Novemberben egy pénteki napon fát árultam a tornaljai piacon. Mellettem úgyszintén fát árult Pali komám a lévárti tanyáról, meg Tóth Lajos keresztapám is. Mindhárman vevőre vártunk. Egyszer csak megjelenik Blaskó Károly, a jegyző. Odaszól nekem, hogy menjek vele. Nem mondta, hogy hova, én meg nem kérdeztem.
A városháza nagytermébe vezetett. Leültetett a fal mellé, hogy csak várjak nyugodtan. Odament az asztalhoz, ahol katonák meg civilek, a kitelepítési bizottság tagjai ültek. Hogy miről beszélgettek, nem hallottam, de nem is értettem volna, mert szlovákul folyt a tárgyalás. Csak azt láttam, hogy a mi jegyzőnk egy katonatiszttel beszél, aki élénken hadonászik a kezével.
Kis idő múlva jön Blaskó. Mondja, hogy elmehetek, ne kérdezzek tőle semmit.
– Hát akkor minek hívott ide, Blaskó úr?
Faggatózásomra végül megmondta: Lévárt neve ezután szlovák lesz.
Meg van pecsételve a falu sorsa.
Magyarok ki, szlovákok be.
Az elhurcolásra ítélt első csoportot a falunkban hamarosan kijelölték. Ebben Lévárton a következő családok voltak: Szögedi László feleségével és két gyermekével, Radnóti János feleségével és két gyermekével, Galo Györgyné két fiával és egy leányával, Galo Gergely István feleségével. A falut katonaság szállta meg. Az összes ki- és bevezető utakat katonai járőrök lepték el. A kiírt családokat fölpakolták a teherautókra. Bevitték Tornaljára a vasútállomásra. Ott aztán átrakták őket tehervagonokba. Éppen úgy, mint háború alatt a zsidókat.
Egymás után több csoportban vitték a családokat a Turóc-völgyi falvakból. Úgy gondolták, hogy az első transzportok után megadják magukat a magyarok, aláírják a szlováknak valló papírt. De hiába próbálkoztak, a magyar embereket nem tudták megtörni. Inkább vállalták az elhurcolást, még a halált is, de senki nem mondta ki a száján, hogy ő nem magyar.
Így kezdődött a szlovákiai magyarok kálváriája, elűzetése a szülőföldről.
Sokan szélhámosok áldozatai lettek. Szlovák emberek jelentek meg az elhurcolásra kijelöltek házánál. Befolyásos hivatalos személyeknek adták ki magukat. Azt ígérték, ha kapnak húszezer koronát, elintézik, hogy ne kelljen a családnak elmenni. A hiszékenyek csapdába estek. Leszámolták a pénzt, azután soha többé nem látták az illetőket.
