Az igazi Jézus

– Mikor állt utoljára igazi nagy színpadon?

– Szeptemberben Simonpusztán, ahol ugyanakkor született meg egy vadonatúj rockopera és egy vadonatúj teátrum. A Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központtal, valamint Moravetz Leventével és Laklóth Aladárral alapító tagja és egyik tulajdonosa vagyok a Szőcs Géza Magyar Történelmi Színháznak. Ősszel Szolnoki Péter és Moravetz Levente Sárkányszív című rockoperáját ötezer-ötszáz ember előtt mutattuk be. Én Nagy Lajos királyt alakítom a darabban, többnyire lóháton. A terveink között prózai és zenés darabok is szerepelnek, illetve nyáron Orfűn egy magyar történelmimusical- és rockopera-fesztivált is szeretnénk rendezni.

Dalok vágtázva

– Két évtizede szeretné bemutatni a Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című művéből készült lovas rockoperát. Föladta régi álmát, a lovas színház létrehozását?

– Soha nem adom fel. Az Attila, hun király című darabot Miklós Tibor írta és Zakar István zenésítette meg, és 2000-ben el is kezdtük próbálni. Hosszú történet, a lényeg, hogy akkor nem jött létre az a bemutató, Simonpusztán viszont a terveink között szerepel. A Szőcs Géza Magyar Történelmi Színház nem lovas színház, ennek ellenére a Sárkányszívben a színpadi jelenetek mellett a lovak is jelentős szerephez jutnak. Több dalt én is vágtázás közben énekelek, ami nem könnyű, de nagyon látványos.

– A járvány alatt hogyan tartja a kapcsolatot a közönséggel?

– Azt hiszem, az elsők között rendeztem a kertemben koncerteket. Nyáron hármat is tartottunk, amelyekre korlátozott számban lehetett jegyet vásárolni. A nagyérdeműt egy pohár itallal fogadtuk, aztán végigvezettük a lovardánkon, a Midnight Lovassport Egyesület területén, ahol egyébként mi is lakunk. Meséltünk a lovainkról, honnan származnak, melyiket tenyésztettem én, milyen versenyeken indultunk, hogyan oktatunk. Jelenleg a tizenhárom lóból nyolc a sajátunk. Az utóbbi néhány hónapban feladja a leckét az eltartásuk, de a végsőkig kitartunk mellettük, mivel ők is a család tagjai. Aztán visszaballagtunk a felső kertbe, és a nagyobbik lányommal, Lénával koncertet adtunk. A helybelieknek is tetszett, volt, aki kiült a kertbe, és onnan hallgatott minket. A Madách Színházban Kováts Kriszta kolléganőmmel tetőkoncertet tartottunk, a Mamma Mia! köré építettünk egyórás rockopera- és musicalkoncertet. Három előadást hirdettek meg, de olyan nagy volt az érdeklődés, hogy négy lett belőle. Léna lányommal pedig a nappalinkból közvetítettünk nagy sikerű adventi koncertet.

– Nagyon fiatalon zenészként kezdte a pályafutását. Hogyan lett önből színész?

