Egyes kísérletek szerint sokan még a fájdalmat is jobban tolerálják az unalomnál, többen pedig a káros szenvedélyek, az agresszió vagy a már említett szabálysértések felé fordulnak. A semmittevés érzése jelként szolgál, felszólítja a testet a sebességváltásra, a jelenlegi gondolkodásmód megváltoztatására. Unatkozni és gondolkodni így bizonyos tekintetben akár egyet jelenthet.
A koronavírus-világjárvány harmadik hazai hullámához érve valószínű, hogy a pandémiás fáradtság és az unalom érzése tovább erősödhet. A karantén csöndjében azonban a mélyebb gyökereket is megérthetjük. A jelenség sokak számára azért lehet zavaró, mert kizökkentve a megszokott menetből elkalandoztatja az elmét, gondolkodásra késztet. Megszokott világunkban szövegek, játékok, filmek ezrei között találjuk magunkat. Ha úgy tetszik, gondolataink elől bármikor elmenekülhetünk. Ám sokan a csendet az unalomban találják meg. Pedig ezt a csendet kellene okosan kihasználni, hogy amikor visszatérnek a normális hétköznapok, az ember megerősödve kerüljön ki a világjárványból. A legoptimistább következmény az lenne, ha az unatkozók az elhúzódó állapotot arra használnák, hogy átgondolják életcéljaikat. Szembesíthetik magukat a jelenükkel, értelmes jövőbeni stratégiát fogalmazhatnak meg. Ez esetben az unalomnak életre szóló haszna lenne. Lehetne.
