Zarándoklatokat dolgoz fel az Örök árnyék című iráni–norvég film is, de itt belső túrákat látunk, méghozzá nagyon durvákat, és a megvalósítás módja is izgalmasabb. Ez persze szinte már elvárás egy iráni filmestől, a mércét nagyon magasra tették a gyakran lehetetlen körülmények között dolgozó elődök. Sötét képmezővel indulunk, aztán megjelenik benne egy lány, és az anyjáról beszél. Kiderül, hogy a helyszín egy fiatalkorú lányok javítóintézete – Iránban. Ez így elég durván hangzik, de nem egy „szokványos” börtönfilmet kapunk a borzalmas körülményekről, sőt a lányok körlete a helyiségekkel és a füvesített udvaron totyogó kiskacsákkal néha olyan képet mutat, mint egy középosztálybeli tiniszoba.
A rettenet, amint ez apránként kiderül, a lányokban van, és a bűnön és a bűnhődésen át vezető útjukban, amíg eljutnak odáig, hogy a büntetés alighanem Isten dolga.
A lányok ugyanis egytől egyig apjuk, férjük vagy más férfirokonaik megöléséért kerültek börtönbe, az anyáik pedig szintén emiatt egy másik helyen a kivégzésükre várakoznak a halálsoron. Aztán az is kiderül még, hogy a nők végső kétségbeesésükben, hosszú évek megaláztatásai és szenvedései után követték el tetteiket, és ami a legdöbbenetesebb, hogy az intézet egyfajta menedék ahhoz képest, amit a külvilág nyújtana számukra.
Az igazi pofon azonban az Elfojtott hangok című dán–holland film.
Reveláció azért, mert erről a sztoriról annyi információnk sem volt, mint mondjuk Jones „tiszteletes” szektájáról, aztán azért is, mert tökélyre fejlesztette az utóbbi évek trendjét, a dokumentum- és a játékfilm közeledését, és nem utolsósorban azért is, mert egyszerűen döbbenetes.
Az alkotók olyan ritmusban adagolják a történteket, hogy az egy idő után egy jó krimi izgalmaival vetekszik.
Először megtudjuk, hogy a hatvanas években Chilébe települt egy, az evangélikusoktól kiugrott német szekta, amelyben a „vezetőség” válogatott kínzásokkal, gyerekmolesztálással és egyebekkel terrorizálta a közösség tagjait. Majd azt is, hogy mindezek ellenére a feloszlás után is többen együtt maradtak a „bajor faluban”, miután (ha már ott voltak, ugye) tevékenyen részt vettek a hetvenes években zajló kínvallatásokban is.
És egy idő után olyan érzésünk támad, mintha Pasolini beszabadult volna egy osztrák pincébe.
(Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál, március 1–10.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!