Távol Afrikától

Az emberi természet furcsa velejárója, hogy azt képzeli, a világ körülötte forog, amit ő lát, azt látja más is.

Fertőző betegek oxigént kapnak egy lagosi kórház udvarán, 2021. január 22. Fotó: Reuters

Afrika nem jelent meg a patikában nagy mellénnyel, kicsivel sem, ők abban a programban vesznek részt, amelyet az ENSZ szervez, és elvben februárban kapták az első Pfizer-szállítmányokat. Ezt az oltóanyagot nagyon hidegen kell szállítani és tárolni, így csak az olyan helyeken tudják használni, ahol a technikai feltételek adottak, és ez nem igaz mindenhol Afrikában. Így lesznek helyek, ahol várnak, feltehetően nagyon sokáig. Az ENSZ programja 2021 végére 600 millió adag vakcinával számol Afrikában, természetesen ez nem csak az amerikai Pfizertől származik majd.

Fertőző betegek oxigént kapnak egy lagosi kórház udvarán, 2021. január 22.
Fotó: Reuters

Arról nem is szólva, hogy miként mindenütt, Afrikában se lesz kötelező az oltás, csak nagyon remélik az egészségügyi szervek, hogy sokan be fogják oltatni magukat. Márpedig a fekete kontinensen nem szoktak kiállni az emberek a lakótelep erkélyére, hogy közösen tapsoljanak az orvosoknak és nővéreknek, ugyanis ma is sokkal nagyobb a különböző kuruzslók befolyása, mint a nyugati orvoslásé. Hiszen teljesen mások a kulturális szokások, az életről és a halálról is másként gondolkodnak, a szemmel verés és a ráolvasás mindennapos jelenségek egyes területeken, a vírus pedig amolyan úri, fehér huncutság, amely vagy igaz, vagy nem. Ilyen körülmények között kell azt kijelenteni, hogy amíg nincs mindenki biztonságban, addig egyikünk sincs, azaz a teljes átoltottság az egész világra értendő, s amíg azt nem tudjuk szavatolni, addig fennmaradnak bizonyos korlátozások. Mondjuk a kétszázmilliós Nigériában, ahol százezer esetet és 1800 áldozatot jeleztek a hatóságok.

Érdekes módon mind Nigéria, mint a Dél-afrikai Köztársaság egy-egy olasz üzletember érkezéséhez köti a maga járványát, előbbi országban február 27-én érkezett a vírushordozó a lagosi reptérre, utóbbi március 5-én fogadta a maga fertőzött olaszát. Azóta Dél-Afrika egy különálló, az eddiginél sokkal fertőzőbb, saját vírustörzs otthona, onnan viszik Európába azok, akiknek az afrikai utazás a jelen körülmények között is nagyon fontos. Mert mondjuk családi kötelékeik vannak ott, itt sok millió emberről beszélünk, britek, hollandok, belgák, franciák, portugálok, németek tömegei érintettek ebben az ügyben. Valamint indiaiak, malájok, indonézek, bangladesiek, akik Ázsia és Afrika között teszik meg az életbe vágóan fontos utakat, amelyeket semmiképp nem tudnak elhalasztani.

Pedig vírusügyben Afrikának nemigen lehet újat mondani. Nyugat-Afrikában, Guineában február közepén újra felütötte a fejét az ebola. Utoljára 2014–2015-ben küzdöttek ezzel a vérzéses lázzal, Európa is felfigyelt a szörnyű betegség terjedésére, a kelet-afrikai országok nem győzték bizonygatni, hogy ők milyen borzasztó messze vannak Nyugat-Afrikától. Most Libéria egészségügyi minisztere jelezte, hogy az ő országában nincsenek ilyen esetek. A téma egy szakértője egy helyi vitafórumon jelezte, 2014-ben rákérdeztek tőle, milyen a helyzet a Libéria fővárosában, Monroviában levő West Point nevű nyomortelepen, ő pedig magabiztosan jelentette ki, az ebola nem ütötte fel a fejét azon a részen. Később derült ki számára, hogy akkoriban már minden hajnalban titokban folytak a temetések, hiszen igenis haltak meg a rettegett lázban, de erről inkább nem szóltak senkinek, hiszen ez stigmát jelent, elköltöztetik az egész közösséget valahová, a szomszédok megijednek, a szkafanderes virológusok beözönlenek, és vége a megszokott életnek. Épp ezért terjed az ebola, és épp ezért terjed a Covid is, persze annyi különbséggel, hogy az ebola szinte biztos halálos ítéletet jelent, a Covidból meg jó eséllyel felépül az ember. A temetések pedig veszélyesek, hiszen sokan gyűlnek össze, esetleg egy egész éjszakát virrasztanak a halott mellett, lemosva a holttestet, majd a kötelező gyász után hazatérnek. Guineából Libériába, Sierra Leonéba, Beninbe, Nigériába. Vagy Nagy-Britanniába.