– Nyolcévesen megalapítottam az első zenekaromat az osztálytársaimmal. Közben otthon a két nővéremmel, Csillával és Annamáriával három szólamban énekeltünk az én gitárkíséretemmel. A Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskolában nyolc évig klasszikus gitárt tanultam. Annamáriával már tízéves koromban dalokat szereztünk, ő írta a szövegeket, én a zenét. Egyszer a katonaságnál szerveztem egy meghallgatást. Jött egy srác, és elkezdte énekelni, hogy „Nézz ki hát, hogy zuhog ez az eső, Ne menj el, míg el nem áll”. Végighallgattam, majd megkérdeztem, honnan ismeri ezt a dalt. „Nyíregyházán, a tanárképző táborban egy lány tanította nekem” – válaszolta. Mondom, ez nagyszerű, mert ezt én írtam húsz évvel ezelőtt. Úgy látszik, szájhagyomány útján terjedtek a dalaink. Zenészként 15-16 évesen már pénzt is kerestem. Megismerkedtem Gábor Ilával, aki építő- és KISZ-táborokba szervezett műsorokat. Annak ellenére, hogy soha nem voltam KISZ-tag, végigjártam ezeket a táborokat Ilával és egy Trabanttal. Még gimnazistaként az akkori legnagyobb sztárokat, Cserháti Zsuzsát, Koós Jánost, Korda Györgyöt, Ihász Gábort, Jákó Verát, Zoránt kísértem basszusgitáron. Délután indultunk haknizni, néha az is előfordult, hogy nem mentem iskolába. Nyáron heteket töltöttünk együtt Máté Péterrel, Cserháti Zsuzsával, naponta öt-hat koncertet adtunk. Ez már nem a haknikorszak csúcsa volt, mert az elődök nyolc-tíz előadást is tartottak naponta. Óriási tanulási lehetőség volt. Nem sok olyan dal van, amelyet a mai napig ne tudnék kapásból zongorán, gitáron vagy dobon lejátszani. Miután 1982-ben leszereltem a katonaságtól, Gábor Ila Csuha Lajoson keresztül beajánlott a Rock Színházhoz. Várkonyi Mátyás meghallgatott, gitároztam, énekeltem neki, Miklós Tibor pedig – Isten nyugosztalja – megnézte, hogy milyen a mozgásom. Beálltam Jeszenszky Endre balettmester mögé, és néztem a lányokat – hátulról –, próbáltam leutánozni a mozdulataikat. Máig sokan emlegetik, amikor Homonyik Sanyi, Vikidál Gyula, Makrai Pali és én álltunk a balettrúd mellett, és gyakoroltunk… Aztán megkaptam a színész III. besorolást, majd a II-t átugorva a színész I-et is. Azóta ötven bemutatóm volt.

– 1982-ben alapító tagja lett a Rock Színháznak. Első nagyobb szerepe a Sztárcsinálók című rockoperában volt, 300-szor játszotta el Juvenalist. Az igazi kiugrási lehetőség 1986-ban jött el, amikor a Jézus Krisztus szupersztár címszerepét osztották önre. Tizenegy évig játszotta Jézust…

Elmélyült hittel

– … nem játszottam, átéltem. Két darabban – a Jézus Krisztus szupersztárban és a Mária evangéliumában – az igazi Jézust, majd felújítottuk a Sztárcsinálók című darabot, amelyben Kiprios Jézust, az alkoholista, a hatalom bűvköré­ben élő ál-Jézus szerepét osztották rám. Érdekes feladat volt.

– Amikor az igazi Jézust alakította, érezte, hogy a szerep a személyiségén is változtat?

– Mindenféleképpen. Még jobban elmélyült a hitem. Kiválasztottnak érzem magam, amiért évekig ebben a szerepben léphettem színpadra. Makrai Pál, aki Júdást játszotta, egyszer azt mondta: „Amikor Sasi jött felém a színpadon, én nem Sasit láttam, hanem Jézust.” Ez óriási elismerés egy kollégától. A közönség is mindig hatalmas ovációval fogadta az előadást. A legtöbb szerepem a hit, a szeretet, az önfeláldozás és a remény köré épül. Ikonikus történelmi személyeket is eljátszhattam: Dobó Istvánt, Zrínyi Miklóst, Mátyás királyt, A fejedelem című darabban Bercsényi Miklóst, legutóbb pedig Nagy Lajos királyt. Fontosnak tartom, hogy megismertessük a nézőkkel a hőseinket, erősítsük magyarságtudatunkat, és értékeket közvetítsünk. Többek között ezért is alapítottuk meg a Szőcs Géza nevét viselő Magyar Történelmi Színházat.

Sasvári Sándor számára négy dolog szent: a családja, a színészet, a zenélés és a lovak
Fotó: Mirkó István

– A szüleik is zenéltek?

