Sissi, az orvlövészek bújtatója

Az Eskü, utóbb Március 15. téri Sissi emlékmű sorsa már születésében előrevetítette későbbi zaklatott sorsát

Erzsébet királyné emlékműve a Március 15. (Eskü) téren, 1939 Forrás: Fortepan / Ludovika

A második világháborúban számos budapesti ház megsérült, elpusztult, s az utána regnáló Rákosi-rezsim tudatosan folytatta a jellegzetes fővárosi épületek legyalulását. Politikai megfontolásból, mivel az „új világban” nincs szükség a burzsoá díszekre, „öncélú” ornamentikákra. Ezért neoklasszicista kupolákat, tornyokat bontottak le, például a szebb napokat látott körúti bérházak tetejéről. Mondván nemcsak hogy nincs „szerepük”, de hivalkodóan emlékeztetnek a polgári öntudatra, amelynek ugyebár nincs többé létjogosultsága. E szellemben pusztították el a városligeti Regnum Marianum-templomot, mert kellett a hely a Sztálin-szobornak és a tankfelvonulásoknak. A házfalak lőtt roncsolása kevésbé zavarta őket, mint egy tőlük idegen vallásos, nemzeti életérzést, értékrendet mutató építészeti lelemény, díszítmény. Mintha ösztönösen érezték volna, hogy a klasszikus értékeket megjelenítő motívumok (barokk puttók, ógörög Küroszok, szecessziós népi fioritúrák) voltaképp annak a kultúrában gazdag múltnak az üzenetét közvetítik, amelyet végképp el akartak törölni. Az értékek megmentése helyett gyakorlattá vált stílusidegen építményekkel betömni a házak közti foghíjakat.

Erzsébet királyné emlékműve a Március 15. (Eskü) téren, 1939
Fotó: Fortepan / Ludovika

Szobrok eltüntetése is módszeres volt, gyakran az éj leple alatt. Ez szintén az ideológiai harc részévé vált. Nem számított, ha a haladás ellenségének kikiáltott célpont amúgy közkedvelt személy volt. A példátlanul népszerű Erzsébet királyné már tragikus halálakor, 1898-ban kultikus jelenséggé vált. Korábbi általános szeretetre méltósága, a magyarok iránti tevékeny rokonszenve mellett poétikus szépsége, finom eleganciája is az általános és nem szűnő rajongás gyújtópontjába vonta személyét. Országszerte – ekkor még Nagy-Magyarország térképét gondoljuk el – ligeteket létesítettek, fákat ültettek, emlékműveket helyeztek el tiszteletére. Például Ikrény, Győrsövényház, Árpás, Vág vagy a Rába parti Nick területén talpas beton emlékoszlopokat állítottak, amelyeknek átmérője megegyezett a Vanity Fair korabeli divatlap közlésével, amely szerint Sissi derékátmérője fűzővel és fűző nélkül egyaránt harminc centiméter. Jellemző, hogy ezeket az egyszerű, ám kordokumentumként is ritkaság oszlopokat „burzsoá maradványok!” felkiáltással az ötvenes években el akarták tüntetni. Szerencsére sikerült időben elrejteni s megőrizni őket az utókornak. Jegyezzük meg, nem kis bátorság kellett hozzá.

Családi fényképeim rendezése közben találtam egy felvételt, amely a részletek alapján egyértelműen beazonosítható: a belvárosi Március 15. téren készült, valamikor az ötvenes évek közepén. Igen ám, de a köralapú, kupolás kis építmény, benne Erzsébet királyné szobrával azóta eltűnt a piarista palota elől. Bár az internet korában egyszerűbb a nyomozás, egy személyes beszámoló még mindig nagyobb értékű, érzékletesebb. Díner Tamás fotóművész a képet látva elmesélte, hogy tízéves elsőáldozó kisfiúként a Nagyboldogasszony-plébániatemplombéli szentmise után a téren játszva, ünneplőben, fehér cérnakesztyűben bemászott társaival a „kőpergolába”, s ott még a bent lévő Erzsébet királyné-szoborra is felkapaszkodtak. Az idilli, pajkos jelenet gyakorlatilag az építmény létezésének utolsó hónapjaiban történhetett.

Az Eskü, utóbb Március 15. téri emlékmű sorsa már születésében előrevetítette későbbi zaklatott sorsát. Zala György szobrászművész munkája az ötödik pályázati kiírás után valósulhatott meg.

A romantikus, nosztalgikus pátoszt sugalló ábrázolás egyszerre idézi meg a királyné eszményített, merengő alakját és a hajdani Monarchia pompáját, nemes patináját. A Hikisch Rezső építész alkotta kis kerek, kupolás, nyitott építményben elhelyezett mű avatására 1932. szeptember 25-én került sor vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó és más magas rangú személyek jelenlété­ben, amikor a főváros összes harangját megkondították, és a dunai monitorok 33 díszlövést adtak le. Bár az emlékmű vitákat is kiváltott a mű­ítészek között, majdnem negyedszázadig közkedvelt köztéri szoborként állt helyén.

Az 1956-os forradalom után – a városi legendák szerint – a kommunista vezérkar úgy döntött, hogy a kis építmény alkalmas lehet orvlövészek búvóhelyének, ezért egy éjszaka lebontották. Erzsébet királynéval nem mertek így elbánni, nem olvasztották be, csak a kor szellemének megfelelően kitelepítették először a Kiscelli Múzeumba, majd Sülysápra. Végül „rehabilitálták”, s 1986-ban – ha eredeti helyére nem is – a budai Duna-partra, a Döbrentei térre helyezték, nem messze attól a ponttól, ahol hajdan Gömbös Gyula egykori miniszterelnök szobra állt, amelyet 1944-ben partizánok felrobbantottak. Erzsébet királyné bronzalakja tehát túlélte a megpróbáltatásokat, a kupolás építmény azonban elpusztult. A tervrajzok, archív felvételek alapján lenne esély, hogy visszakerüljön eredeti alakjában eredeti helyére.