt mondta, ha fellebbezést jelent be, „az kilenc milliméteres lesz valakinek”, azaz halállal fenyegette a bírót. Korábban azt is Varga Zoltán fejére olvasta, hogy „egy embert megölni nem erkölcsi kérdés, hanem fizikai teljesítmény, az egy munka”. Talán ezek után nem meglepő, hogy a tárgyalások előtt bombakereső kutyákkal vizsgálták át a termet, mert a bíró későbbi nyilatkozata szerint a hatóságok attól tartottak, hogy Marinkót megpróbálják kiszabadítani oly módon, hogy akár túszokat is szedhetnek. A vajdasági sorozatgyilkost végül 1996-ban jogerősen is bűnösnek mondták ki.