– Édesanyám énekelt. Édesapám filmrendező volt, Jávorral, Karádyval, Csortossal, Latabárral forgatott. Rómában, Berlinben, Párizsban is dolgozott, az egyik filmben Vittorio de Sicával, a másikban Jean Gabinnel, aki jó barátja volt. 1945-ben viszont kettétört a karrierje. A felmenőinknek nagybirtokaik voltak a Bánátban, Temesvár környékén. Államosították a vagyonukat, és onnantól kezdve édesapám visszafelé élte az életét. Három diplomája volt, kilenc nyelven beszélt, és a csokoládégyárból ment nyugdíjba. Persze ott is szervezett színtársulatot, ahol Szerednyey Bélával én is színpadra álltam négy-öt évesen. Rengeteget köszönhetek neki. Amikor a Rock Színházzal Németországban léptünk fel, meg kellett tanulnom a szerepemet németül. Édesapám segített a kiejtésben, a színészi játékban. Nyolcvanöt évesen távozott el, de csak fizikai értelemben, mert azóta is velem van, és föntről segít nekem.

– Nem csak magyar rendezők vették észre a tehetségét. Londonban a Dorian Gray-ben énekelt, Németországban A nyomorultak című musical-operában. Akkoriban még kevesen kaptak munkát külföldön. Hogyan jutott lehetőséghez?

– Táncosok már jártak ki Bécsbe, de az énekesek és a főszereplők közül öt kollégámmal az elsők között voltunk, akik külföldön dolgozhattunk. Mielőtt Németországban A nyomorultakban megkaptam Jean Valjean szerepét az első szereposztásban, sok meghallgatáson mentem keresztül. Háromszázszor játszottam el a szerepet Duisburgban, hetente hatszor léptem fel. Minden előadás után 1550 ember tapsolt állva.

– Ha nagy sikerei voltak, jól megfizették, miért jött haza?

– Tudtam, hogy itthon a Madách Színház meghallgatást szervez A nyomorultak szerepei­re. Hogy maradhattam volna ki belőle? Itthon is én énekelhettem Jean Valjeant.

– Több mint harminchárom éve díjugratóként is versenyez. Lovasként milyen célokat tűzött ki maga elé?

– Olimpián szeretnék lovagolni. Nincs korhatárhoz kötve, nyolcvanéves japán férfi is részt vett az olimpián díjugratásban. Edzőkkel dolgozom, és igyekszem jól tartani magam. Versenyeken többször nyertem első díjat, voltam helyezett, sok kupám és szalagom van.

Megidézett lovagiasság

– Hány balesete volt?

– Sok, három éve egy komolyabb is. Futószárazás közben nekem rontott a lovam. Az arcom jobb oldala teljesen összetört, négy és fél órás műtéttel rakták össze.

– Csak itthon lovagolt?

– Nem, talán legmesszebb Kínában és Belső-Mongóliában jártam. Egyszer 27 lovat szállíttattunk ki Pekingbe, mert egy kínai üzletember szeretné meghonosítani a magyar lovas kultúrát. A lovak kiválasztása, az utaztatásuk és négy előadás – a társulat, a kaszkadőrök, a huszárok, a trükklovasok – megszervezése volt a feladatom.

– Igaz, hogy egyszer duettet énekelt a mongol nagykövettel?

– Nem egyszer, többször. Nagyon jóban vagyunk. Batbayar Zeneemyadar az ELTE-n végzett, és nagy rajongója a magyar kultúrának. Aba város vendégeként, valamint Simonpusztán, a Magyar–Mongol Kulturális Fesztiválon is elénekeltük a Ha van közös akarat című dalt, amely a Zrínyi 1566 című musical-operánk legismertebb száma.

– A Szent György Lovagrend tagjaként mi a feladata?

– A rendet Károly Róbert 1326-ban alapította, és Európában ez az első világi lovagrend. Feladatunk a lovagias cselekedetek életben tartása, mások megsegítése és a keresztény értékek felmutatása. Büszke vagyok rá, hogy a Vitézi Rendnek is tagja lehetek immár 16 esztendeje. Ennek ellenére soha nem mutatkozom be mint lovag vitéz Sasvári Sándor.

Névjegy

Sasvári Sándor Jászai Mari- és eMeRTon-díjas színész, énekes. 1957-ben született Budapesten. Pályafutását énekesként és basszusgitárosként kezdte. 1982-től 1993-ig a budapesti Rock Színház tagja volt. 1997–1999 között külföldön dolgozott. Jelenleg szabadúszó, darabokra szerződik. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét 2018-ban vehette át.